Szabadidő

Egy online játékban erőszakolták meg a 7 éves kislány avatarját

Méghozzá egy gyerekeknek szóló játékban.

Felháborodott Facebook-bejegyzésben számolt be arról egy amerikai édesanya, hogy hétéves kislánya csoportos nemi erőszak áldozata lett egy Roblox nevű, online számítógépes játékban – írja a BBC.

Amber Petersen elmondása szerint kislánya éppen ezzel a Minecrafthoz hasonlítható és egyébként gyerekeknek szóló játékkal játszott, amikor őt odahívta a képernyőhöz, hogy megkérdezze tőle, mi történik. Az anyuka több képernyőképet is közölt, amelyeken az látható, ahogyan kislánya avatarját lefogják, és megerőszakolják. Az egyik képen egy pénisz is látható.

A kislányt és édesanyját érthető módon nagyon felzaklatták a történtek. Petersen most minden szülőt arra buzdít, hogy töröljék a játékot gyermekeik készülékéről.

A Roblox időközben közleményben fejezte ki együttérzését. Mint írták, őket is mélységesen felháborította az eset, és nem tolerálják az ilyen viselkedést felhasználóik részéről. Egy játékost már letiltottak az ügy miatt.

A Roblox 14 éve elérhető, jelenleg havonta 64 millióan játszanak vele. Hivatalosan 7 éven felülieknek ajánlják a játékot.

A képeket erre a linkre kattintva, a hozzászólások között tudod megnézni!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top