nlc.hu
Szabadidő
Ryanair-sztrájk: íme az új munkabeszüntetés dátuma! Mit tehetsz, ha augusztusban repülnél?

Ryanair-sztrájk: íme az új munkabeszüntetés dátuma! Mit tehetsz, ha augusztusban repülnél?

A fapados légitársaság híreitől volt nemrég hangos minden, mivel egymás után többször is problémák akadtak a Budapestről induló járatokkal, ráadásul aggódhatnak, akik a nyár utolsó hónapjában terveznek utazást a Ryanairrel, a pilóták folytatódó sztrájkja miatt ugyanis további járattörlésekre lehet számítani.

Lássuk először szépen sorjában: júliusban két eset kavart nagy vihart a magyar fogyasztók között, amikor két héten belül kétszer is előfordult, hogy a Ryanair Kanári-szigetekre tartó járatán utazókkal közölték, a csomagjaikat csak később kapják meg.

Mint azt az NLCafé is megírta, a második gépről szabályosan kidobatták a magyarok bőröndjeit, az utasokkal pedig közölték, hogy 15 percük van a reptér betonján heverő csomagokból kiszedni, ami számukra nélkülözhetetlen. Kisebb perpatvar is támadt, amikor az utasok egy csoportja egyszerűen elállta a repülőgép útját, így még a rendőröknek is a helyszínre kellett sietniük, hogy csillapítsák a kedélyeket.

Augusztusi utazók, szevasztok!

A fenti két esettől teljesen függetlenül az ír fapados utasainak nemrég más, rendkívül kellemetlen élményben lehetett részük, a cég és a dolgozói szakszervezetek egymásnak feszülése miatt ugyanis 600 járatot töröltek a menetrendből július harmadik hetében. Ezt a cégnél dolgozó belga, portugál és spanyol légiutas-kísérők, valamint az ír és olasz pilóták sztrájkja indokolta. A járatok 12 százalékának törlése nagyjából 50 000 utazót érintett.

A Reuters szerint a Ryanair személyzete a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig csak akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg.

Július végén aztán ismét állt a bál Ferihegyen: ekkor három Budapestről induló járatot is töröltek, igaz, a Ryanair ennek okaként a „kaotikus időjárást” jelölte meg.

Aki ezek után szorongva nézi az augusztusra megváltott Ryanair-repülőjegyét, annak van oka az aggodalomra. A cégnél dolgozó német pilóták szakszervezete ugyanis – az MTI közlése szerint – a tegnapi nap során újabb sztrájkot ígért: augusztus 6-ig adnak haladékot a munkaadójuknak, hogy „tárgyalásra méltó ajánlatot” tegyenek, ha pedig nem sikerül megállapodni, akkor újabb munkabeszüntetésekre lehet számítani. A pilóták azt ígérték, hogy az utasokra való tekintettel a sztrájk kezdete előtt legalább 24 órával jelzik szándékaikat – nem mintha ez vigasztalna bárkit, aki emiatt bukja a hetekkel vagy akár hónapokkal korábban megszervezett nyaralását.

Ryanair-jegyem van augusztusra, mit tehetek?

Azok, akik az utolsó nyári hónapra időzítették az utazást, nyaralást, elsősorban annyit tudnak tenni, hogy feszülten figyelik a híreket, és teli tüdőből drukkolnak, hogy a Ryanair és a pilóták közti feszültséget hatékonyan fel lehessen oldani.

Sajnos a Ryanair – a legtöbb fapados légitársasághoz hasonlóan – nem igazán segítőkész, ha az utazóközönség informálásáról van szó. A cég weboldalán ugyanis „Az Ügyfélszolgálat elérhetősége” menüpont alatt sok mindent találunk, csak épp elérhetőséget nem. Még a „Különleges segítség igénylésére szolgáló telefonszámok” menüpontban sem szerepel egyetlen számjegy sem, kizárólag egyetlen linket találunk, amelyen az ígéret szerint a Ryanairnél dolgozó egyik ügyfélszolgálatos kollégával lehetne chatelni, azonban a linkre kattintva az alábbi üzenettel találkozunk.

Segítséget kérnél? Hát most éppen nem kapsz!

Persze a cég itt vastag betűvel jelzi, hogy

csak különleges segítségnyújtással kapcsolatos hívásokat kezelnek kollégáik ezeken a vonalakon, általános információval,vagy foglalással kapcsolatos kérdésekre nem áll módjukban válaszolni.

Pedig ide már eleve nem volt túl könnyű eljutni, lévén, hogy „Az Ügyfélszolgálat elérhetősége” menüpont alatt egy „Tanulj többet” link fogad, ami alighanem az angol Learn more, vagyis „Tudj meg többet” kissé hanyag fordítása. Kattintás után egyébként a fenti, telefonszámokat nem tartalmazó oldalra jutunk.

Egy kis nyelvtanulás sem ártana…

Újságíróként megörültünk a Sajtóközpont elnevezésű menüpontnak, amelyet az oldal legalján lehet megtalálni, ám az oldal betöltődését követően lefagyott az arcunkról a mosoly, a sajtóközpontban ugyanis használható információt keveset, érfalrepesztően unalmas sajtóanyagot annál többet találunk.

A felmentő sereg Olga Pawlonka képében érkezik, aki a Ryanair régiós marketingmenedzsereként tájékoztatta az NLCafé-t, hogy a pilóták szakszervezete most péntekre, vagyis augusztus 3-ára hirdette meg legújabb sztrájkját. Ez a légitársaság összesen 20 járatát érinti, ami a teljes járatmennyiség 7 százalékát teszi ki. A cég tájékoztatása szerint az érintett utasokat már értesítették e-mailben vagy SMS-ben, repülőjegyüket pedig átfoglalták más járatra, vagy visszatérítették a jegy árát.

A Ryanair weboldalán egyébként kitartó kattintgatással el lehet érni az utasok jogaira vonatkozó tájékoztatót, amelyből annyi derül ki, hogy a járat törlése esetén 1500 kilométeres vagy rövidebb repülőútra szóló jegy tulajdonosa 250 euró, 1500 és 3000 kilométer közötti, EU-n belüli utazás esetében 400 euró visszatérítésre jogosult, illetve a repülőjegy vételárát is visszatéríthetik 7 napon belül. Erre egyébként az utasoknak akkor is lehetőségük van, ha a járatuk 5 óránál többet késik (és az utas eláll az utazástól).

Ha a Ryanair pilótáinak (vagy más személyzetének) további sztrájkjára kerülne sor, igyekszünk minél hamarabb beszámolni róla.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top