Szabadidő

Kovács Alexandra: „A fájdalom már a barátom”

Interjú hazánk első ketrecharc-világbajnokával, aki civilben mosolygós tornatanár, a ketrecben pedig legyőzhetetlen harcos.

Szandival nem is olyan könnyű időpontot egyeztetni. Hétfőn egy lapnak nyilatkozik, szerdán forgatnak nála, pénteken versenye van. Mióta amatőr MMA-világbajnok lett, mindenki őt akarja. Végül azért szerencsére összejött a beszélgetés, amire érdemes volt várni. Szandi törékeny kislánynak tűnik, sokkal fiatalabbnak néz ki 27 événél. Dzsúdzsucu (földharc) edzése előtt ülünk le beszélgetni az edzőteremben, percenként lép oda hozzá valaki gratulálni.

Fotó: Neményi Márton

Két éve Európa-bajnok lett, most ő az első MMA– (mixed martial arts, azaz kevert harcművészet) világbajnokunk. Rendkívül meggyőzően, a második menetben technikai KO-val győzte le a finn Európa-bajnokot. A verseny a világszövetség (WMMAA) és a nemzetközi szövetség (IMMAF) ötnapos amatőr MMA-világbajnoksága volt, amelyet Bahreinben rendeztek.  Az 56,7 kilósok döntőjében a bíró a magyar zászlóba burkolózott Szandi kezét emelhette a magasba, aki később a dobogón állva hallgatta a himnuszt.

Nem fárasztó a nagy érdeklődés?

Nem, élvezem, és igyekszem kihasználni, amíg tart. Azt hittem, ha a verseny után hazajövök, egy picit lazulhatok, hát nem így van. (Nevet) – Volt két nap pihenőm, azóta újra edzem, és interjúkat adok, illetve pénteken lesz a kempó-világbajnokság, amin indulok.

Tavaly bronzérmes lettél. Idén nehéz volt az út a véső győzelemig?

Tavaly nem tudtam elhinni, hogy meg tudom csinálni, és ezen ment el a döntő. Idén már hittem magamban. Az első menetek nehezek voltak, azokon túl kellett lennem, mert voltak mélypontok, de szerencsére mindent meg tudtam oldani. Az elődöntőn éppen egy csípődobást kezdeményeztem, amikor kaptam az orrnyergemre egy ütést a semmiből. Pont leértünk a földre, és mázli, hogy a bíró nem látta, mert azt sem tudtam, hol vagyok. Egy pillanatra teljes képszakadás volt, de szerencsére hamar kitisztultam, és sikerült nyernem.

Fotó: Neményi Márton

A döntőre azért sikerült kipihenned ezt az ütést?

Fájt a fejem utána, enyhe agyrázkódásom lett. Még most sem csinálok bunyós edzéseket emiatt, de ennyi küzdelem után kell is a pihenő. Hét éve kempózok, a fájdalom már szinte a barátom. Ha nem így lenne, nem ezt csinálnám.

Az emberek nagy része bizonyára nincs tisztában azzal, mennyi munkával és lemondással jár egy harcművész élete. Hogyan telik egy amatőr MMA-világbajnok egy átlagos napja?

Reggel bemegyek a Móricz Zsigmond Gimnáziumba, ahol testnevelő tanárként dolgozom. Utána hazamegyek, megebédelek, majd gyerekeknek tartunk kempóedzést az edzőmmel, és végül este a saját edzésem következik. Így néz ki a napom hetente háromszor, a kedd és a csütörtök lazább, akkor nem tartok edzést, csak én magam tréningezek.

A gimis tanítványaid és az ő szüleik mit szólnak ahhoz, hogy a tornatanárnőjük MMA-világbajnok?

Menőnek tartják, nagyon aranyosak. Támogatnak, a verseny alatt is írogattak, drukkoltak nekem, nagyon jól esik ez tőlük. Van egy fiúosztályom – mindegyikük egy fejjel magasabb nálam –, tőlük hallottam már, hogy a YouTube-on mutatták az apukáiknak egy-egy versenyemet, és az apukák örültek, hogy ilyen vagány tornatanárnőjük van a fiúknak.

Fotó: Neményi Márton

Akkor biztosan szót fogadnak neked, a látszólag törékeny termeted ellenére.

Volt már, hogy mondtam nekik, hogy szedjék össze a zsámolyokat, különben szétcsapok köztük. Ugyan ez részemről csak szófordulat volt, ők viccesen megjegyezték, hogy „a tanárnőnek elhisszük, nem kötekszünk!” (Nevet)

Előfordult már, hogy a ketrecben szerzett tudásodat a való életben is kellett használnod?

Hál’ istennek nem. A Zen Bu Kan kempónak egyébként van egy tradicionális oldala, önvédelmet is tanulunk. Ott már barna öves vagyok – a rangsor fehér-barna öv, a fekete a csúcs, ott az övvizsgáknál már van egy úgynevezett bull ring, ahol körben állnak a többiek, és aki középen áll, azt különbözőképpen támadják. Így próbálják az embert felkészíteni az életben leggyakrabban előforduló támadásokra, és itt rengeteget lehet tanulni.  Aztán hogy az életben, éles helyzetben az adrenalin mit hoz ki az emberből, ki tudja, mindenesetre ezek hasznos dolgok.

Fotó: Neményi Márton

Nehéz elhinnem, hogy egy ketrecharc-világbajnoknak tudnak újat mutatni…

Pedig rengeteg mindent tudnak, mindennap tanulok valami újat. Ezért is élvezet ezt csinálni.

Miért váltottál kempóról MMA-ra?

Kevés a lány a küzdősportokban, így sok helyen kipróbáltam magam: indultam nemzetközi thai box, K-1 és brazil dzsúdzsucu versenyeken is. A Zen Bu Kan kempóban van álló- és földharc is, csak annyi a különbség a ketrecharchoz képest, hogy a kempóban nagyobb kesztyűt használunk, a földön nem lehet folyamatosan ütni az ellenfelet és nincs fejre térdelés, tehát valamivel biztonságosabb, mint az MMA.

Ha eddig is kevés lány edzőpartnered volt, ki fog kiállni veled ezután, hogy MMA-világbajnok lettél?

Nem tudom, gyakorlatilag eddig is csak fiúkkal edzettem, főleg az edzőmmel.

Az álló- vagy a földharcot szereted jobban?

Mindkettőben mást. Szeretem a rúgásokat – jó a rúgótechnikám –, illetve a földre vitelt és a különböző testdobásokat. Ugyan ‘jitsuban lila öves vagyok, de abban még van hova fejlődnöm.

Megnézem
Összes kép (13)

Nem könnyű amatőr harcművészként előteremteni a pénzt a versenyekre. Te hogyan finanszírozod a pályafutásodat?

Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mikor három éve eldöntöttük az edzőmmel, Palotás Ferenccel, hogy kipróbáljuk ezt az új szabályrendszert – a ketrecharcot –,  ő a menedzselést is vállalta, és ennek minden terhét levette rólam. Azt mondta, ő ezt értékként kezeli, és nekem csak annyi a dolgom, hogy rendesen eddzek, és csináljam meg a munkát, amit kér tőlem. Ő az, akire az a nehéz feladat hárul, hogy kitegye Facebookra, hogy milyen versenyre készülünk, és „kalapozzon”, szponzort keressen. Ez többnyire sikerül is, egyedül a júniusi Európa-bajnokságra nem sikerült kijutni, mérlegelnünk kellett, hogy vagy Eb, vagy vb, és természetesen a világbajnokságot választottuk.

A sportágban az amatőr világbajnoki cím megnyerésével a csúcsra jutottál. Innen hova vezet az út?

Én a versenysport mellett dolgozom. Ha profinak állnék, olyan emberekkel kerülnék össze, akik csak ezzel foglalkoznak, naponta kétszer-háromszor is edzenek, heti hat alkalommal. A profi karrier tehát azt jelentené, hogy ott kellene hagynom a munkámat, és mivel – mint említettem – a versenyekre való kijutás is épphogy sikerül, azt, hogy én főállásban ezt csináljam, egyszerűen nem lenne, aki szponzorálja.

Ezek szerint nem célod a profi karrier?

A profi világ itthon még nagyon kikövezetlen, nem tudom, milyen út vezet oda, és ha feladnék mindent, abból lenne-e valami. 27 éves vagyok, még jó formában érzem magam, de lehet, hogy három év múlva már nem fogom ilyen jól bírni ezeket a megterhelő edzéseket. A továbbiakban is szeretnék indulni itthoni és – ha lehetőség adódik – nemzetközi versenyeken, de úgy érzem, ezzel a világbajnoki címmel én ezen a szinten kihoztam a maximumot. Ajándéknak érzem – annak ellenére, hogy keményen megdolgoztunk érte –, hogy ilyen eredményeket el tudtunk érni.

Fotó: Neményi Márton

Akkor tehát nincs hiányérzeted?

A csúcson kell abbahagyni, szerintem nálam most ez van. A küzdősport nekem rengeteget adott, a tanításait az életemben is hasznosítom, több lettem általa. A páromat is a sport által ismertem meg, ő kempóedző, saját klubja van. A családalapítás is a terveink között szerepel, már megtaláltam a helyem az életben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top