Szabadidő

Donald Trump ismét kivívta egy világsztár haragját

Az amerikai elnök nem először akaszt bajszot szupersztárokkal, most sem történt ez másként, miután kiderült, hogy milyen zene szól Trump egyik kampánygyűlésén.

Nemrég attól volt hangos a világsajtó, hogy Donald Trump a világ jelenlegi legjobbnak tartott kosárlabdázóját, LeBron Jamest sértegette Twitter-csatornáján, amit a sportoló nem is hagyott szó nélkül.

Bár nem látott napvilágot újabb elnöki tweet, Trumpnak, illetve az elnök szereplésével járó rendezvények szervezőinek valószínűleg magyarázkodniuk kell majd – néhány ügyvéddel megtámogatva –, miután kiderült, hogy az egyik republikánus párti kampányrendezvényen feltehetően engedély nélkül használták Rihanna egyik dalát.

Egy Philip Rucker nevű férfi számolt be róla, hogy a Tennessee államban található Chattanoogában rendezett dzsemborin milyen kiváló a hangulat.

„Milliószor elmondták már, de álljon itt még egyszer: Trump kampányrendezvényei semmi máshoz nem hasonlíthatóak a politika világában. Chattanoogában éppen most szól Rihannától a »Don’t Stop the Music«, miközben a szervezők trumpos pólókat dobálnak a közönség soraiba, mint egy kosármeccsen. Mindenki imádja” – írta Rucker.

Rihanna köszöni, de nem kér a Trump-rendezvényekből (Fotó: Getty Images)

Több se kellett az énekesnőnek, aki magyar idő szerint hétfő hajnali fél 2-kor reagált a fentiekre.

Már nem sokáig [szól majd a zene]…mivel sem én, sem az embereim sem leszünk soha egyetlen ilyen tragikus gyűlésen, de még csak a közelében sem. Köszi a figyelmeztetést, Philip!” – válaszolta Rihanna.

Egyelőre nem tudni, hogy az énekesnő vagy ügyvédei küldtek-e már úgynevezett „cease-and-desist” levelet az elnök stábjának, amelyben felszólítják a szerzői jogsértés megszüntetésére, mint ahogy arról sincs további információ, hogy milyen lépéseket terveznek az üggyel kapcsolatban. A The Huffington Post mindenesetre Rihanna képviselőihez fordult további magyarázatért.

Donald Trump nem először használt fel illegálisan olyan zeneszámokat, amelyek jogait nem vásárolta meg. A The Hill értesülései szerint többek között Elton John, Axl Rose, valamint a nemrég elhunyt Prince képviselői is panaszt tettek már amiatt, hogy az elnök az engedélyük nélkül használja a zenéiket. Múlt héten pedig az R&B-sztár Pharrell Williams küldött egy tiltólevelet Trumpnak, miután egy az elnökhöz köthető rendezvényen a Happy című számát játszották le – ez ráadásul csupán néhány órával azután történt, hogy egy magányos merénylő 11 ember életét oltotta ki egy pittsburghi zsinagógában.

Rihanna emellett a holnap esedékes időközi választáson való részvételre is buzdította amerikai követőit, akik bizonyára rengetegen vannak az énekesnő közel 90 millió online követője között. A fentiek fényében pedig talán az sem meglepő, hogy Rihanna inkább a demokrata jelölteket támogatja, Instagram-oldalán ugyanis nemrég a floridai Andrew Gillum megválasztására biztatta az amerikai államban szavazó rajongóit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top