nlc.hu
Szabadidő
Az egekben az árak a Forma–1-es magyar futamon

Az egekben az árak a Forma–1-es magyar futamon

Már csütörtökön sokan voltak a Hungaroringen, az igazi tömeg pedig még csak ezután érkezik. Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki kilátogat a versenyre, esetleg még enne-inna is valamit.

A hétvégén rendezik Mogyoródon a Forma–1-es Magyar Nagydíjat, emiatt már csütörtökön rengetegen voltak a Hungaroringen, pedig még csak a boxutcát lehetett megnézni. Akik pedig kilátogatnak a futamra, borsos árakkal találkozhatnak – számolt be a Tények.

A boxutca-látogatáson résztvevők figyelik, amint a Toro Rosso csapat a kerékcsérét gyakorolja a Forma–1-es Magyar Nagydíj első napján a mogyoródi Hungaroringen 2018. július 26-án (MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

A legdrágább jegy idén 135 ezer forint körül alakul, az általános hétvégi belépő nagyjából 27 ezer forintba kerül.

Egy sajtos-tejfölös lángosért 2 ezer forintot kérnek el, egy adag sült krumplit ezer forintért vehetünk.

 

Péntektől több helyen forgalomkorlátozásra és rendőri irányításra lehet számítani. A hétvége délelőttjein a Hungaroring közelében lévő utak a pálya irányába lesznek egyirányúak. Az edzések és versenyek után pedig fordítva, vagyis a pályától kifelé.

A közlekedési változásokról a rendőrség honlapján vannak részletes információk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top