Hősként ünneplik egy új-mexikói Wendy’s alkalmazottját, amiért a férfi különleges figyelemmel tüntetett ki egy vak házaspárt – írja a Fox News. Az egyik vendég fényképeket készített arról, ahogyan a férfi segített a két látássérült vendégnek, majd a Facebookon osztotta meg a szívet melengető történetet.
Csodálatos volt látni, ahogyan gondoskodott róluk. Nem azért csinálta, mert ez a munkája, hanem azért, mert a szíve ezt súgta. (…) Külön odavitte nekik az üdítőket, a szívószálakat, a szalvétákat, a ketchupot és az ételt is úgy rakta eléjük, hogy biztosan ne tévesszék össze egymás szendvicseit. Többször is visszament, hogy biztosan minden rendben megy-e velük
– olvasható a bejegyzésben, ami olyan nagy karriert futott be az interneten, hogy a férfit végül a helyi sajtó is felkereste.
Mint kiderült, a gondos kiszolgálót Richard Wise-Attwoodnak hívják, és fogalma sem volt róla, hogy lefényképezték, ahogyan arról sem, hogy Facebook-sztárrá vált. Elmondása szerint nem csinált semmi különösen, csak úgy kezelte a helyzetet, ahogyan az bárkitől elvárható lenne. Ugyanakkor azt reméli, a története másokat is segítőkészségre ösztönöz majd.