Elfogult vagyok Michelle Obamával, mert nagyon kedvelem, „first ladységének” első napjaitól kezdve. Olyasvalakinek látom őt, akiről azt is simán el tudom képzelni, hogy lehuppan a kanapénkra, esetleg kér egy teát, és tök jól elbeszélgetünk. Szóval nagy elvárásaim voltak a könyvével kapcsolatban, és ilyenkor rendre az szokott következni, hogy csalódom. Most azonban szó sem volt ilyesmiről, sőt, mióta elolvastam az önéletrajzát, még jobban kedvelem.
Michelle Obamát közvetlen stílusa tette a világ kedvencévé (Fotó: Getty Images)
Egy hétköznapi lány Chicagóból
Michelle Obama nem azáltal lett valaki, mert a férje történetesen az USA 44. elnöke volt, még ha sokan szerették is volna így beállítani. Ő már akkor sok mindent elért, amikor még nem is ismerték egymást.
Hétköznapi ember vagyok, aki rendkívüli utazásra indult. Reményeim szerint az, hogy elmeséltem a történetem, mások történetei előtt nyitja meg az utat, és mások hangját is hallhatóvá teszi, hogy egyre kevésbé számítson, ki honnan jött és hová tartozik.
Michelle Robinson Chicago egyik nem éppen előkelő déli negyedében nőtt fel. Édesapja egész életében a helyi vízműnél dolgozott, édesanyja pedig háztartásbeliként a család ügyeit intézte. Michelle sokat köszönhet szüleinek, akik magabiztos, akadályokat nem ismerő nővé nevelték, aki tudja, hogy „bármilyen célt kitűzhet maga elé, amit csak akar, és azt el is érheti”.
Édesapja szklerózis multiplexben szenvedett, és harmincas éveitől kezdve mankóval, majd később már csak kerekesszékkel tudott mozogni, ez azonban alapvető derűjén és az élethez való pozitív hozzáállásán mit sem változtatott. Nem panaszkodott, nem keseredett meg, alkalmazkodott a körülményekhez, és elfogadta, amit a sors rá mért. A szülők számára nagyon fontos volt, hogy gyermekeik megfelelő oktatásban részesüljenek, még akkor is, ha ez jelentős anyagi terhet jelentett számukra. Michelle nemcsak okos, de nagyon ambiciózus is volt, szeretett tanulni, és bátyját követve ő is a Princetonra járt, majd a Harvard jogi karán szerzett diplomát.
Fotó: Joyce N. Boghosian/The White House via Getty Images
A feketékkel szembeni negatív diszkriminációval már gyerekként szembesült, bár akkor még saját, szűkebb környezete ezt némiképp tompította. Az egyetem döntően fehér közösségében azonban, a maroknyi afroamerikai diák egyikeként már megtapasztalhatta a kisebbségi lét velejáróit. Ez az önbizalmát is megingatta, főleg akkor, amikor egy pályaválasztási tanácsadó a találkozásuk első percében finoman megjegyezte: talán a Princeton nem neki való. Később egy televíziós riportból tudta meg, hogy az első évben a szobatársa azért költözött el, mert az anyja nem tudta elfogadni, hogy lányának egy fekete diákkal kell osztoznia egy szobán.
Michelle és Barack: két összeillő ember
A Princeton után a Harvard jogi képzését végezte el, majd jól fizető állást kapott szülővárosában, amire szüksége is volt, hisz sok más fiatalhoz hasonlóan ő is jelentős diákhitelt vett fel. Munkájában egyre sikeresebb lett, fényes karrier várt volna rá jogászként, de már akkor érezte, hogy a kosztümös állás nem neki való. Karrierépítés helyett inkább a közösségért akart tevékenykedni, és egy váratlan találkozás csak megerősítette ebben.
Michelle Obama az Így lettem című könyv bemutatóján, a kivetítőn egy fotó Barack Obama egyik kampányeseményéről, még elnöksége előttről (Fotó: Getty Images)
A nagynevű chicagói jogi irodánál szokás volt, hogy a már ott dolgozó jogászok egy-egy egyetemistát mentorálnak. Michelle Robinson is rábólintott, mikor felkérték erre, és íróasztalánál ülve türelmesen várta a Harvardról érkező nagynevű jogászpalántát – aki már az első napon késett. A híre azonban megelőzte őt, ugyanis Barack Obamát egészen kivételes tehetségnek tartották.
Bár eltérő személyiségek, a szerelem hamar kialakult közöttük.
Az én siker felé tartó fegyelmezett masírozásomhoz képest, amely nyílegyenesen vezetett a Princetontól a Harvardon át a negyvenhetedik emeleti íróasztalomig, Barack útja afféle improvizált cikkcakk volt a különböző világok között.
Az élethez való hozzáállásuk közti különbségek a hétköznapokban is megmutatkoztak.
Barack inkább ballagott. Laza hawaii higgadtsággal mozgott, soha nem sietett, főleg és különösen akkor nem, ha siettették. Én ezzel szemben öles léptekkel haladtam még szabadidőmben is, és nehezemre esett lassítani.
Politika vs. házasság
Házasságukban nemcsak az jelentett nehézséget, hogy Barack politikai pályára készült, amit felesége egyáltalán nem fogadott kitörő örömmel, de az is, hogy bármennyire szerették volna, Michelle-nek hosszas próbálkozás után sem sikerült teherbe esnie. A könyvben nyíltan mesél küzdelmükről és arról is, hogy házasságukban is voltak hullámvölgyek, amikor párterápiára jártak. Michelle kezdetben próbálta lebeszélni férjét a politikai szerepvállalásról, és csak nehezen tudta megszokni azt, hogy a hét nagy részében távol van tőlük.
…némán kezdtem elengedni azt az elképzelésemet, hogy csakis hozzám és a lányokhoz tartozzon.
Férje elnökjelöltségével kapcsolatban sokáig szkeptikus is volt, de lassan ő is kezdte elhinni, hogy megérett az USA arra, hogy afroamerikai elnöke legyen. A kampány során sok lelkesítő pillanatot éltek meg, de nem titkolja: mind fizikailag, mind lelkileg nagyon kemény volt elviselni azt, hogy minden lépésüket követik, minden mondatukat, tettüket ízekre szedik, gyakran nem jóindulattal, és olykor olyasmit is a szájába adnak, amit soha életében nem mondott.
Az egykori „first family” (b–j): Barack, Sasha, Michelle és Malia Obama (Fotó: Barack Obama Presidential Library)
Barackkal tizenegy év alatt öt kampányt csináltunk végig, és minden alkalommal keményebben kellett küzdenem saját prioritásaim megtartásáért. Mindegyik sérülést okozott a lelkemben és a házasságunkban is.
Az ügyvédi iroda után a chicagói polgármesteri hivatalban, a Chicagói Egyetemen és a Chicagói Egyetem Orvostudományi Központjában is dolgozó Michelle-nek azt sem volt könnyű feldolgoznia, hogy Barack Obama feleségeként egyre inkább elhalványul saját személyisége.
Néhány hírforrás olyan történeteket közölt le, amelyek azt sugallták, hogy nem a saját kemény munkámnak és érdemeimnek köszönhetően léptettek elő a kórházban, hanem férjem növekvő politikai tekintélye miatt. Még olvasni is fájt.
A first lady konyhakertje
Míg egy elnökfeleségtől leginkább azt várják el, hogy mosolyogva támogassa férjét, Michelle Obamának más tervei is voltak. Saját tervei arról, mi mindent szeretne elérni first ladyként. Megnyitotta a Fehér Ház kapuit, és közvetlen kapcsolatot alakított ki a fiatalsággal. Konyhakertet alakított ki, kiállt a nők és lányok jogaiért, az oktatás fontosságáért, együtt dolgozott a katonacsaládokkal. A fenti kezdeményezések eredményeként 45 millió gyerek jutott egészségesebb reggelihez és ebédhez; 11 millió diák élvezhetett napi 60 perc testmozgást; a vállalkozásokat pedig arra buzdították, hogy alkalmazzanak vagy képezzenek tovább több mint 1,5 millió főt: veteránokat és a katonák házastársait.
Michelle Obamának nem derogált ásót-kapát ragadni a Fehér Ház konyhakertjében (Fotó: Getty Images)
Könyvében őszintén mesél a Fehér Házban töltött hétköznapokról, arról, hogyan birkózott meg a rá irányuló médiafigyelemmel, hogyan tudta elérni, hogy az öltözködése és a frizurája mellett a számára fontos kérdésekről is szó essen, miközben támaszt nyújtott férjének, és mindenekelőtt odaadó édesanyja volt két lányuknak.
Nem az a lényeg, hogy tökéletesek legyünk, vagy hogy végül mit érünk el. Hanem az, hogy erőt jelent, ha megismerhetnek és meghallgathatnak mások, ha megvan a saját történetünk, ha hiteles hangon szólalunk meg. Az pedig kivételes kegyelem, ha hajlandók vagyunk megismerni és meghallgatni másokat. Azt gondolom, így lehetünk többek.
Egy bölcs, nagylelkű, erős nő szavai ezek, aki sokak számára jelentett és jelent ma is inspirációt. Ő már rég nem Barack Obama felesége, saját jogán lett az ország – és a világ – egyik legnépszerűbb közéleti személyisége. Nem véletlen, hogy sokan szeretnék, ha 2020-ban indulna az elnökválasztáson, ahol szakértők szerint nagy esélye lenne a győzelemre is. Ő azonban nem tervezi ezt.
Soha nem vonzott a politika. Csak úgy alakult az életem, hogy hozzámentem valakihez, akit viszont igen.
Kár, nagy kár, mert sokkal jobb hely lehetne a világ, ha az Egyesült Államok elnökét Michelle Obamának hívnák.
