A héten rendkívül népszerű volt a különböző közösségi csatornákon az alábbi felvétel, amely a moszkvai metróban készült, és egy nő látható rajta, akinek a vállán, mintha csak a világ legtermészetesebb dolga lenne, úgy üldögél egy róka, akár egy kalózkapitány vállán a minden lében kanál papagáj. A zoológusok és etológusok már hosszú ideje próbálják feltérképezni a rókák háziasításának hátterét, ugyanis, bár létezik példa házi kedvencként tartott rókákra, mi is írtunk arról, hogy ez miért nem akkora móka. A rókáknak ugyanis egy csomó különleges igényük van, ráadásul gazdájukon kívül nem igazán barátkoznak más emberekkel, sőt sokszor még a gazdájukkal sem túl barátságosak.
A University of Illinois kutatói nemrég a Nature Ecology and Evolution szakfolyóirataban publikáltak egy tanulmányt, amely a rókák háziasításának tudományos hátterét vizsgálta. A kutatást vezető Anna Kukekova professzor egy egyedülálló, még a XX. század közepén indult program eredményeit elemezte.
Egészen pontosan 1959-ben indult az egész, amikor Dimitrij Beljajev genetikusnak támadt egy ötlete: a tudós azt feltételezte, hogy a háziasított állatok, mint például a kutyák, a viselkedésüket szabályozó gének miatt barátságosak az emberekkel. Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a farkasokból évezredek során házőrzőkké szelídülő kutyák maguk lehetnek az evolúció négy lábon járó bizonyítékai.
Ha a természetben találkozunk barátságos rókával, attól jobb óvakodni (Fotó: Unsplash)
Beljajev ezért különleges szaporítási eljárásba fogott Szibériában: kevésbé agresszív, illetve kifejezetten barátságos rókákat kezdett el szaporítani. A tudós 1985-ben bekövetkezett halálát követően a kutatási munkát Ludmilla Trut genetikus vette át. Az eredmények igazolták a tudományos feltételezéseket: a szelektíven szaporított rókák ugyanis idővel jóval kutyaszerűbb viselkedési mintákat kezdtek mutatni, mint vadon élő társaik. Igaz, ez nagyjából annyit jelentett, hogy kevésbé voltak idegesek az emberek jelenlétében, de ölbe bújó házi kedvenceket még így sem sikerült belőlük csinálni. A kutatási eredményeket Trut és szerzőtársai How to tame a fox (and build a dog) című könyvükben foglalták össze, amelyből Kukekova és kollégái is merítettek.
Nem csak Szibéria azonban az egyetlen, ahol hasonló jellegű kutatások folynak: a kaliforniai San Diegótól nem messze található ugyanis a Judith A Bassett Canid Education and Conservation Center, amely afféle interaktív állatkertként segíti, hogy az emberek és a rókák közelebbről megismerkedhessenek egymással. Érdemes megnézni a Vice szűk tízperces videóját, ahol bemutatják, milyenek az emberek közelségéhez szokott rőt farkúak.
