A 19. századi Franciaországban 3D-ben nézték a Sátánt

A 19. században Európától Amerikáig mindenütt nagy divatja volt a 3D-s élményt nyújtó sztereoszkopikus fotográfiáknak, amelyeket a nagy fantáziával csak sztereoszkópnak nevezett, változatos méretekben készült eszközökkel kellett megszemlélni a tökéletes hatás érdekében. A fotók témája, műfaja tulajdonképpen bármi lehetett, családi esemény, tájkép, portré, utcarészlet, sajtófotó, beállított, élőképszerű jelenet, ahogy egyébként a színvonaluk is meglehetősen hullámzónak bizonyult, de hát elsősorban nem valami nagyszabású művészi forradalom volt ez az egész, hanem könnyed, szórakoztató időtöltés, amit aztán a 20. század elején a mozi gyakorlatilag teljesen el is söpört.

Volt azonban egy sorozat, amely magasan kiemelkedett a sztereoszkópiák tengeréből; az egyszerre borzongató, szatirikus és nagyon vicces, Les Diableries néven ismert fotókat Franciaországban adták ki a 19. század hatvanas évei és a századforduló között, készítői (legtöbbször a titokzatos Hennetier és Habert páros) pedig nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint hogy 3 dimenzióban is megmutassák az örök kárhozatra ítélt lelkek és a Sátán birodalmát, a poklot. Hasonlóval (leszámítva a 3 dimenziót) már sokan próbálkoztak korábban is, hol jobb, hol rosszabb színvonalon, az olyan nagyágyúktól kezdve, mint Dante vagy Bosch a fantasztikus, ún. pokolútikönyveket jegyző különböző szerzetesekig és teológusokig, ám egyikük sem csinálta olyan szórakoztatóan, mint a franciák.

A Les Diableries értelmezésében a pokol nem a végeérhetetlen szenvedés hona, hanem egy hatalmas nagy buli, ahol csontvázak, ördögök, szatírok és ledér szépasszonyok szórakoznak, Madame Satan meg a budoárjában piheni ki a fáradalmait. A festett hátterek előtt zajló, agyagból megformázott tömegjelenetek kidolgozottsága egészen pazar, az élményt pedig még az is fokozta, hogy a képek hátulját vízfestékkel pingálták ki, így kétféle verzióban is lehetett élvezni őket: ha szemből világították meg a képeket, akkor maradtak a fekete-fehér színek, ha viszont hátulról, akkor teljes pompájában tárult fel az alvilág összes pszichedelikus káprázata. Ezt itt sajnos nem nagyon tudjuk megmutatni, de a Londoni Sztereoszkopikus Társaság honlapján egy kattintással végrehajtható a csoda (a Surprise! feliratú gombot kell keresni). A Les Diableries egyik legnagyobb tekintélyű szakértője egyébként maga Brian May, a Queen gitárosa és egyik fő dalszerzője, szabadidejében fotós és asztrofizikus, aki pár éve még könyvet is írt a témáról. Az ő igen impozáns gyűjteményében (legalábbis annak egy részében) ugyancsak a társaság honlapján lehet gyönyörködni.  

A képek forrása:  Swann Galleries/hyperallergic.com/Science Museum Group/YouTube