Szabadidő

Erre figyelj, ha érdekel a hétvégi csillaghullás

Elmondjuk, hogyan érdemes készülni a Perseidák meteorraj érkezésére.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a hétvégén érkezik az év leglátványosabb csillaghullása: a Perseidák meteorraj augusztus 11. és 13. között éri el a maximumát. Ezeken az éjszakákon óránként legalább 60-70 meteor tűnik majd fel az égen. Az égi jelenség idén még látványosabb lesz, hiszen csúcspontja a hétvégi újholdas időszakra esik, vagyis a holdfény sem fogja elhalványítani a hullócsillagok fényét.

Testvérlapunk, a 24.hu most összegyűjtött néhány tippet arról, milyen körülmények között érdemes megfigyelni a csillaghullást.

A hírportál először is azt javasolja, hogy a nyílt ég alatt figyeljük az eget, hiszen már egy lombos fa is sokat képes kitakarni az égboltból. Legalább ilyen fontos a megfelelő helyszín kiválasztásakor, hogy húzódjunk távolabb a városoktól, hiszen a fényszennyezés jelentősen megnehezíti a meteorok észlelését. Hasonló okokból érdemes kerülni a mobiltelefonokat is: ezek ugyanis gyengíthetik a szem alkalmazkodását a sötéthez. Az égboltot érdemes szabad szemmel figyelni, a távcsövek ugyanis csökkentik a belátható felületet.

A Perseidák észleléséhez a legmegfelelőbb időpont az éjfél utáni és a hajnal előtti órákra esik. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top