A jégmadár jellegzetes kékes tollazata már sokakat megihletett, ami nem csoda, mivel kevés színpompásabb szárnyast ismerünk, amely a környéken él. A hátát borító kékes tollak felülről csillogó víztükörnek tűnnek, így a ragadozó madarakkal szemben védve van. A hasi tollai pedig a kék színt remekül kiegészítő rozsdabarna színűek, ami miatt alulról – tehát a préda szemszögéből nézve – egy száraz levélnek tűnik, miközben a fák ágain ülve kémleli a vizet, hogy mikor csaphat le zsákmányára.
A jégmadár ugyanis a kisméretű halakkal táplálkozik, amelyeket a vízbe csapódva ragad meg a csőrével, vagy át is szúrja a testüket és így repül vissza velük az ágra, ahonnan indult. Egyébként vándorló életmódot folytat, nem mindig tér vissza ugyanarra a helyre, de előfordul, hogy ugyanazok a példányok akár évekkel később keresik fel korábbi fészkelőhelyüket.
A jégmadár fentiekben vázolt vadászati módszerében egyébként az az igazán különleges, hogy annak ellenére képesek sebészi pontossággal lecsapni a halakra, hogy a víz fénytörése miatt a halak nem pontosan ott vannak, mint ahol látszanak. A madár tehát megtanulta korrigálni ezt az optikai csalódást és annyival „lő mellé” a célpontnak, hogy pontosan telibe találja a víz alatt.
Ezt a precíziós műveletet örökítette meg egy természetfotós, ráadásul különleges szögből, a zsákmányként szolgáló hal alól rögzítve az eseményeket. Tökéletesen látható, hogy a halnak sejtelme sincs a felülről érkező veszedelemről, csak akkor kap észbe, amikor már túl késő.