Komoly vitát generált a Facebookon egy fotó, amelyet egy melbourne-i parkban lőttek. A fényképen az látható, ahogyan egy fiatal párról esküvői fotókat készítenek, miközben a háttérben egy másik pár akrojógázik. A fénykép készítője szerint a jógások nem voltak hajlandóak elmozdulni a háttérből, így tönkretették az ifjú pár fotóit 0 írja a Daily Mail.
Úgy tűnik, egyszerűen muszáj volt az esküvői fotó hátterében pózolniuk. Ráadásul amint végeztek a fotókkal, ők is elmentek. Elég nagy szemétség volt ez a részükről, bár ők voltak ott először
– írta a kép készítője a Facebookon.
Nem mindenki értett azonban egyet vele. A közösségi oldalon nagyon megoszlottak a vélemények arról, hogy kinek is volt igaza. Sokan azt írták, hogy mivel közterületről volt szó, a jógásoknak egyáltalán nem kellett volna arrébb menniük. Mások egyenesen azt írták, hogy az ifjú pár is arrébb mehetett volna, hogy máshol fotózzák őket.
Többen voltak azonban azok, akik elfogadhatatlannak találták a jógások viselkedését. Szerintük hiába van szó közterületről, udvariasság is létezik a világon, és nyugodtan abbahagyhatták volna a jógát addig, amíg elkészülnek a fényképek. Az eredeti poszt szerzője szerint ráadásul az ifjú pár éppen a háttér és a kedvező fényviszonyok miatt választotta ezt a helyet.