Szabadidő

Így lett egymás állandó vacsorapartnere egy róka és egy sün

Hetek alatt érdekes barátság alakult ki egy brit erdő melletti kertben: egy róka és egy sün annyira összebarátkoztak, hogy most már hajlandóak egy tálból enni.

Mondják, hogy némely barátság az égben köttetik, de olykor akár egy brit kert is megteszi, amelynek tulajdonosa nem fél a rókáktól, és rendszeres élelmet készít ki éjjelente érkező látogatóinak. Csakhogy a csapatostul étkező rókafalkához idővel egy merész sün is betársult a rókák legnagyobb elképedésére. 

A sün eleinte szerényen megelégedett a maradékokkal, ám egy idő után már a rókák előtt kocogott az eleségért és egy saját tálat is kijelölt magának. Több róka megijedt az elszánt süntől, inkább kivárták a sorukat, ebben viszont egy élelmesebb társuk rögtön meglátta a lehetőséget. Ő nem félt a süntől, és bátran megosztotta vele tálját. Így mindketten jól jártak: a sün elkergette a róka riválisait éjszakánként, a róka pedig így elsőként jutott hozzá a sünnel közös vacsorájához. És hát valljuk be, sokkal több jutott így az eszes rókának, mintha társaival kellett volna megosztania az eleségét. 

(Forrás: Thedodo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top