nlc.hu
Szabadidő
Zápor, zivatar, jégeső is lesz a hétvégén, mégsem várható jelentősebb enyhülés

Zápor, zivatar, jégeső is lesz a hétvégén, mégsem várható jelentősebb enyhülés

Többfelé továbbra is 30 fok felett alakulnak a maximumok.

Csak kisebb, átmeneti enyhülés várható a hétvégén, többfelé továbbra is 30 fok felett alakulnak a maximumok – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. Pénteken többfelé, a hétvégén néhol lehetnek záporok, zivatarok, sőt, jégeső is. 

A tartós hőség miatt péntekre is csaknem az egész országra első- és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki. Emellett az Észak-Dunántúlon több megyében felhőszakadásra, heves zivatarra is figyelmeztetnek. Az előrejelzés szerint pénteken nagyrészt napos idő várható, majd kora délutántól az északnyugati, nyugati országrészben és az Északi-középhegység térségében erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. A nap második felétől elsősorban a Dunántúlon, annak is főként az északnyugati felén lehet zápor, zivatar felhőszakadás és jégeső kíséretében. A szél többfelé megélénkül, majd késő délutántól északnyugaton megerősödik, zivatar környezetében viharossá fokozódik. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 16 és 24 fok között alakul, de az Északi-középhegység völgyeiben egy-két fokkal hűvösebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 31 és 36 fok között valószínű.

Szombaton mindenütt több órára kisüt a nap. A Dunántúlon több helyen, keleten helyenként lehet zápor, zivatar. A légmozgás megélénkül, olykor megerősödik, de zivatarok környezetében is lehetnek átmenetileg erős, illetve viharos széllökések. A legalacsonyabb hőmérséklet 14-22 fok lesz. A nappali maximumok nyugaton 25, északkeleten, keleten 33 fok körül alakulnak.

Vasárnap is sok lesz a napsütés, de néhol kialakulhat zápor, zivatar. Zivatar környezetében lehetnek viharos széllökések. A minimum-hőmérséklet 14 és 20, a maximum-hőmérséklet 29 és 33 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top