2018. Július 09.

Mit mond a tudomány az időutazós filmekről és sorozatokról?

Eljátszottál már a gondolattal, hogy véletlenül rátalálsz egy időkapura, és egyik korból a másikba ugrálsz, vagy a hétköznapokból kiszakadva kedvedre járkálsz a munkahelyed és mondjuk a tengerpart között? Ha most a körülmények nem is teszik lehetővé, nem biztos, hogy ez így is marad, a tudomány ugyanis rohamléptekkel fejlődik. Sőt! a filmek és a sorozatok világában is vannak olyan alkotások, amelyek tudományos alapokra támaszkodnak, így segítségünkre lehetnek abban, hogy az eddig lehetetlennek hitt időutazást egy kicsit közelebb érezzük magunkhoz.

nlc

Zárt időszerű görbe

2015-ben az ausztrál Queensland Egyetem tudósai egyszerű fényrészecskéket, azaz fotonokat használtak arra, hogy szimulálják a kvantumrészecskék időutazását. Ezzel megmutatták, hogy egy foton át tud hatolni egy féreglyukon, és képes kölcsönhatásba lépni régebbi önmagával. A felfedezés eredete a zárt időszerű görbe, amelyeket felhasználtak a kutatók ahhoz, hogy olyan, rendkívül erős gravitációs tereket szimuláljanak, mint amilyeneket forgó fekete lyukak hoznak létre. Einstein általános relativitáselmélete alapján képesek eldeformálni a létezés szövetét úgy, hogy a téridő visszahajlik önmagába – létrehozva ezáltal egy zárt időszerű görbét, egy olyan útvonalat, amely az időben történő visszautazáshoz használható. Erre a tudományos tételre alapoz a VIASAT3-on hétfő esténként látható Időutazók című sorozat is, amelyben egy nem mindennapi csapat – Rufus, a tudós, Wyatt, a katona és Lucy, a történelemprofesszor – veszi fel a küzdelmet az időutazó bűnözőkkel, akiknek eltökélt célja, hogy megváltoztassák a történelmet és újraformálják a valóságot.

Fekete lyuk

Ha valaki megkérdezné, hogy milyen módszerről halottunk már az időutazással kapcsolatban, legtöbben biztosan a fekete lyukakat és a féregjáratokat említenék. Az elmélet arra a feltételezésre épül, hogy a fekete lyukakban található egy titkos féregjárat, mely kitűnő eszköze lehet az időutazásnak. A feketelyuk-modell azonban több szempontból is lehetetlen, egyrészt a technikai fejlettség tekintetében nem értük még el azt a szintet, hogy olyan űrhajót építsünk, amely képes áthaladni a fekete lyukon, másrészt nem lehetünk biztosak benne, hogy mi van a fekete lyukon túl. Egy másik dimenzió, egy tér nélküli, anyagtalan massza? Mindenesetre ez az elmélet már a filmeseket is megihlette, a 90-es évek egyik klasszikus sorozatában, a Slidersben a fiatal fizika szakos hallgató, Quinn Mallory és csapata is féregjáratokon átkelve kerül időről időre újabb univerzumokba, azzal a reménnyel, hogy hamarosan visszatalálnak a jelenbe.

Sebesebben a fénynél

Einstein híres egyenletének végkövetkeztetése, hogy a fénynél semmi sem mehet sebesebben. Ezt megszegni nem lehet ugyan, de abban egyre több fizikus egyetért, hogy kicselezni igen. És vajon ha egy űrhajót felgyorsítanánk a fény sebességére, akkor azzal lehetségessé válna az időutazás? Elméletben igen, de ha a mai technológiákat felhasználva sikerülne is olyan űrhajót építeni, amely képes lenne elegendő üzemanyagot magával vinni ahhoz, hogy elérje a fénysebesség 99,99 százalékát, annak hat évre lenne szüksége a gyorsuláshoz. Mindez azonban nem riasztotta vissza a Csillagkapu: Atlantisz sorozat készítőit, amelyben az Aurora osztályú csatahajó a fénysebesség 99%-ával (297 000 km/s) is tud haladni, és ezáltal képes más-más galaxisba elrepíteni utazóit.

A Marty McFly-probléma paradoxonja

A Vissza a jövőbe-filmekben az időutazás és a DeLorean DMC–12 típusú személyautó működése némiképp mellőzi a tudományos forrásokat, de egy ponton azért mégis csak van tudományos alapja az időutazásnak. A film ugyanis felveti azt a kérdést, hogy milyen hatással bír a múlt megváltoztatása a jövőre. Marty találkozik leendő anyjával és apjával, de anyja – apja helyett – vele kezd el randizni, megkockáztatva azt, hogy ezzel Marty és testvérei egyáltalán megszülessenek. Ez az ún. Marty McFly-probléma, amelynek paradoxonát a 2010-es évben az amerikai Massachusetts Institute of Technology (MIT) kvantumfizikusai megoldották.

A paradoxon lényege, hogy az időutazó, aki nemcsak ember, hanem egy atom is lehet, ha megváltoztat dolgokat a múltban, amelyek a jövőt is befolyásolják, akkor ennek következtében az időutazás sem következhet be. A MIT fizikusainak csapata a kvantumteleportáció és a posztszelekció elvét kombinálva találta meg a megoldást. Atomokat, sőt több milliárd atomból álló anyagdarabot már évekkel ezelőtt teleportált a csapat a múltba, így ezzel nem volt probléma. A posztszelekció a kvantumszámítógépekre épül, amelyek képesek arra, hogy egy matematikai egyenletet a változók végtelenül sok értékével kiszámítsanak egymással párhuzamosan, a végén kiválasztva azt az egyet, amely a helyes eredményt adja. Ezt az elvet lehet alkalmazni az időben teleportált szubatomi részecskékre is, így csak azokat a részecskéket választják ki a valós teleportációra, amelyek nem találkoznak a múltban saját magukkal, és nem írják át a saját jövőjüket.