Szabadidő

Egyéves eltiltás várhat Hosszú Katinkára

Amiért indulna a FINA által el nem ismert „ellenvilágkupán”.

Hosszú Katinka és több olimpiai és világbajnok is komoly büntetésre számíthat, ha decemberben elindul a FINA által el nem ismert International Swimming League (ISL) versenyén, amelyet „ellenvilágkupaként” is aposztrofáltak – írja az Index.

Az Insidethegames szerint az ISL eredetileg decemberben startolt volna, a FINA azonban már nyáron figyelmeztette mind a 209 tagországát, hogy ne nevezzenek az „állítólagos” nemzetközi versenyen, amelyet nem ismernek el. Aki mégis indul a versenyen, egy- vagy akár kétéves eltiltásra is számíthat.

Az Olasz Úszószövetség ennek ellenére beszállt a torinói verseny szervezésébe. Állításuk szerint a verseny teljes mértékben megfelel az európai szövetség és a FINA szabályainak. Ezen felül már több mint 70 világklasszis úszó is benevezett a versenyre, többek között háromszoros olimpiai bajnokunk, Hosszú Katinka is.

Az ISL a hírek szerint új formátumot próbálna ki: nyolc nemzetközi csapatot alakítanának ki 12-12 férfi és női úszóval. Az első nap minden versenyszámban megküzdenének, a második napon pedig a négy legjobb döntőzhetne.

MTI/EPA/Patrick B. Krämer

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top