A Parnasszosz lankáin, Delphoi fenséges romjaitól nem messze áll egy elegáns, kétszintes villa (ma múzeum), ahonnan csodás kilátás nyílik a tengerre és Amfissa olajfaligetekkel borított völgyére; gyakorlatilag kizárt, hogy létezik ennél ideálisabb helyszín, ha valaki mondjuk egy Lawrence Alma-Tadema-festményben akarna élni (és ki ne akarna?!). Alighanem pontosan ugyanezt gondolta Ángelosz Szikelianósz, a modern huszadik századi görög irodalom egyik jeles alakja, és felesége, a jómódú New York-i művész-értelmiségi családba született, de az otthonául Görögországot választó Eva Palmer, akik 1924-ben kezdtek építkezni ezen a festői környéken.
Eva Palmer a századforduló környékén (fotó: Wikipedia)
A férfi negyven, az asszony ötven körül járt ekkoriban, és mindketten igen mozgalmas életutat tudhattak már maguk mögött. Palmer a 19. század vége felé, alig húszévesen költözött Párizsba, ahol Natalie Clifford Barney-val, a klasszicizáló leszbikus költeményeket író salonnière–rel élt nagy szerelemben, és színésznőként is kipróbálta magát. Még a franciák kedvenc regényírónőjével, az ebben az időben varietéművészként is dolgozó, utánozhatatlan Colette-tel is fellépett. Egyik alkalommal például egy görög nimfa (ez volt Palmer) és egy pásztorlány (ez pedig Colette) bukolikus románcát vitték színre Barney rezidenciáján, ezt követően pedig a produkció fő sztárja, személyesen Mata Hari vonult be egy hófehér lovon, amúgy pedig teljesen meztelenül, és előadta Salome fátyoltáncát; ha ez a jelenet nem lesz benne Keira Knightley hamarosan érkező Colette-filmjében, mindenki nyugodtan kérje vissza a jegy árát a mozipénztárnál.
Natalie Clifford Barney és egyik igen közeli barátnője, a költő Renée Vivien (fotó: Wikipedia)
Palmer itt, a párizsi művészvilágban számos egyéb rangos ismeretséget is szerzett: közeli barátságba került a karrierje vége felé járó legendás színésznővel, Sarah Bernhardttal, a századforduló legnagyobb táncosnőjével, Isadora Duncannel, illetve annak fivérével, a többnyire tógás-papucsos protohippi szektavezérként mutatkozó Raymonddal (akiről ebben a cikkben írtunk bővebben). Raymond és felesége, a görög származású Penelope valóságos megszállottjai voltak a hellenisztikus ideáknak, amelyeknek lassacskán a nő is a hatása alá került. Már hármasban költöztek át Görögországba, ahol Palmert bemutatták Penelope öccsének, a még csak a húszas évei és a költői karrierje elején járó, ám nagyon karizmatikus Ángelosz Szikelianósznak, a New York-i örökösnő és a tehetségesen verselő görög fiatalember pedig hamar egymásba szerettek, és 1907-ben össze is házasodtak a Maine állambeli Bar Harborban.
Palmer meglehetős feltűnést és negatív sajtóvisszhangot keltett Amerikában a jelmezszerű görög tunikáiban, és a családja sem nézte túl jó szemmel ezt az ezoterikus antik cosplayt, úgyhogy a házaspár gyorsan vissza is tért Görögországba, ahol megszületett egyetlen gyermekük, Glafkosz. Szikelianósz első verseskötete, A világos árnyékú 1909-ben jelent meg, és rögtön kisebb szenzációt okozott irodalmi körökben. A férfi a következő bő évtizedben generációja egyik legfontosabb költőjévé nőtte ki magát, részt vett az 1912-es Balkán-háborúban, és még arra is maradt ideje, hogy egyik barátjával, Nikosz Kazantzakisszal, a Zorbász, a görög későbbi írójával közösen elvonuljanak az Athosz-hegyre, ahol aztán negyven napig remeteként éltek, és misztikus ortodox kolostorokat látogattak.
Palmer és Szikelianósz villája ma (fotó: www.eccd.gr)
Az intenzív, sok utazással teli év után Palmer és Szikelianósz végül Apollón szent városában, Delphoiban húzták fel álmaik házát, az amerikai stílusú, neogótikus villát, majd nekiálltak, hogy megvalósítsák egyik régóta dédelgetett, nagyszabású tervüket, az antik görög eszmék, a humanizmus, a háborúellenesség és egyéb szép és utópisztikus ideák szellemében fogant Delphói Fesztivált. Nehéz megítélni, hogy a mély, spirituális üzenet végül mennyire jött át, de az biztos (legalábbis a fotók alapján), hogy az 1927-ben, a város ősi romjai között megtartott esemény a hellén extravaganza legnagyobb, legfényesebb modern kori ünnepe lett.
Meztelen atléták a második delphói fesztiválon (fotó: eccd.gr)
A látványosabbnál látványosabb jelmezes tömegjelenetekbe torkolló kétnapos rendezvényen bemutatták Aiszkhülosz Leláncolt Prométheuszát, Apolló isten lenyilazta a Püthon nevű sárkánygyíkot, volt makedón és görög harci tánc teljes vértezetben, Kübelé istennő tiszteletére, aztán atlétikai verseny, diszkoszvetés, hoplita futás, autentikus ételek és zenék, illetve természetesen több tucat vonzó és alulöltözött görög nő és férfi (egy részüket egyébként a görög Háborús Minisztérium bocsátotta a Palmerék rendelkezésére), a nagy számban érkező turisták legnagyobb örömére.
Apolló isten az első delphói fesztiválon (fotó: eccd.gr)
Noha a fesztivál óriási sikernek bizonyult, a folytatásra még három évet kellett várni, mivel a görög állam ezúttal nem tudott beszállni a költségekbe, de a végül nagy nehezen csak összeálló, háromnaposra hízott (és két további hétvégén is megismételt) Második Delphói Fesztivál minden szempontból méltó lett az elődjéhez: a bevált formulán nem nagyon változtattak, csak az atlétikai verseny bővült többek közt lovas számokkal és íjászattal, illetve egy másik Aiszkhülosz-dráma, az Oltalomkeresők is bekerült a programba.
Harci játékok (fotó: eccd.gr)
A pajzsra emelt Eva Palmer (fotó: eccd.gr)
A leláncolt Prométheusz (fotó: eccd.gr)
Ángelosz és a fesztiválhangulat (fotó: eccd.gr)
Harci tánc (fotó: eccd.gr)
Jelenet VRATSANOS DIMOS A leláncolt Prométheusz c. 1929-es filmjéből, amelyet a Delphói fesztivál inspirált (fotó: tainiothiki.gr)
(fotó: tainiothiki.gr)
Azonban harmadik felvonásra sajnos nem került sor. A pénz (illetve annak hiánya) továbbra is gondot jelentett, illetve Palmer és Szikelianósz házassága is megromlott. A nő hazaköltözött Amerikába, ahol színházi produkciókban dolgozott, és legközelebb csak 1952-ben tért vissza szeretett Görögországába. Két héttel később halt meg agyvérzésben, 78 éves korában. Szikelianósz újraházasodott, elsőként nyerte el az 1939-ben alapított görög irodalmi nagydíjat, a görög-olasz háborúban és a német megszállás alatt pedig hazafias írásaival tartotta a lelket a nemzetben. Noha a második világháború után többször is az esélyesek között volt, a Nobel-díjat végül nem kapta meg. Na és! – a többi Nobel-díjas meg nem rendezett meztelen férfiakkal többnapos ógörög parádét.
