Szabadidő

A kütyümániások álma ez az elképesztő luxust kínáló okoságy

A minden létező kényelmi szolgáltatással felszerelt pihenőhely nem olcsó, de minden létező technológiai újítást bevet, hogy tulajdonosának a legtökéletesebb pihenést nyújtsa.

A Hi-Interiors 2009-ben egyszer már piacra dobott egy HiCan elnevezésű okoságyat, azonban azóta a technika rengeteget fejlődött, így, az első modell sikerét látva nem volt kérdés, hogy nekiállnak a második generációs okoságy fejlesztésének.

Így jött létre a HiBed, amelyre kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a modern civilizáció válasza a baldachinos ágyakra. Persze nem egészen, mert oldalt semmi sem takarja az ágyban fekvő(ke)t, a kabinszerű vázszerkezet azonban mégis ilyesmit juttat az ember eszébe.

A HD-projektor segítségével az ágyban fekve élvezhetjük kedvenc műsorainkat (Fotó: Hi-Interiors)

Persze a HiBed sokkal többet tud annál, mint egy egyszerű fekhely: beépített szenzoraival figyeli az alvásunk ritmusát, amelynek elemzését másnap reggel az erre szolgáló okostelefonos applikáción tekinthetjük meg. Emellett figyeli a szoba hőmérsékletét, a levegő minőségét, illetve a környezeti zajokat, de még a testsúlyunkat is!

A memóriahabos matrac gondoskodik róla, hogy mindig a lehető legnagyobb kényelemben feküdhessünk a HiBed ágyban, amelynek külön wifi-csatlakozása, hangvezérlése és beépített, elhalványítható olvasólámpája is van, amely ráadásul az ágy környezetét is meg tudja világítani, így nem kell éjszaka a sötétben kibotorkálni a mosdóba.

A HiBed ágy megvilágítja az ágy környékét, így semmire sem lépünk rá, ha éjszaka felkelünk (Fotó: Hi-Interiors)

Akkor még nem beszéltünk a szintén beépítettt HD-projektorról és rejtett hangszórókról, amelyek segítségével lefekvés előtt megnézhetjük kedvenc sorozatunk epizódját, vagy akár egész nap tévézhetünk is egy lusta hétvége során.

Természetesen saját ébresztőrendszer is jár az ágyhoz, amely hangjelzéssel, a kedvenc hírcsatornánkkal, időjárás-jelentéssel vagy épp a naptárbejegyzéseinkkel képes ébreszteni.

„A modern életmód teljesen átalakította a pihenés ritmusát a társadalmakban” – mondta a Homecruxnak nyilatkozva Gianni Tallarico, a Hi-Interiors egyik alapítója.

A kutatások szerint emiatt átlagosan másfél órával kevesebbet alszunk, mint 50 évvel ezelőtt!

– tette hozzá Gianni testvére, Ivan.

A HiBed ágyakra már most felveszik az előrendeléseket, de az első darabokat csak 2019 elején szállítják majd ki a megrendelőknek. Aki ilyen szintű komfortra vágyik, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia, az okoságyak ugyanis felszereltségtől függően 5,1-5,8 millió forintnak megfelelő euróba kerülnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top