2014. május 31-ét írtunk, amikor a Wisconsin állambeli Waukesha kisvárosának egy erdős szakaszán egy 12 éves kislány mászott ki az útra. Testét késszúrások tömkelege borította, rengeteget vért veszített, és csak a hatalmas szerencséjének köszönhette, hogy életben maradt. Amikor megkérdezték Paytontól, hogy ki tette ezt vele, a lány annyit mondott: „A legjobb barátnőm.” Pár órával később a rendőrség letartóztatott két másik tizenkét éves kislányt, Morgan Geysert és Anissa Weiert, akik véres ruháikban gyalogoltak az úton. Amikor az őrsre érve megkérdezték tőlük, hogy hová tartottak, ők azt felelték, hogy egy bizonyos erdőbe, melynek közepén ott áll Slender Man kastélya, és mivel már öltek embert, immár Slender Man szolgálóiként léphetnek be oda. Amikor arról kérdezték őket, vajon mi vette rá őket arra, hogy ilyen szörnyűséget tegyenek, mindketten Slender Mannel indokolták a tettüket. Az általuk főképp a YouTube-on és különböző internetes fórumoldalakon megismert rémség szerintük bántotta volna őket és a családjukat, ha nem áldozzák fel neki barátnőjüket, Paytont. A két lány teljes mértékben meg volt győződve Slender Man létezéséről és valódiságáról, még annak ellenére is, hogy 2009 előtt még senki sem hallott a rémisztő figuráról. A késelős lányok ügyét aztán felkapta a mainstream sajtó, és a korábban csak internetes horroroldalakon ismert Slender Man ismertté vált. 2018-at írunk, és most jutottunk el oda, hogy Slender Man saját mozifilmet kapott.
A Slender Man-sztori
Slender Man egy rendkívül magas, irreálisan hosszúra nyúlt kezű, arctalan, elegáns fekete öltönyt viselő rémalak, akinek a hátából polipszerű csápok nyúlnak ki. A figurát egy bizonyos Eric Knudsen találta ki egy horror témájú Photoshop-pályázat keretében. Két régi, gyerekeket ábrázoló fényképre photoshoppolta rá Slender Man alakját, és még egy rémisztő kísérőszöveget is írt mellé, amelyben ő nevezte nevén először a rémséget. A két fotó annyira hátborzongatóan sikerült, hogy hatalmas sikert aratott az interneten, sokan simán elhitték, hogy a képek valódiak, és a háttérben álló szörnyalak valójában tényleg egy velejéig gonosz mumus, aki lesben áll, és gyerekekre vadászik, hogy aztán megegye őket. Mivel a figurának nincs arca, és meglehetősen homályos, képlékeny az alakja, sokan elkezdtek fantáziálni róla, és megszülettek az első rajongói Slender Man-történetek, amelyek aztán szintén gyorsan terjedtek az internetes fórumokon. Minél többen csatlakoztak be, annál jobban terjedt a rémség híre, és sokan biztosan csak legyintenek egyet, azt mondva, hogy ez is csak az interneten túl sok időt töltő unatkozó tinédzserek műve, de azt nem veszik számításba, hogy a városi legendák esetében vagy régen a folklórban is ugyanezen a módon értesültek az emberek a vámpírok, a farkasemberek és más rémségek létezéséről, azzal a különbséggel, hogy akkoriban ezeket a történeteket nem blogokba és fórumokba írták, hanem szájról szájra adták tovább, és minél több szájon ment át egy történet, annál gazdagabbá és színesebbé vált.
Digitális folklór
Slender Man legendája leginkább a netes horrorsztorik egyik gyűjtőoldalán, a Creepypastán élt tovább (így nevezik az online küldözgetett, ijesztő sztorikat gyűjtőnéven – a szerk.), és egyre csak gazdagodott. Egyes elméletek szerint Slender Man már nem megölni, hanem oltalmazni akarta a gyerekeket, és persze olyanok is akadtak, akik lelkesedésükben kidolgozták a figura szomorú háttértörténetét is. Slender Man hamarosan a YouTube-on is komoly tényezővé vált: sorra jelentek meg a rajongók által készített found footage (talált felvétel) videók, amelyeken hétköznapi helyzetekben egyszer csak felbukkan egy pillanatra a félelmetes, magas ember.
Maga a figura ugyan valóban csak 2009-ben született, de azért nem volt teljesen előzmények nélküli. Eric Knudsen saját bevallása szerint is sokat merített hozzá az olyan horrorszerzők műveiből, mint H. P. Lovecraft vagy Stephen King, hatott rá a Molyember legendája (ami szintén egy ehhez hasonló, urbánus folklór rémtörténet), de leginkább az 1979-ben készült Fantazma című film, melynek főgonoszát egészen véletlenül pont úgy hívták, hogy a Magas ember. A figurában egyre többen kezdték meglátni az üzleti fantáziát is. Slender Man videójátékok szereplőjévé vált, sőt egészen kis költségvetésű, közösségi kampányokból összeszedett büdzséjű horrorfilm is készült róla.
Slender Man és a valóság
A rémtörténetek terjesztése egészen odáig ártalmatlan és szórakoztató, míg a történetek rémségei nem esnek meg a valóságban. Slender Man 2014-ig nem volt más, mint az internet legújabb, nagy népszerűségű mumusa, amely számos embert megihletett, hogy saját rémtörténetekkel gazdagítsa a legendát. Aztán jött a május és a cikkünk elején részletezett késelés (az áldozat szerencsére túlélte a támadást, és azóta felépült a sebeiből), és minden megváltozott. A Slender-Man történeteket ezután már nem lehetett egyetlen kézlegyintéssel elintézni. A két elkövető kislány közül az egyikről a vizsgálatok során kiderült, hogy a skizofrénia egy súlyos formájában szenvedett, és nem igazán tudta megkülönböztetni a fantáziát a valóságtól (édesanyja állítása szerint például 11 éves koráig hitt a Mikulásban). Ez vezethetett odáig, hogy teljesen magával ragadták a neten olvasott rémtörténetek, és végül elkövette a szörnyű tettet (erről 2016-ban az HBO készített dokumentumfilmet Slenderman: Az internet réme életre kel címmel). Azonban nem ez az egyetlen rémisztő eset. 2014 őszén egy floridai lány felgyújtotta a családja házát, és azt állította, hogy Slender Mannek engedelmeskedett, 2015-ben pedig egy indián közösségben lezajlott öngyilkossági hullám után nevezték meg az esetek egyik okaként a Slender Man-jelenséget.
A filmváltozat
A jelenségre persze Hollywood is felfigyelt, és a Sony stúdió látta meg először a fantáziát egy mozifilmes változatban. A film rendezője a leginkább tévésorozatokon dolgozó Sylvain White lett, a rajongók pedig sokat beszéltek arról, hogy vajon egy teljesen új történettel rukkol elő a stúdió, vagy a 2014-ben bekövetkezett, rémisztő eseményeket alapul véve készítik el a filmet. Végül a stúdió tisztázta, hogy Eric Knudsen eredeti ötletére építve készítik el a horrorjukat, és nem a 2014-es eseményekre alapozva, de ez nem tartotta vissza a 2014-es esetben érintett szülőket a tiltakozástól, akik ízléstelennek nevezték a stúdiót, amiért profitot akar termelni magának egy ilyen tragédiából.