– Szia, egy forraltbort kérnék.
– Vörösből vagy fehérből?
– Vörösből, köszi.
– Okay, sir, anything else? You can press your card to the terminal. Vagy várjál, mi van? Szóval mehet a kártya. Bocsi. Hosszú nap.
Fotó: Neményi Márton
Az arckifejezések alapján nem csak a legolcsóbb (1350 forintos) forralt bort áruló lánynak, hanem mindenki másnak is hosszú napja volt a budapesti belvárosi karácsonyi vásárokban, amelyek mára összeértek, mint a balatoni települések: a Deák téri a Fashion streeten át beleér a Vörösmarty téribe, egy csúcsdíszhajításnyira arrébb pedig kezdődik a Bazilika előtti őrület, amelyet hivatalosan is Európa legszebbjének választottak. Minket azonban nem esztétikai szempontok vezéreltek: azt szerettük volna tudni, milyen érzés egyszerű, alsó-középosztálybeli magyarként tenni pár kört a rendezvényen, amelyet nyilvánvalóan nem a mi kedvünkért tartanak.
Fotó: Neményi Márton
Tavaly még rá lehetett fogni, hogy „külföldieknek és gazdag magyaroknak” szól, idén azonban simán elhagyható ez utóbbi, sőt, még a gazdag külföldiek is csak pislognak az árakon. A Telex például kiszúrt egy Amerikából érkezett üzletembert, aki a Facebookon ventilált azon, hogy túlszámlázták a lángosát, amelyért 14 ezer forintot fizetett. A kommentelők azonban megnyugtatták, hogy nem verték át és hibát sem követtek el, a 40 dollár, amit levontak tőle, stimmel: egyszerűen ennyibe került a kolbászos-töltött káposztás lángos.
Fotó: Neményi Márton
A Vörösmarty téren, majd a Bazilikánál is eltöltöttünk másfél-másfél órát csúcsidőben (péntek este), és jelentjük: a tömeg minden eddiginél nagyobb, a két vásár igazi introvertáltpokol. A Bazilikánál mozdulni sem lehet (a hatalmas karácsonyfa körül vehettünk először levegőt, ide húsz percig tartott bejutni a tér széléről), a Vörösmartyn kicsit jobb a helyzet, főleg a tér elosztása miatt, nem azért, mert kevesebben vannak. Éppen ezért mindkét vásár tökéletes terep a tolvajoknak: az egymáshoz nyomódó emberi testekről a rutinosabb szakmabeliek kis túlzással azt emelnek le, amit csak akarnak. Ráadásul átlagmagyar szemmel tehetős turistákról beszélünk – a két vásárban csak az árusok szájából hallottunk magyar szót, illetve egy idősebb úr instruálta idegesen a feleségét a Vörösmarty téri kisvonat előtt, hogy nézzen már a kamerába –, akik mind hátizsákkal, vállra dobott fényképezővel, télikabátzsebbe szuszakolt brifkóval köröztek a standok között. Senki ne menjen a tömegbe úgy, hogy a belső zsebein kívül bárhol van értéke!
Fotó: Neményi Márton
Az árak valóban brutálisak: az ajándékokat nem is néztük – egy 25 ezer forintos faliórával azért egy kicsit szemeztünk –, de egy családi egyfogásos vacsorára a teljes heti büdzsét el lehet verni, és akkor még nem is ittunk semmit. A karácsonyi vásárok annyira drágák, hogy kész kis mitológia alakult ki körülöttük: a Facebookon terjedő kommentek, posztok szerint az árusok arcra mondanak árat, azaz, ha angolul kérdezik őket, másfél-kétszeres szorzóval dolgoznak a magyar közönséghez képest. Ennek nyomát szerencsére nem láttuk, az árakat mindenhol korrektül kiírják, igaz, a „korrekt” szónak ebben az egyenletben sok értelme nincs.
Fotó: Neményi Márton
Teljes listát fizikai képtelenség volt összeírni, de íme pár példa:
- forralt bor: 1300-1600 forint;
- cipóba töltött csirkepaprikás: 6000 forint;
- húsos szendvics 7900 forint;
- egy átlagos méretű szelet rétes 1500 forint;
- sültmalac-szelet 8500 forint (nem derült ki, köret is jár-e hozzá).
És így tovább, amíg a szem ellát.
Fotó: Neményi Márton
Ha jól értjük, törvényileg kötelező a pénztárcabarát, azaz 1500 forintos étel: minden ételstandnak kötelező egy fogást ezen az áron adni, ami 2023-ban bőven baráti. Mi egy helyen sem láttuk ezt kiírva, azaz érthető módon nem reklámozzák, így a külföldi vendégek nem is tudnak róla. Azaz aki enni szeretne, kezdje azzal, hogy rákérdez a hatósági áras ételekre. Pozitív viszont, hogy ezért tisztességes fogásokat kapunk: főleg egytálételeket, esetleg némi húst sült krumplival, viszont a minőséggel nincs baj és jól is lakhatunk belőle.
Fotó: Neményi Márton
Mindkét vásáron csak biztató állagú és állapotú ételeket láttunk, előző napról átmentett, vagy más miatt gyanús húsok, köretek nem voltak, sőt, az illatok miatt kifejezetten nehéz volt kibírni, hogy ne hagyjunk ott azonnal egy húszast, még úgy is, hogy nem voltunk éhesek.
Fotó: Neményi Márton
Most pedig beszéljünk a lángosról. Arról a lángosról, amely ezek szerint nem csak nemzeti identitásképző tényező, a gasztroforradalom kriptonitja, hanem országimázs szempontjából megkerülhetetlen jelenség.
Bár nem árulták mindenhol – sőt, kifejezetten keresni kellett a lángosos sandokat –, három turistából kettő a legkülönbözőbb feltéttel megpakolt lángossal egyensúlyozva jött szembe, és láthatóan imádták az egészet.
Vagy legalábbis őszinte rácsodálkozással próbálták megfejteni, hogy egyáltalán melyik oldalról és milyen technikával kezdjenek hozzá. Volt, aki rutinosan félbe hajtotta, a többség azonban, ha már idejött, tiszteletben tartotta a magyarok gasztrokulturáját és hagyta, hogy az egész arcán szétterüljön az olajos szósz, benne gyakorlatilag bármivel a tejföltől a pacalig.
Fotó: Neményi Márton
A sima fokhagymás-tejfölös iskolát jobb, ha elfelejtjük, vagyis le lehet vadászni 2500, de inkább 3000 forint környékén, de a tisztességes vásári lángos 4500-nél kezdődik. Ezért már elképesztő fantázianevekkel és változó tápértékkel ellátott élesztős lisztkorongokat kapunk.
- A „betyár style” kolbászos lecsót jelent;
- a kolbászos-lilahagymás valamiért „rusztikus”
- „Budapest” a vásári lángosművészek szerint pörccel, lilahagymával és tejföllel írható le;
- az „Ungarische special” pedig kolbászos, koviubis és hagymás, ez valamiért 6500 forintba kerül.
Fotó: Neményi Márton
Az amerikai vendég posztjában említett 14 ezer forintos tételt nem találtunk, részünkről a rekorder egy marhasültes, tejfölös, sajtos lángos 8700 forintért. Szájbarágós tanulságot inkább nem is vonnánk le, inkább itt hagyjuk az erről készült kordokumentum-értékű képet. Ha majd egyszer visszatekintünk 2023-ra, az első, ami eszünkbe jut, hogy
ez volt a 8700 forintos lángos éve.
Ez pedig a következő három hétben aligha változik majd.
Fotó: Neményi Márton