nlc.hu
Szabadidő
Mit szólnál, ha kiderülne, hogy van egy ikertestvéred, de nem az, akit egész életedben annak hittél?

Mit szólnál, ha kiderülne, hogy van egy ikertestvéred, de nem az, akit egész életedben annak hittél?

A csecsemőként elcserélt négy fiú a vakszerencsének köszönhetően talált egymásra felnőttként, amitől teljesen megváltozott az életük.

2014-ben Jorge Castrót – teljes nevén Jorge Enrique Bernal Castro – egyik munkatársa egy nap izgatottan azzal fogadta, hogy találkozott egy rá megszólalásig hasonlító fiúval, aki mintha az ikertestvére lenne. Jorge nevetett, és mondta, hogy van ugyan egy ikertestvére, de ő és Carlos – azaz Carlos Alberto Bernal Castro – egyáltalán nem hasonlítanak egymásra.

Az alteregó Facebook-profilját nézegetve aztán Jorge ereiben meghűlt a vér, annyira megdöbbentő volt a hasonlóság. A fotóról ugyanis saját ikertestvére, Carlos nézett vissza rá, az oldal szerint azonban Wilbernek – teljes nevén Wilber Cañas Velasco – hívták. Azonnal felvették a kapcsolatot a fiúval, akitől megtudták, hogy neki is van egy ikertestvére, és mikor kiderült, hogy csecsemőként ugyanabban a kórházban lábadoztak születés után, egyértelművé vált, hogy a két ikerpár egy-egy felét elcserélték.

A gyerekként elválasztott, majd felnőttként egymásra találó ikrek története mindig lenyűgözi az embereket, de ilyen talán még nem is fordult elő soha. A négy fivér, William – azaz William Cañas Velasco –, Jorge, Carlos és Wilber egymásra találása egészen egyedülálló, szinte szappanoperába illő. A történet Kolumbiában játszódott le, és rendkívül kicsi esélye volt annak, hogy a fivérek egymásra találjanak a nyolcmilliós fővárosban, Bogotában.

A két Lotti, duplán

Jorgét és Carlost egyedülálló anya nevelte fel. Nem voltak gazdagok, de mindenük megvolt, mindét fiú egyetemre ment, Carlos közgazdászként, Jorge mérnökként végzett. Wilber és William jóval szerényebb körülmények között, a fővárostól 150 kilométerre egy kis faluban nevelkedett, egy farmon, ahol sem áram, sem folyó víz nem volt. 11 éves korukig jártak iskolába, majd a tanyán dolgoztak. A katonaság után a fővárosba mentek szerencsét próbálni, és egy hentesboltban helyezkedtek el.

Itt köszönt rá Williamre egy vevő, aki látszólag ismerte őt, pedig William biztos volt benne, hogy még sosem találkoztak. A lány értetlenkedett, hogy miért dolgozik a húsboltban, mikor mérnökként jól fizető munkája van egy multinál, Williamnek pedig fogalma sem volt, miről beszél. A lány erősködött, hogy pont úgy néz ki, mint egy kollégája, és megkérdezte, lefotózhatja-e. Másnap munkahelyén megmutatta a képet Jorgénak, a többi pedig, ahogy mondani szokták, már történelem: a fiúk számára egyértelművé vált, hogy nem saját ikertestvérükkel nőttek fel.

„Mind a négyen fivérek vagyunk, csak annyi történt, hogy nagyobb lett a családunk.”

Amikor négyen először találkoztak, a kezdeti döbbenet után nevetve kérdezgették egymást, és kiderült, hogy a vér szerinti fivérek között sok hasonlóság van: Jorge és William érzékenyek, ugyanakkor rendetlenek és mókamesterek, Carlos és Wilber pedig remekül táncolnak, és nagy nőcsábászok.

A felfedezés azonban nem csak eufóriával járt, és a találkozás sem ment zökkenőmentesen. A zárkózott Carlos kezdetben nem is akarta megismerni a másik ikerpárt, az első találkozóra el sem ment.

„Ott volt ez a két ember, aki pont úgy nézett ki, mint a testvérem és én, mégis idegenek voltak” – mesélte a New York Timesnak adott interjújuk során. „Féltem, hogy esetleg nem jó emberek.”

A nagy találkozás

Az, hogy félelme alaptalan, egyből bebizonyosodott, később viszont attól tartott, hogy testvére, akivel felnőtt, biológiai fivérét jobban fogja majd kedvelni, mint őt. Ugyan Carlos elismeri, hogy anyjuk ugyanúgy szerette őket, ő mindig is kicsit kilógott a családból, így a tudat, hogy van egy egypetéjű, azaz rá mindenben hasonlító ikertestvére, szorongással töltötte el, mert úgy érezte, mégsem olyan egyedi, mint gondolta. Testvére – Jorge, akivel felnőtt –, látva tépelődését, a mellkasára tetováltatta Carlos arcát, bizonyítandó, hogy mindig a fivére marad, akkor is, ha kiderült, hogy valójában biológiailag nem testvérek. Carlos ettől könnyekig meghatódott, azt mondta, ez a legszebb ajándék, amit valaha kapott, és sokat segített neki abban, hogy megbékéljen a helyzettel.

A másik ikerpár „rossz helyre került” tagja, William kezdetben igazságtalanságot érzett amiatt, hogy a szegénység miatt neki nem jutott rendes oktatás, pedig mindig tanulni akart. A farmtól az iskoláig mindennap kétszer tették meg fivérével az egyórás, nehéz utat a térdig érő sárban, majd az ötödik osztály elvégzése után a családi gazdaságot vitték, esélye sem volt így egyetemre menni. William álma végül valóra vált, hiszen 2016-ban leérettségizett, és jelenleg jogi tanulmányokat folytat.

A jobb módban felnőtt ikerpárnál is okozott feszültségeket a helyzet. Carlos, látva, hogy eredetileg milyen falusi szegénységben kellett volna felnőnie, azon őrlődött, vajon le tudott volna-e diplomázni és egy jó állásban elhelyezkedni akkor is, ha a farmon, szerény körülmények között nő fel.

Wilber Canas Velasco, Carlos Alberto Bernal Castro, William Canas Velasco és Jorge Enrique Bernal Castro

Ha megnézzük egymás mellett a biológiai ikreket, észrevehetünk több különbséget. Wilbur például kicsit alacsonyabb, feltételezhetően a nehéz tanyasi munka miatt, és kezei nagyobbak, érdesebbek, mint Carlosé, aki rendszeresen jár manikűröshöz. Wilbernek a mai napig megvan az a kis beszédhibája, amit testvére beszédterápia segítségével leküzdött, erre azonban neki sosem volt lehetősége. A városban felnőtt Carlos eleinte nehezen találta a hangot vér szerinti szüleivel, akik egyszerű parasztemberek, Williamet pedig lesújtotta, hogy igazi anyját sosem ismerhette meg, mivel pár évvel az ikrek egymásra találása előtt meghalt.

Jorge és William barátságos, életvidám fiúk, akik azonnal egy hullámhosszon voltak, és szinte az első perctől kezdve legjobb barátokként viselkedtek. Carlos és Wilber viszont zárkózott, büszke emberek, akiknek kellett egy kis idő, míg elfogadták egymást.

Az egypetéjű ikreknek közel 100 százalékban azonos a génkészletük – kétpetéjű ikreknél ez az arány körülbelül 50 százalék –, így a fiúk esete valóságos kincsesbánya az örökléskörnyezet kutatóinak, akik arra keresik a választ, hogy az ember hajlamai, tulajdonságai és egyéb jellemzői inkább genetikai tényezőknek vagy környezeti hatásoknak tudhatók be. Az ikerkutatás lényege, hogy egy adott vizsgálatot elvégeznek egy- és kétpetéjű ikreken. Ha az előbbi alanyoknál nagyon hasonló, míg a kétpetéjű ikreknél eltérő eredmények jönnek ki, ebből lehet következtetni arra, hogy az adott tünet vagy betegség öröklődik-e.

„Az egypetéjű ikreknél minél nagyobb a hasonlóság, annál valószínűbb, hogy örökletes betegségről vagy tünetről van szó – mondta az NLCafénak 2016-ban nyilatkozó dr. Tárnoki Ádám, aki egypetéjű ikertestvérével, dr. Tárnoki Dáviddal együtt alapította a magyar ikerregisztert. – Ha a két csoportnál közel azonos eredmények jönnek ki, akkor valószínű, hogy a környezeti tényezők, például a légszennyezés okozza az elváltozást. Ha a kétpetéjű ikreknél találunk nagyobb hasonlóságot, az olyan egyéni tényezőkre vezethető vissza, mint a dohányzás vagy egyéb életmóddal kapcsolatos faktorok.”

Két pszichológus könyvet is írt az elcserélt kolumbiai ikrekről, mivel ez az egyetlen ismert eset, ahol két ikerpárt úgy cseréltek el születéskor, hogy később csak felnőttként találkozhattak.

A négy fivér igyekszik nem azon tépelődni, mi lett volna, ha biológiai családjukkal nőnek fel, inkább úgy fogják fel, hogy nyertek még két testvért. Ahogy Jorge fogalmaz:

Mind a négyen fivérek vagyunk, csak annyi történt, hogy nagyobb lett a családunk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top