Szabadidő

Rejtélyes halpusztulás a pilisvörösvári Nagy-tóban

Egyesek mérgezésre gyanakodnak, de könnyen lehet, hogy csak a természetes körülmények szerencsétlen egybeesése miatt pusztult el rengeteg hal.

Egyetlen éjszaka alatt tömegesen pusztultak ki a halak a pilisvörösvári Nagy-tóból vasárnapról hétfőre virradóra. 50-60 kilós, akár 30 éves busák hullottak el nagy számban. Mérgezésnek nincs jele, de egyelőre nincs biztos magyarázat a jelenségre – írja az Index.

A helyszínen vizsgálódik a Nébih és a katasztrófavédelem, a vízminták alapján egyelőre csak az derült ki, hogy a tó oxigénszintje kritikusan alacsony. Az optimális, literenkénti 8 milligramm helyett nem éri el a 2 milligrammot sem. De volt olyan hely is, ahol 0,8-at mértek.

Előfordulhat, hogy a halpusztulást több természetes körülmény szerencsétlen egybeesése okozta. A vízben található szerves anyagok lebontását baktériumok végzik, amelyek oldott oxigént vonnak el. Ha kevés az oxigén a vízben, akkor a szulfátionokból jutnak oxigénhez. Így viszont a záptojásszagáról ismert kénhidrogén, valamint metán képződik.

Ezek a veszélyes anyagok addig nem okoznak bajt, amíg a víz mélyéről apránként távoznak a felszínen. Ám az elmúlt időszakban nagyon meleg volt, aztán az eső lehűtötte a tó tetején lévő melegebb vizet, amely így lesüllyedt, a tó szinte megfordult. Ezzel pedig hirtelen a felszínre kerültek a káros anyagok.

A tavat most szó szerint lélegeztetőgépre tették: szivattyúkkal, vízforgatókkal, légbefúvókkal, de még jetskivel is mozgatják a vizet, hogy a felszíni víz lejusson az oxigénszegény rétegekbe.

Amíg nem áll helyre a tó egyensúlya, nincs más választásuk, utána pedig fel kell mérni, milyen halfajok pusztultak el leginkább, hogy e szerint lehessen újratelepíteni a halállományt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top