Szabadidő

Magyar film nyert fődíjat egy nemzetközi filmfesztiválon

Bogdán Árpád Genezis című filmjét díjazta a zsűri.

Bogdán Árpád Genezis című filmje nyerte a Valencia holdja elnevezésű fődíjat a Cinema Jove fesztiválon Valenciában – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap pénteken az MTI-vel.

Dobos Tamás operatőrt a Genezis fényképezésért elismerő oklevéllel jutalmazta a nemzetközi szakmai zsűri. A spanyol nagyváros népszerű filmfesztiválját 33. alkalommal rendezték meg június utolsó hetében, a játékfilmek versenyébe mindössze tíz alkotás kapott meghívást. 

Bogdán Árpád (Boldog új élet, 2007) második mozifilmje, a Genezis a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája. A bibliai eredettörténet a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező emberek sorsán keresztül elevenedik meg, a főszerepekben Cseh Anna Marie (Fiatalság, A fény ösvényei), valamint Csordás Milán és Illési Enikő Anna amatőr színészek láthatók. A zeneszerző Tarr Béla állandó alkotótársa, Víg Mihály, a vágó Politzer Péter (Before Dawn, Fehér tenyér) volt. 

A Genezis világpremierjét februárban tartották a Berlinalén. Az alkotás a Mirage Film és a FocusFox koprodukciójában készült a Filmalap támogatásával, producere Taschler Andrea és Ferenczy Gábor.

A filmről írt kritikánkat erre a linkre kattintva tudod elolvasni!

A film rendezője, Bogdán Árpád. Fotó: MTI/EPA/Hayoung Jeon

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top