Szabadidő

Szexjátékot is vett a sikkasztott pénzből

Tizennyolcmillió forintnyi fontot sikkasztott el egy 39 éves tanácsosnő abból az alapból, amit a tavaly leégett Grenfell-torony károsultjainak szántak. Márkás szexjátékra, fényűző ebédekre és dubai útra is jutott a lopott pénzből.

A napokban tartották annak a volt tanácsosnak a tárgyalását, aki 62 ezer fontot lopott el a Grenfell-toronyban keletkezett tűz károsultjaitól. Jenny McDonagh nemcsak ruhákra és utazásra költötte a pénzt, de többek között egy 30 centis szexjátékot is vásárolt az Ann Summerstől.

Vibrátorok kisebb halomban

A nő a károsultak számára szánt adományhoz úgy férhetett hozzá, hogy kihasználta tanácsosi munkakörét, így zsebre vághatott néhány adománnyal feltöltött bankkártyát, amit a rászorulóknak kellett volna eljuttatnia.

forrás: London police

A bírósági tárgyaláson Robin Johnson bíró felsorolta azokat a tételeket, amiket McDonagh a károsultak adományából vásárolt az alatt az öt hónap alatt, míg le nem bukott. Több sikamlós tétel között ott volt a 48 fontba kerülő, harminc centinél nagyobb műpénisz is, mint ahogy párizsi, izlandi vagy éppen a Los Angeles-i vagy dubai kirándulások, vagy a 200 fontot meghaladó éttermi számlák is.

A nő összesen 51 400 fontot, több mint 18 millió forintot sikkasztott el a Grenfell-károsultak pénzéből, aminek jelentős részét, mintegy 16 ezer fontot szerencsejátékon vesztett el.

A Grenfell Tower tavaly júniusban gyulladt ki egy zárlatos hűtőszekrény miatt, a kispórolt szigetelőanyagok miatt gyorsan terjedő tűzben 72-en vesztették életüket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top