Sztárok

Ma a születésnapját ünnepli, jövő héten Budapesten lép fel Sting

Jövő héten mutatja be Budapesten 57th & 9th című albumát Sting, aki éppen ma ünnepli a 66. születésnapját. Sok itt a szám, sőt még összefüggések is akadnak köztük, úgyhogy mi sem engedünk a matekból a két apropó kapcsán.

Október 13-án ismét Magyarországon, a Papp László Budapest Sportarénában lép fel Sting, hogy bemutassa 57th & 9th című új albumát. A lemez onnan kapta a címét, hogy a zenész mindennap a New York-i 57. utca és a 9. sugárút kereszteződésén át ment be a stúdióba rögzíteni a dalokat, de a két szám most nemcsak ebből a szempontból jelentős, hanem azért is, mert a világhírű énekes, basszusgitáros, dalszerző és színész épp ma tölti be 57+9-edik, azaz 66. életévét. Mivel véletlenül sem akarunk belerondítani a számok harmóniájába, a kettős apropóra 57, Stinggel kapcsolatos érdekességgel és 9 dallal készültünk.

1. Sting valódi neve Gordon Matthew Thomas Sumner.

2. A Sting (Fullánk) becenevet egy fekete-sárga pulóver miatt kapta, amelyben úgy nézett ki, mint egy darázs.

3. Annyira ráragadt ez a becenév, hogy még a családja is Stingnek hívja.

4. Amikor a nyolcvanas években egy újságíró legordonozta, azt felelte: „Engem Stingnek hívnak a gyerekeim, és Stingnek hív anyám is. Ki ez a Gordon nevű figura?”

5. Mivel a wallsendi dokkok közelében nőtt fel, kiskorában ő is ott akart dolgozni, de aztán egy nap ráintegetett a Rolls Royce-ából Erzsébet anyakirályné, és rájött, hogy kicsit nagyobb csillogásra vágyik.

6. Anyja fodrász, apja tejesember és műszerész volt.

7. Egy időben ő is hordta a tejet a kedves papával.

8. Járt egy ideig a Coventryben működő Warwick Egyetemre, de nem diplomázott le.

9. Dolgozott viszont okleveles általános iskolai tanárként.

10. Valamint buszfelügyelőként is. (A ’80-as évekig a brit emeletes buszokon egy felügyelő irányította a le- és felszállást, és ő kezelte a jegyeket is.)

11. Sőt, volt adóbehajtó is.

12. No meg építőipari munkás.

13. Két feleségétől hat gyereke született.

14. Jake fia születését le is filmezte, és belevágatta a Bring on the Night című dokumentumfilmbe.

15. Második feleségét, Trudie Stylert csak tíz év együttlét után vette el.

16. Ő énekli az „I want my MTV” sort a Dire Straits Money for Nothing című dalában.

17. Róla mintázták a Hellblazer című képregénysorozat főhősét, John Constantine-t.

18. A karakter először a Swamp Thing című képregényben bukkant fel, amelyben szerepelt egy USS Gordon Sumner nevű hajó is.

19. Igazából a jazz a kedvenc zenei műfaja.

20. A karrierjét is jazz-zenészként kezdte.

21. Van háza Malibuban, az angliai Lake Districtben, Salisburyben és Toscanában is.

22. Meg még kettő Londonban.

23. És egy lakása New Yorkban.

24. Malibui háza előző tulajdonosa a Dallas Jockey-ja, Larry Hagman volt.

25. A karrierjét beindító Police zenekar utolsó, Synchronicity című albuma volt az egyetlen lemez, amely huzamosabb időre – 17 hétre – le tudta taszítani az amerikai eladási lista éléről Michael Jackson Thrillerjét 1983 és 1984 tavasza között.

26. A VH1 szerint a Police-szal lemezre rögzített Roxanne című szerzeménye a legnépszerűbb szám a kocsmai zenegépek mindenkori kínálatában.

27. A szintén a Police-szal felvett Every Breath You Take című dala pedig hivatalosan is a legtöbbet kért sláger a rádiós kívánságműsorokban.

28. Ez anyagiakban is mérhető: még húsz évvel a születése után is napi 2000 dollár jogdíjat kapott érte.

29. Ennek azonban az örökösei nem nagyon örülhetnek, mert mint az közismert, Sting egy fillért sem hagy a gyerekeire.

30. Ezzel úgy 300 millió dollártól fosztja meg őket. 31. Az Every Breath You Take-et egyébként harminc perc alatt írta az éjszaka közepén, miután felébredt álmából az ötlettel.

32. A szám szövegét pedig az egész világ félreérti, ugyanis egyáltalán nem az a romantikus szerelmes dal, aminek hisszük: egy exe megszállottjává váló ember a főszereplője.

33. Feleségével, Trudie-val ők mutatták be egymásnak Madonnát és Guy Ritchie-t, sőt ő lett Rocco Ritchie keresztapja is.

34. Játszott Guy Ritchie A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső című filmjében is.

35. Majdnem minden ujjára jut egy Grammy-díj: 17-szer nyerte el a kitüntetést.

36. Négyszer jelölték Oscarra is (mindig betétdalokért), de nyernie itt nem sikerült.

37. Vegetáriánus.

38. És a makrobiotikus táplálkozás híve.

39. A Police-nak egészen véletlenül két olyan száma is volt, amelynek a címe megegyezik egy későbbi Sandra Bullock-filmével. Az egyik a Demolition Man (a film magyarul A pusztítóként ismert), a másik a Murder by Numbers (Kísérleti gyilkosság).

40. Előbbi dalt Sting újra fel is vette A pusztítóhoz, immár szólóban.

41. 2001. szeptember 14-én amerikai turnéra indult volna egyiptomi, algériai és iráni zenészekkel, de a három nappal korábbi terrortámadások miatt az egész körutat lefújták.

42. Nothing Like the Sun című albumát elhunyt édesanyja, a The Soul Cagest pedig a következő évben távozott édesapja emlékének ajánlotta.

43. Egyikük temetésére sem ment el, mert nem akarta a ceremóniákra terelni a média figyelmét.

44. Akkora rajongója Mervyn Peake Gormenghast-ciklusának, hogy Fuchsia nevű lányát, kiadóját és több háziállatát is a könyvekben szereplő karakterek után keresztelte el.

45. Nagyon kedveli Italo Calvino híres regényét, a Ha egy téli éjszakán egy utazót is. Ez ihlette 2009-es albuma, az If on a Winter’s Night… címét.

46. Nagy futó, és az aerobikot (!) is szereti.

47. Igazi kedvence azonban a jóga, amit közel három évtizede űz.

48. Ennek köszönhetően állítólag az ágyban is verhetetlen.

49. Ezt a fontos tényt Bob Geldof osztotta meg róla egy közös interjújukban.

50. A pletykák szerint Trudie-val egyszer nyolc órán keresztül szexeltek.

51. Új lemezének 50,000 című dalát Prince, David Bowie, Glenn Frey és Lemmy Kilmister emlékére írta.

52. 2003-ban Garri Kaszparov öt perc alatt elverte sakkban négy zenésztársával együtt.

53. A mostani lesz a kilencedik budapesti Sting-koncert

54. Idehaza a legtöbben 2004. június 5-én látták az ingyenes Kapcsolat-koncerten. A becslések szerint 350-400 ezer néző gyűlhetett össze az eseményre.

Innentől három apróbb spoiler következik a jövő heti koncerttel kapcsolatban, vagyis aki mindenen meg akar lepődni, az az utolsó dal után ne olvasson tovább!

55. A turné korábbi állomásainak műsora alapján 21 számmal lép majd színpadra október 13-án.

56. Lesz köztük egy David Bowie-feldolgozás is.

57. Szerencsére most is eljátssza a fentebb hallható Every Little Thing She Does is Magicet, ami szerintünk minden nagy Sting-slágernél fontosabb.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top