Szabadidő

Egy kutatás megfejtette, milyen a nők ideális alvópartnere

A szent tudomány nevében vizsgálódtak amerikai kutatók. A válasz pedig meglepőbb lesz, mint sokan gondolnák.

A buffalói Canisius College tudósai végezték el azt a kutatást, amelyben azt vizsgálták, hogy ki-mi mellett alszanak a legjobban a nők. A nemrég nyilvánosságra hozott eredmények szerint az ideális alvópartnernek négy lába és bundája is van, az emberek helyett ugyanis a kutyák bizonyultak a legminőségibb alvást garantáló ágytársnak.

A New York Post értesülései szerint a vizsgálatban 962 nő vett részt, közülük 55 százalék úgy nyilatkozott, hogy az ágyát legalább egy kutyával osztja meg, 31 százalék legalább egy macskát enged be maga mellé, míg 57 százalék egy emberrel is együtt szokott aludni.

A kutatási eredmények szerint a macskák és az emberek ugyanannyira zavarónak bizonyulnak az éjszakai alvás során, míg a kutyák esetében a legkisebb az esélye, hogy felébresszék a mellettük alvó nőket.

Szép álmokat!

A tudósok megállapították, hogy „a kutyatartás és az ezzel kapcsolatos felelősségek azt eredményezhetik, hogy a kutyák gazdái szigorúbb rutin szerint élik az életüket”. Akármit is jelentsen ez az alvásra nézve…

Az arizonai Mayo Clinic korábban már végzett egy hasonló kutatást, igaz, akkor nem nemek szerint felosztva vizsgálták a háziállatok és az alvás összefüggéseit. Az eredmény egyébként akkor is az volt, hogy a kutyák mellett alvó emberek kipihentebbek, mint a többiek.

Azt nem vizsgálta a kutatás, hogy egyedül mennyivel pihentetőbb az alvás (Fotó: Tumblr)

Az SFGate idézi a most elkészült kutatás egyik ajánlását is, amely szerint további vizsgálatokra is szükség lenne, hogy „megállapítható legyen, hogy a házikedvencek alvásra gyakorolt hatásának érzékelése mennyiben felel meg az alvás objektíven mérhető minőségi változásainak”.

Korábban pedig azt bizonyította be egy kutatás, hogy ideális esetben délelőtt tíz körül kellene elkezdeni a munkát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top