nlc.hu
Szabadidő
5 dolog, amiért mindenképpen megéri kimenni Sting és Shaggy rendhagyó közös koncertjére

5 dolog, amiért mindenképpen megéri kimenni Sting és Shaggy rendhagyó közös koncertjére

Minden szempontból különös buli lesz ma a Hősök terén.

Amikor tizenegy nappal ezelőtt a semmiből megjött a hír, hogy november 24-én ingyenes koncertet ad a Hősök terén Sting és Shaggy, sokan kezdtek erős fejvakarásba: miért most és miért pont ott? Hogyhogy ingyen? Miért ők? Na és mi az, hogy együtt? Persze az összes kérdésre van válasz, ki is derülhettek már mindenki számára: harmincéves a hatoslottó, ezt ünnepli a koncert, Sting és Shaggy pedig pont együtt turnéznak, mert tavasszal közös albumot adtak ki 44/876 címmel, és ez a turné a napokban éppen itt jár a környéken. A dolog viszont még így is szürreális – elvégre a november végi szabadtéri koncertek nem tartoznak a kelet-közép-európai ember szocializációs sarokkövei közé, főleg nem ilyen apropóval, a két előadó párosát pedig a nagyvilág is csak emésztgeti még.

Shaggy és Sting a színpadon (Fotó: John Parra/Getty Images/AFP)

Na de hova is lennénk, ha mindig csak a megszokotthoz ragaszkodnánk? Itt most végre egészen biztosan látni és hallani fogunk egyet s mást, amit még soha nem láttunk-hallottunk, és valószínűleg magunktól sem tudnánk elképzelni, ez pedig önmagában is elég ahhoz, hogy ott legyen a kellő kíváncsisággal megáldott néző – hangolódás gyanánt nézzük hát, mire lehet számítani. (Figyelem, enyhe spoilerek következnek!)

Sting jamaicai akcentussal

A 67 éves Sting köztudottan elég régóta vonzódik a jamaicai zenékhez – a reggae már a Police dalaiból is visszaköszönt –, ilyen közel viszont még sosem került hozzájuk, és ez ki is hozott belőle egy-két olyan dolgot, amit korábban nem hallottunk, és soha nem is vártunk volna tőle. A legváratlanabb egyértelműen az, hogy finoman megpróbálkozik a jellegzetes jamaicai akcentussal is – hallani ezt már az album nyitódalában is, de az eddigi felvételek alapján élőben még az Englishman in New Yorkban is befigyel majd (amiben eredetileg ugye pont az angol akcentusáról énekel – kész őrület). 

Shaggy, az angol férfi New Yorkban

Apropó, Englishman in New York: a közös számokon kívül nyilván terítékre kerül a koncerteken egy csomó dal a két szólókarrierből is, és természetesen ilyenkor sem vonul le a páros egyik tagja sem a színpadról. Így fordulhat elő, hogy hallani fogjuk, amint Shaggy a maga (Stingénél jóval vaskosabb) jamaicai akcentusával azt énekli a nevezett dalban, hogy ő egy angol férfi New Yorkban – és ez még nem is minden, mert beiktattak a számba egy külön verzét neki is, amiben meg Sting énekli együtt vele azt, hogy ő egy jamaicai.

Sting a padlón döngeti a szomszéd lányt

Ami még a Stinget éneklő Shaggynél is rendhagyóbb, az természetesen a Shaggyt éneklő Sting. Mert hát milyen számokat hoz a közösbe a jamaicai énekes? Nyilván a Mr. Boombasticot meg az It Wasn’t Me-t, amik azért igencsak távol állnak az elmúlt tizenöt évben többek közt reneszánsz és szimfonikus zenével is kísérletező, nemrég pedig díszdoktorrá is avatott Stingtől. Már az sem lesz semmi, amikor előbbi előadásában részt vesz, de igazán bizarrnak az ígérkezik, amikor átveszi partnerétől utóbbi híres sorait, melyekben arról van szó, hogy a, hm, lírai én épp anyaszült meztelenül döngeti a fürdőszoba padlóján a szomszéd lányt, mikor benyit a barátnője („Honey came in and she caught me red-handed / Creeping with the girl next door / Picture this we were both butt naked / Banging on the bathroom floor”). Nem csoda, hogy ezen néha el is élcelődnek, ahogy tették azt például ezen az akusztikus bulin is: 

A chillező Sting és a megilletődött Shaggy

Na de álljunk már meg itt egy szóra, hát mi történik az iménti videón? Sting belebújós cipőben, a lábát lóbálva és vigyorogva játszik egy dalt, ami olyan messze esik a világától, hogy még nála jóval lazább alakok is feszengenének tőle? Bezony. Ahogy azt már többen is megállapították, az eleve híresen komoly és ezt még rendszeresen tudatos komolykodással is súlyosbító Sting most valamiért úgy döntött, hogy örömzenélni fog a saját kedvére, a látszatra mit sem adva, és ez így pont olyan pofás, mint amilyen rendhagyó. Az meg hab a tortán, hogy az elég magabiztos figura benyomását keltő Shaggy eközben mintha még mindig egy kis megilletődöttséggel állna (ülne) ott mellette, mint aki maga sem érti, hogy miért éppen vele akar bohóckodni a poplegenda.

A nagykabátban csápoló tömeg a Hősök terén november végén

Végül ne menjünk el szó nélkül mindennek a kulisszái mellett sem. Volt már sok koncert és rendezvény a Hősök terén meg az Ötvenhatosok terén, és van hagyománya a világban a téli szabadtéri koncerteknek is (hányan szobroztak például New Yorkban pár éve szilveszterkor, hogy meghallgassák az értelmezhetetlenül nyekegő Mariah Carey-t!), de azért itt és most ez elég rendhagyó lesz az előrejelzések szerint 7 fok körüli hőmérséklettel és nyirkosnak jósolt idővel – pláne, mivel sokakat valószínűleg ez sem fog visszatartani a bulizástól. Ilyet se látunk gyakran, réteges és vízálló öltözékben önmagában ez is megér egy-két pillantást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top