Szabadidő

Tűrniük kell, hogy levágják róluk a ruhát, miközben egy csomóan nézik őket

Van, aki ügyesen fekszik eszméletlenül, van, aki nem, cserébe nagyszerűen hisztizik. A baleseti imitátorok titkos életébe kukkantottunk bele.

Tizenöt fiú és lány – jellemzően fiatalok, az ő szervezetük jobban bírja az ilyesmit – fekszik mozdulatlanul az erdőben, félig a lombok alatt, kövek, buckák takarásában. Másfél órája szóltak be a rádión, hogy „az elrejtésük sikeresen lezajlott”, „pozícióban vannak”. Akkor még sütött a nap, azóta lebukott, a tizenöt fokból nyolc lett, egyelőre sehol senki, nem számít, mozdulatlanul kell feküdniük, ájultan vagy súlyos sérülésekkel, kinek milyen szerep jutott. Miután lement a nap, a Vöröskereszt rájuk ereszti a kutyákat.

Fotók: Neményi Márton

Ők a baleseti imitátorok: a katasztrófavédelmi, mentési szimulációk – a hatóságok körében bevett gyakorlatok; a híradókban ezekből füstöt, tüzet és fel-alá rohangáló egyenruhásokat látunk – rejtett hősei, akiknek sokkal fontosabb a szerepük, mint azt elsőre gondolnánk. Nekik köszönhető ugyanis, hogy amikor kiszabadítanak a tűzoltók, és ellátnak a mentősök egy baleset után, ne úgy bánjanak veled, mint egy gumibabával, hanem mint egy emberi lénnyel. Ez pedig nehezebb, mint hinnéd.

A gumibabán – szakszerűen: fantomon – ugyanis nagyszerűen lehet gyakorolni a szívmasszázst és a szájtól szájba lélegeztetést, de azt, ami egy eszméleténél (de nem eszénél) lévő, baleset utáni sokkos állapotban jajveszékelő, hús-vér ember fölött térdelve vár rájuk, aligha. Főleg, ha látszik a hús, és folyik a vér.

Nem számítottam semmi durvára, amikor először jártam katasztrófavédelmi gyakorlaton, legfeljebb némi poénkodásra, összemosolygásra imitátorok és katasztrófavédők között, egy hallgatólagos egyezményre, hogy „tegyünk csak úgy, mintha, de annyira azért nem kell ezt komolyan venni”. Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Az imitátorok ugyanis profi színészként játszanak, pontosabban úgy, hogy profi színészeket is kiképezhetnének, hogyan kell eljátszani egy balesetet. Őket is képzik ugyanis.

Negyvenórás képzésen tanulják, hogyan kell visítani, sírni, rúgkapálni, az életüket éppen megmentő egyenruhásokkal feleselni (velük csak a legritkábban együttműködni), vagy éppen eszméletlenül feküdni.

Megtanulják felerősíteni az érzelmeiket

– fogalmazott kérdésünkre Hadobás Ferenc, a Magyar Imitációs Egyesület vezetője.

Nemcsak a színészi kifejezőeszközöket sajátítják el a Vöröskereszt óráin – és kifejezetten az ilyesmire kitalált tematikus táborában, ahol mi is jártunk –, hanem megtanulnak főzni is. A főzés itt azt jelenti:

ők készítik el saját sérüléseiket is, azaz égett bőrt, zárt és nyílt törést, zúzódásokat, horzsolásokat applikálnak magukra saját eszközökkel, ha kell, kiugrott szemgolyót, leszakadt végtagot is élethűen prezentálnak.

Elsősegélynyújtó ismereteket is tanulnak, hogy tudják, mely sérülés mit okoz.

A baleseti szimuláció egyébként hetvenéves, Angliában fejlesztették ki. „A háború idején kezdetleges műsebekkel harctéri sérüléseket imitáltak – írja Facebook-oldalán a Magyar Imitációs Egyesület –, ezzel elősegítve a szanitécek felkészülését. A háború után továbbfejlesztették a technikákat, amivel műsebeket készítettek.” A sérüléseket pedig el is játszották. Azóta persze sokat fejlődött az egész, a sebek és a reakciók is sokkal élethűbbek lettek. A Magyar Vöröskereszt régóta tart ilyen képzéseket, de a fent említett egyesület csak tavaly alakult.

„Az imitátorok eljátsszák a lehetséges külső vagy belső okból bekövetkezett állapotváltozást” – írják magukról. „A játék során tisztában kell lennie a lehetséges áldozat viselkedésével, és ezt a valósághoz legjobban megközelítő módon kell eljátszani.” A játék szó használata egészen elnéző, tekintve, hogy a gyakorlatban mindez úgy néz ki,

hogy a katasztrófavédelmisek megpróbálják megmenteni a baleseti imitátort, aki ezért cserébe ordít velük, a kérdéseikre még véletlenül sem válaszol összefüggően, és amikor nem azt csinálják, amit mond (sőt, még ők kérik meg, hogy feküdjön mozdulatlanul, és hagyja, hogy hordágyra tegyék), elküldi őket a francba.

Az ember ugyanis így viselkedik egy baleset után, hiába hiszi azt, hogy ilyen helyzetben ő okosabb, hálásabb és készségesebb lenne.

A hétvégén Dunaújváros mellett, a Szalki-tónál tartottak országos gyakorlatot huszonhét baleseti és négy kárhelyvezető imitátorral. Hatalmas, megterhelő meló ez nekik: miután leosztották a szerepeket (az idei kulcsszó a vihar volt), el kell készíteniük a sérüléseiket, és pozícióba helyezkedni mozdulatlanul egészen addig, amíg el nem kezdődik a gyakorlat. Ez akár órákig is eltarthat, azaz

két-három órát is mozdulatlanul fekszenek a jéghideg földön pisszenés nélkül.

A mentés maga szintén sokkal hosszabb, mint azt a filmekből megszokhattuk: ha egy leszakadt híd másik oldalán rekednek (mondjuk egy árvíz közepén), órákig tarthat, amíg a katvédesek átjutnak, ezalatt pedig végig szerepben kell maradniuk. Az egyik ilyen többórás jelenetből például egy egész kis családi dráma bontakozott ki, ahol anyukát nem engedték a sérült fiához (pedig folyamatosan magából kikelve őrjöngött), a fiú és az apa közben frusztráltan, anyázva hibáztatta egymást. Az előadás egy pillanatra sem ülhetett le, a külvárosi talponállók teljes regiszterét bevető párbeszéd elment volna egy korai Tarr Béla-filmben. Hogy még nehezebb legyen: amikor már nemcsak a magyar, hanem a szlovák és horvát erdei mentők sem bírták visszatartani a röhögést, nekik akkor is teljes elánnal kellett produkálniuk magukat, mintha tényleg itt lenne a világvége.

Ez egyébként a legnehezebb: visszatartani a mosolygást – tudtuk meg Hadobás Ferenctől, az imitátoregyesület vezetőjétől. „Igyekszünk erre is odafigyelni a képzésen, de mindig vannak váratlan szituációk, amik bárkit kizökkentenek a játékból.”

„Mint az életben általában, van, aki könnyebben elsajátítja ezt, van, aki nehezebben.”

Van, aki nem tud eszméletlent játszani, de remekül hisztizik. És fordítva.

„Az oktatás során rengeteg videót nézünk, és játékkal segítjük a tanulókat.” Előre megírt forgatókönyv nincs a gyakorlatokon, „nem tudjuk, az ellátók miként és hogyan érkeznek meg a helyszínre, vagy hogy egyáltalán beszélik-e a magyar nyelvet. Egy fő irányvonal van, amit megbeszélünk az elején személyre szabottan, és azt kell követniük. Az, hogy az adott imitátor mikor kezdi el az epilepsziás rohamot, vagy mikor kezd el köhögni, hogy terjedjen a vírus, és emiatt karantént kelljen létrehozni, teljesen rá van bízva.” 

Hiába szeretném én, hogy az ellátás 3. percében csináljon rohamot, ha nem tudja a pezsgőtablettát bevenni a szájába, vagy éppen a lépcsőn viszik le. 

„A saját testi épségét nem veszélyeztetheti emiatt.”

Egyébként veszélyeztetik: a dunaújvárosi képzésen kisebb-nagyobb balesetek is akadtak, valaki pedig elájult, mert régóta nem evett. Ez ugye azért veszélyes, mert az ellátók ilyenkor azt hiszik, hogy ez csak a játék része. Ezért az imitátor, ha olyan állapotban van, háromszor egymás után azt mondja, No play!, így:

No play! No play! No play!

Ilyenkor azonnal kikerül a játékból, és elkezdik komolyan ellátni – azzal együtt, hogy természetesen addig is komolyan látták el, hiszen ez mégiscsak egy országos gyakorlat! Hadobás egyébként látott már olyat, hogy valaki (igazából) kiugrott vállal csinált végig egy gyakorlatot.

Alapszabály még, hogy az imitátoroknak egészen addig szerepben kell maradniuk, amíg a felettesük le nem állítja őket. Ez általában a baleseti helyzetekben viszonylag ritka ropi szó használatával történik.

Lelkileg mindenre fel kell készülniük: arra, hogy a hidegben fekszenek órákig, hogy mentőkutyák ugrálnak rajtuk, tűzoltók, mentősök vonszolják, pofozgatják, kötözik be és le őket.

Csukott szemmel kell tűrniük, hogy bárki hozzájuk nyúljon, váratlanul megérintse őket, akár a ruhát is levágja róluk, és hogy mindezt sok ember végignézi majd.

Hadobás réteges ruházatot javasol mindenkinek, a lányoknak sportmelltartót és azt, hogy kerüljék a kivágott felsőket.

Nem mintha a zsebükben akarnánk turkálni, de rákérdeztünk a kemény munka honoráriumára. Hadobás gyorsan eloszlatta az illúziókat. Önkéntesek lévén szállást, étkeztetést, útiköltséget kapnak. És a bizonyosságot, hogy miattuk sokkal felkészültebbek és hatékonyabbak azok, akik a tényleg bajban lévők életét mentik, még ha erről nagyon kevesen is tudnak.

Most már, reméljük, egy kicsit többen, mint eddig.

A fotók az országos összevont katasztrófavédelmi gyakorlatokon, a Magyar Vöröskereszt nyári táborában és nyári szezonnyitó sajtótájékoztatóján készültek.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése