Szabadidő

Marihuánával csillapítják a főzött homárok fájdalmait

Egy amerikai étterem tulajdonosa sajátos módszerrel próbálja elérni, hogy a luxusételnek számító tengeri állatokat emberségesebb körülmények között ölhessék meg.

Nem akarunk ítéletet mondani senki felett, aki szereti a homárhúst, ettől függetlenül tény, hogy az ollós ízeltlábúakat általában élve dobják a forró vízbe. Emiatt legalább olyan intenzíven szoktak tiltakozni az állatvédők, mint a libák tömése ellen. Egy amerikai étterem, a Charlotte’s Legendary Lobster Pound tulajdonosa Charlotte Gill különös megoldáshoz folyamodott.

Miután olvasott egy cikket arról, hogy a gerinctelenek szervezetében is megtalálhatóak az úgynevezett kannabionid receptorok – amelyek a kannabisz aktív hatóanyagát, a THC-t kötik meg. Vagyis, ez azt jelenti, hogy a marihuána hatással lehet többek között a rákokra is. Gill ezért megvizsgálta, hogy a fájdalomcsillapító hatásáról is ismert növényt fel lehet használni a homárok esetében is.

A homár az egyik legismertebb luxusétel (Fotó: Getty Images)

Az étterem tulajdonosa fogott egy dobozt, amelybe 2-3 centiméter magasságig vizet töltött. Ezután kiemelt egy homárt az állatok tárolására szolgáló akváriumból és a dobozba helyezte, majd a doboz fedele alá egy szívószálat csúsztatott, amelyen keresztül kannabiszfüstöt fújt az állatra. A homár ennek hatására sokkal nyugodtabb lett, ollóival sem kapdosott Gill keze után. A Roscoe-nak elnevezett rákot ezután visszaeresztette a társai közé, ahol továbbra is nagyon nyugodtan viselkedett, sőt, a nő azt is megfigyelte, hogy Roscoe körül a többi homár is lenyugodott. Roscoe-t végül – érdemei elismeréseként – nem szolgálták fel a vendégeknek, hanem visszaengedték az óceánba.

Gill pedig nem szolgálta fel az így „kezelt” állatokat a vendégeinek, hanem előtte saját maga és családtagjai segítségével tesztelte, hogy a marihuána kimutathatóvá válik-e annak a szervezetében, aki eszik az így kezelt állatok húsából. A nő egyébként szakképzett ápoló is, aki kifejezetten a kannabisszal történő fájdalomcsillapítás szakértője, így pontosan tudta, hogy mit csinál. Az első önkéntes egyébként éppen Gill 82 éves édesapja volt, aki elfogyasztotta az egyik így kezelt homárt, ám ezt követően sem tudták kimutatni a szervezetéből a marihuána vagy a THC nyomait. A homárokat egyébként 6 percig gőzölik forró gőzzel, majd 215 fokon főzik meg az állatokat.

„Ezeket az állatokat amúgy is megölnék, mi pedig arra gondoltunk, hogy ha már ez a sorsuk, akkor lehetne ezt úgy is csinálni, hogy ne legyen annyira kegyetlen” – mondta Gill a Mount Desert Islandernek adott nyilatkozatában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése