Budapesten sokkal több nő van, mint férfi, és a vodka olcsóbb, mint a kóla
– hangzik el egy párizsi sztriptízbárban dolgozó, kiöregedett szexipari munkás szájából a mondat, ami után Arnaud (Jonathan Cohen) és Vincent (Manu Payet) elkezd azon agyalni, hogy feladva addigi kispolgári, kissé unalmas hivatásukat és eddigi életüket inkább elmennek Budapestre, hogy ott vad legénybúcsúkat szervezzenek az arra éhes francia turisták tömegeinek. A két középkorú, kissé megfeneklett életű – midlife crisis – férfi számára egy kisebb trauma kell, hogy kilépjenek a komfortzónájukból: egy közös barátjuk párizsi legénybúcsúján nem akarják beengedni őket egy menő klubba, és ekkor rájönnek, hogy ők inkább egy olyan városban szeretnének élni, ahol nem bejutni nehéz a klubokba, hanem kijönni onnan. Elutaznak tehát Budapestre terepszemlézni, és amit tapasztalnak nálunk, az rögtön arra sarkallja őket, hogy ipari mennyiségben szállítsák hozzánk a részegen randalírozó marhákat.
Örüljünk a külföldi filmeseknek?
Lassan már követhetetlen mennyiségű külföldi filmet és sorozatot forgatnak hazánkban, és máig gyermeki örömet csal sokunk arcára, amikor egy külföldi filmben magyarországi helyszíneket, netán színészeket ismerünk fel, netán még el is hangzik néhány magyar mondat/szó, az meg már tényleg a hab a tortán, ha fővárosunk mondjuk nem Párizst vagy Berlint, hanem véletlenül valóban önmagát alakítja. Eleinte azt hihetjük, hogy annál nagyobb ajándékot, mint amit Xavier Gens rendező adott nekünk, nem is kaphattunk volna: filmje nemcsak Budapesten forgott, hanem a város tényleg önmagaként látható viszont benne, ráadásul még azt a címet is kapta, hogy Budapest. Igen, ilyen egyszerűen. Ennél még az egykori Országimázs Központ sem tudott volna frappánsabb ingyenreklámot találni, legalábbis ezt gondoltam a film megtekintése előtt. Gens mozija ugyanis nem akar többet Budapesttől, mint lőni néhány látványos drónfelvételt a városról, egzotikumként használni egy magyar popdalt, a Himnuszt és a pálinkát, valamint a legordasabb, legfájdalmasabb és legártalmasabb közhelyeket puffogtatni a városról, amiket csak el lehet képzelni.
Az olcsó pia és a könnyen kapható nők városa
Ha franciaként még sosem jártam volna Magyarországon, és először a Budapest (oké, nálunk Legénybúcsú Bt. néven fut, de inkább az eredeti címén emlegetném) című filmet látva ismerkedtem volna a várossal, akkor minden bizonnyal azt hinném, hogy itt a kispolgári fizetésem annyit ér, hogy királyként élhetek belőle, minden ujjamra jut egy bomba nő, és a pénzemből úgy bulizhatok, hogy XIV. Lajos király hozzám képest kanyarban se lenne, ráadásul a legnagyobb suttyóságokat is simán megengedhetem magamnak: amíg szórom a dellát, a magyarok magasról leszarják, hogy milyen hülyeségeket csinálok.
Jelenet a filmből (Fotó: imdb)
Afféle rossz értelemben vett balkáni nép az alkotók szerint a magyar, aki szarért-húgyért kiárusítja önmagát. Ha már otthon nem lehet igazán lealjasodni – illetve lehet, csak egy vagyonba kerül – , akkor el kell repülni egy hétvégére Budapestre – két napnál nem kell több, hiszen ki a franc akar turistáskodni a vadkeleten –, és akkorát partizni, hogy beleremegjen az ország. Olcsó a pia, olcsóak a nők, és lazák az erkölcsök, magyarul: Budapest egy igazi partiparadicsom!
Még a bulinegyed sem érdekelte
A Legénybúcsú Bt. nyilván nem a magyaroknak készült, mert magyarként nézve mégis egészen mást jelent, mint aminek szánták. Bárhol a világon Xavier Gens mozija csak egy sima Másnaposok-koppintás a sok közül, amiben lealjasodó férfiak keverednek vadabbnál vadabb dolgokba. Ha mondjuk francia lennék, akkor is feltűnne a film szexizmusa – a férfiak laza partiarcok, míg a barátnőik besavanyodott pi**k – , felszínessége, fantáziátlansága, sablonossága és humortalansága, ugyanakkor elintézném a dolgot annyival, hogy láttam egy újabb pocsék vígjátékot. Na, bumm! Csakhogy Budapestről nézve a Budapest több egy rossz komédiánál: itt már feltűnik, hogy a rendezőt sem érdekelte jobban Magyarország azoknál a bulituristáknál, akik csak idejönnek egy hétvégére, és a program egy óriási bebaszásból, valamint másnap egy rekreációs fürdőzésből áll a Széchenyi medencéiben. Gens még a látképekben is a lehető legsablonosabb beállításokat veti be: természetesen a Citadella mellől, felülnézetből mutatja a várost. Láthatóan még a bulinegyed sem igazán érdekelte: Budapest tényleg tömve van izgalmas helyekkel, de ő csak egy fiktív partihelyszínt mutat az igaziak helyett, ami bárhol a világon lehetne. És persze szerinte nálunk még az sincs kizárva, hogy pálinkázás közben pénzért lehessen emberre vadászni…
Mi, magyarok is rengetegen teszünk mostanság azért, hogy pocsék hírünk legyen a világban, de ettől függetlenül rossz nézni egy ennyire leegyszerűsítő, buta és ártalmas képet mutató filmet rólunk. Nyilván túlreagálom a dolgot, hiszen a Budapest egy annyira érdektelen produkció, hogy már egy hónap múlva se fogunk emlékezni rá, maximum a filmben váratlanul megszólaló Neoton Família dalra. Azt azért vegyük figyelmeztető jelnek, hogy egy film eleji felirat szerint a Legénybúcsú Bt. igaz történet alapján készült. Talán izgalmasabb lett volna a végeredmény, ha hűek maradnak hozzá.
