Kétségtelen, hogy a romantikus komédia a tárgyalótermi dráma mellett az egyik legszószátyárabb filmes műfaj, ahol teljesen hétköznapinak számít, hogy a szereplők rengeteget locsognak, és az alkotók nem annyira a képek, mint inkább a szavak erejében hisznek. A műfaj olyan klasszikusaiban, mint az Annie Hall vagy a Mielőtt felkel a nap a karakterek egyfolytában járatják a szájukat, szóval nincs ebben semmi újdonság, de az a mérték, ameddig a Végállomás: esküvő eljut, már-már elképesztő. A verbális teljesítményt növeli, hogy a két főszereplő, Frank (Keanu Reeves) és Lindsay (Winona Ryder) csak és kizárólag egymással beszélget a filmben, ebben a 90 percben a mellékszereplőknek (akiket itt talán találóbb lenne háttérszereplőknek hívni) nem jut szó.
Klisés, de szerethető
A rendezőként leginkább tévés tapasztalatokkal rendelkező Victor Levin filmjének kiindulópontja mondhatni tipikus. Adott két negyvenes, magányos felnőtt, akik a reptéren találkoznak egymással, beszélgetni kezdenek, de a kezdeti szimpátia gyorsan antipátiába csap át. A szóváltásaik közben viszont gyorsan kiderül, hogy mindketten ugyanarra a kaliforniai vidéki esküvőre tartanak, ahol a házasulandó férj Frank testvére, és egyben Lindsay expasija. Ők azok a tipikus emberek egy esküvőn, akiket azért ültetnek egymás mellé, mert magányosan érkeztek, de itt még azzal is tetézik a bajt, hogy a hotelszobáik egymás mellett vannak, sőt egymásba is nyílnak. A reptérre is közös kocsit küldenek értük, vagyis mindent megtesznek azért, hogy ez a két ember minél több időt töltsön egymás társaságában még annak ellenére is, hogy eleinte – legalábbis látszólag – ki nem állhatják egymást.
Nem kell ahhoz Nostradamusnak születni, hogy valaki kitalálja, innentől kezdve hová vezet a történet, sőt ha elárulnám a végét (jó fej vagyok, nem fogom), arra is csak az mondhatná, hogy spoiler, aki életében nem látott még egyetlen romantikus vígjátékot sem. Igen, ez a film azt mutatja be, hogyan habarodik egymásba két ember, akik elsőre nem kifejezetten találják meg a közös hangot, és látszólag minden az ellen szól, hogy ők ketten összejöjjenek. Láttunk ilyet már ezerszer? Láttunk. Ennek ellenére működik? Működik, bizony.
Keanu & Winona Forever
Bár Keanu Reeves nagy, romantikus mozipartnerének Sandra Bullock számít, az kétségtelen, hogy Winona Ryderrel is gazdag a közös múltjuk, olyan filmekkel, mint a Kamera által homályosan, a Pippa Lee négy élete vagy a Drakula. A hét év korkülönbség ellenére ők ketten kétségtelenül egy generációhoz tartoznak, és a párosuk van annyira érdekes, hogy elvigyenek a hátukon egy romantikus filmet. Keanu Reeves sosem volt egy színészisten, de ha a komfortzónáján belül maradhat, pusztán a karizmájára hagyatkozva meggyőző tud lenni a vásznon. Ez többnyire akciófilmekben működik jól, de Victor Levin megtalálta számára azt a szerepkört az akció műfaján kívül, amiben szintén hiteles tud maradni: az életben sokszor csalódott, az érzékenységét vastag irónia alá rejtő cinikusét. Nem tudom, hogy Levin szándékosan Reevesre írta-e Frank figuráját, vagy csak úgy alakult, hogy végül ő játszotta el, de az biztos, hogy a színész telitalálat a szerepre.
Wynona Ryder és Keanu Reeves a Végállomás: Esküvő című filmben
Ha valaki bulvárszinten is követi Keanu Reeves életét, tudhatja, hogy miken ment keresztül, és bár azt nem tudjuk, hogy a való életben is egy vér cinikus, fekete humorba menekülő figura lett-e belőle, éppen elég, hogy el tudjuk képzelni róla. Hasonlóan jó választás Winona Ryder is, aki végtelenül romantikus lelkét bújtatja vaskos iróniába, és amikor ők ketten szócsatázni kezdenek (ami gyakorlatilag az egész filmre jellemző), természetesnek és hihetőnek hatnak.
Elveszve a szövegtengerben
Erre a hihetőségre nagy szüksége is van Victor Levinnek, ugyanis az általa írt forgatókönyv, pontosabban az általa írt dialógusok ezt nem mindig garantálják. Az a rendezői döntés, hogy a szereplők gyakorlatilag szünet nélkül fojtsák egymást szótengerbe – igen, itt még a szexjelenetben is annyi dialógus hangzik el, mint máshol egy üzleti megbeszélés során – komoly forgatókönyvírói bravúrt várt el, ami azonban nem, pontosabban nem mindig jött össze. A Végállomás: esküvőben jócskán kapunk igazán szellemes, sziporkázó dialógusokat is – amiben például a rossz házasságából egy idős, már-már agg szeretőhöz menekülő férfit cikiznek, egyenesen fergeteges –, ugyanakkor sok a túlírt, mesterkélt pillanat is.
Frank és Lindsay
Jellemző forgatókönyvírói hiba, hogy a szuperszellemesnek szánt szövegek egyszerűen már túl szellemesek lesznek, de annyira, hogy szinte kizárt, hogy ennyi okosság jusson egy ember eszébe gyors élőbeszéd közben. Ilyenkor a szereplők olyanokká válnak, mint akik szóról szóra bebiflázott irodalmi szövegeket adnak elő a színitanodában, egy kicsit kizökkentvén a nézőt a romantikázásból. Szerencsére ilyen pillanatból jóval kevesebb akad, mint valóban szellemesből, de az is biztos, hogy még így is tudnak rontani az élményen.
A Végállomás: esküvő egy olyan romantikus vígjáték, amit leginkább azok fognak élvezni, akik azt szokták hangoztatni, hogy nem szeretik a romantikus vígjátékokat, de titokban mégis nézik őket. Meg persze azok, akik nem bánják, ha Keanu Reeves és Winona Ryder szótengerbe fojtja a romantikát.
