Szabadidő

A hétvégén lesz az év leglátványosabb csillaghullása

Jönnek a Perseidák, és még az időjárás is kedvező lesz!

Ritka lehetőség kínálkozik idén az augusztusi csillaghullás megfigyelésére, hiszen a Perseidák nevű meteorraj csúcspontja a hétvégi újholdas időszakra esik. Ezért a holdfény nem fogja elhalványítani a hullócsillagok fényét – olvasható a SEFAG Zrt. közleményében.

Régen a népi hagyomány Szent Lőrinc könnyeinek nevezte, de ma már inkább tudományos nevükön, Perseidákként emlegetjük azt a meteorrajt, ami évről évre milliók tekintetét szögezi az égboltra az augusztusi estéken. A raj egy üstökös felszínéről levált apró porszemcsékből és törmelékdarabokból áll, amelyek a Föld légkörébe jutva, látványos fénycsóvát húzva teljesen elpárolognak, a felszínt gyakorlatilag soha nem érik el. A hullócsillagok fénye a száguldó kődarab méretétől és sebességétől függ. Ezek akár az éjszakai égbolt legfényesebb „csillagát”, a Vénusz bolygót is túlragyoghatják.

Fotó: SEFAG Zrt.

Fotó: SEFAG Zrt.

A raj már július végén eléri a bolygónkat, éles szemű megfigyelők kis szerencsével már ekkor kiszúrhatnak egy-egy, a Perseus csillagkép irányából érkező hullócsillagot. A tetőpont azonban augusztus 11-13-án van, ilyenkor óránként ötvennél is több felvillanó tűzcsóvát láthatunk az égbolton.

Idén több tényező is nagyon szerencsésen alakult. A legfontosabb, hogy szombaton lesz újhold, amikor a Földet kísérő égitest teljesen „elfogy”, a fénye nem halványítja el a hullócsillagokat sem. Emellett az időjárás-előrejelzések is kedvezőek, kánikulai, de felhőtlen napokra készülhetünk a hétvégén.

Egy tökéletes csillaghullás-leséshez azonban megfelelő helyszínre is szükség van. A nagyvárosokban olyan erős a fényszennyezés, hogy legfeljebb a legfényesebb meteorokat pillanthatjuk meg némi szerencsével. Érdemes mindenképpen a lakott területektől távoli helyeket keresni. Ilyen például a Zselici Csillagpark csillagvizsgálója, amelynek környezetében olyan alacsony a fényszennyezés, hogy még a távoli települések fénye is csak halvány derengés a horizonton.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top