Budapest egy kis rejtett kincsére bukkan bárki, aki belép a Király utca 20. szám alatt található Pálinka Museum feliratú ajtón, és lemegy a műemléképület különleges atmoszférájú pincéjébe. Fotós kollégám nevetve meg is jegyzi: „Ennyi lépcsőn kell feljönni a pálinkák után?”
Itt nem a berúgás a cél
A kérdésre a tömör válasz így hangzik, a pálinkamúzeum ugyanis tényleg nem arról szól, hogy pocsolyarészegre igya valaki magát, még akkor sem, ha a bulinegyed közepén található a hely.
„Az a helyzet, hogy a »világhírű« magyar pálinka, hungarikum ide, sztereotípiák oda, igazából csak Magyarországon világhírű – magyarázza Almási Gábor, aki pár hete nyitotta meg a múzeumból, bárból és shopból álló üzletet. – Persze, hallottak már róla a külföldiek, de a többségük számára a pálinka valami méregerős borzalmat jelent, amit valami ismerősük hozott, megkóstolták, és, lássuk be, nem vált a kedvencükké. Ezt szeretnénk megváltoztatni, hogy felismerjék: a pálinkafogyasztás lehet csúcsgasztronómiai élmény is.”
Almási Gábor (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Ehhez a minőségi fogyasztói kultúra felmutatásán és az edukáción át vezet az út, éppen ezért mutatják be a pálinkafőzés történelmi, néprajzi és technológiai hátterét is. Almási Gábor egyébként korábban maga is újságíróként dolgozott, sőt az évezred elején együtt koptattuk az azóta már beszántott iNteRNeTTo íróasztalait. Később azonban váltott, kommunikációs tanácsadóként tevékenykedett.
„Elkezdtem más projektekkel foglalkozni, eleinte egy lángosozót akartam csinálni, ebből végül egy street food udvar lett a Kazinczy utcában. Aztán amikor 2008-ban elfogadták az úgynevezett pálinkatörvényt, valami »beakadt« nálam, elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy a pálinka márkázásával kellene kezdeni valamit. A borok felemelkedése addigra már megtörtént, illetve a kézműves sörök is kezdtek egyre népszerűbbé válni. A pálinkával is egyre többen kezdtek egyre komolyabb színvonalon foglalkozni, egyre több helyen lehetett jó pálinkát fogyasztani. Engem pedig fogyasztóként és marketingesként is lenyűgözött ez a világ: ez a fél évezredes hagyománnyal bíró, mégis óriási potenciállal rendelkező terület. Akkor fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy valójában ezt a történetet kell elmesélni ahhoz, hogy méltó módon mutassuk meg a világnak ezt az italt.”
Ekkor kezdett el formálódni a pálinkamúzeum ötlete, azonban a szikrától az ajtónyitásig el kellett telnie szűk nyolc évnek.
„Olyasmit szerettünk volna létrehozni, ami tőlünk nyugatabbra is bárhol megállja a helyét: nemcsak annyit akartunk, hogy egy helyiségbe bepakolunk egy csomóféle pálinkát, butykosokat, stampedliket és kész, hanem összetett kulturális és gasztronómiai élményt akartunk átadni. Ahová a Magyarországra látogató turisták éppúgy eljönnek, ahogy a pálinkát szerető magyarok is, akik nyitottak arra, hogy jobban megismerjék a pálinka történetét és gazdag jelenét.”
Fotó: Vadnai Szabolcs
Máshol kukoricából, agavéból főzik, nálunk gyümölcsből
Almási Gábor többek között a viszkit említi mint olyan, példaként állítható italt, amelyet a világ minden táján fogyasztanak és ismernek is.
„A világon mindenhol készülnek égetett szeszek, párlatok – magyarázza a múzeum alapítója. – Csak amíg ezt az Egyesült Államokban rozsból, kukoricából csinálják, onnan délebbre agávéból, még délebbre cukornádból, Nagy-Britanniában pedig gabonafélékből, addig mi – a régió számos országához hasonlóan – a legnemesebb gyümölcsöket használjuk. A pálinka mégsem lett olyan népszerű, mint más párlatok, és ennek csak az egyik oka a korlátozott export. Sokkal többre hivatott ez az ital annál, mint amekkora nyomot hagy ma a világ párlattérképén.”
Fotó: Vadnai Szabolcs
Almási nagy karriert remél a pálinkától, hiszen még Magyarországon is sokan egyből a „kerítésszaggatóval” azonosítják ezt az italféleséget, külföldön pedig ehhez társul egy kevés „keleti blokk”-irónia is. Pedig a minőségi pálinka nagyon is létező dolog: a nívósabb márkák üvegeiért akár bőven tízezer forint feletti összeget is ki kell fizetni, a különbség pedig azonnal érezhető is egy rossz minőségű gyümölcsből, elégtelen technológiával készült párlat és egy italkülönlegességnek is beillő prémiumpálinka között.
„Az állandó kiállításunkon ezt is szeretnénk megmutatni, megértetni az emberekkel – mondja Almási. – Külföldiek kérdezték, hogy mi kerül olyan sokba egy üveg jó pálinkán, itt pedig megtapasztalhatják, hogy miért kell például fél liter minőségi párlathoz úgy 14 kiló málna.”
Régi pálinkás butykosok (Fotó: Vadnai Szabolcs)
Digitális lepárló
A pálinkamúzeum négy elkülönülő helyiségre oszlik. Az első a kiállítóterem, ahol az állandó tárlatot lehet végignézni, a második egy különterem, ahol nagyobb csoportokat tudnak egyszerre fogadni, és ahol a pálinkával kapcsolatos előadásokat lehet végighallgatni, természetesen kóstolóval és érdekes apróságokkal fűszerezve. Ezután természetesen lehet folytatni az ismerkedést a különféle párlatokkal az erre a célra berendezett bárban.
Fotó: Vadnai Szabolcs
És persze az ajándékbolt sem maradhat ki, ahol a különféle főzdék pálinkáitól a logózott póló, sapka és szövetszatyor szentháromságán át a pálinka mellé passzoló jellegzetes magyar gasztronómiai termékekig, például a libamájpástétomig sok mindent megtalálnak az érdeklődők.
„A legjobban a kisebb üvegeket kedvelik a külföldiek. Ennek prózai oka van: »fapad-kompatibilisek«, gond nélkül át lehet vinni őket a biztonsági ellenőrzésen az űrtartalmuk miatt” – teszi hozzá Almási.
Az ajándékbolt (Fotó: Vadnai Szabolcs)
De ne szaladjunk ennyire előre, inkább lássuk, mivel találkozik, aki jegyet vált a budapesti pálinkamúzeumba. A tárlat elején történelmi áttekintés olvasható a desztillálás (lepárlás) technológiájának fejlődéséről Mezopotámiától napjainkig, de a történetet interaktív, vetített idővonalról is megismerhetik a látogatók, így könnyebb feldolgozni a látottakat.
Fotó: Vadnai Szabolcs
Az interaktivitás amúgy is a kiállítás legnagyobb erénye: akadnak digitálisan feldolgozott, 3D-hatású képek, van gesztusvezérelt interaktív vaktérkép, amelyen el kell helyezni a Magyarország jellegzetes pálinkáihoz használt gyümölcsöket, és van videós „sisak” is – ez valójában egy plafonról lelógatott dobozt jelent, amely alá belépve rövid videókat nézhetnek meg a kiállításra érkezők.
Fotó: Vadnai Szabolcs
„Az egyik kedvencem ez a sarok itt, amit berendeztünk egy ötvenes éveket idéző kiskocsmának” – mutatja Almási a kiállítás végében látható, korabeli címerrel és kocsmai kellékekkel kidekorált söntést, amelyben egy kultikus filmjelenet elevenedik meg, amelyben természetesen az italozásé a főszerep. Mellette egy valódi lepárló áll, amelyen be lehet mutatni a pálinkafőzés folyamatát.
Fotó: Vadnai Szabolcs
A kiállítás egyik legnépszerűbb megoldása pedig egy olyan installáció, amelyen egy kis digitális trükk segítségével a látogatók maguk is kipróbálhatják a pálinkafőzést a szürettől a lepárlásig. Egy kovácsműhelyekből is ismert, lábbal hajtott fújtató segítségével lehet szítani a lángot, amely ugyan egy monitoron, de reagál. Így lehet felmelegíteni a lepárlót, amelybe be is lehet pillantani egy kémlelőnyíláson keresztül – itt válik láthatóvá maga a folyadék, amely a hő hatására buborékok formájában halad végig a vörösréz csöveken. A legvégén pedig a látogató meg is kóstolhatja a saját „főztjét”, a rendszer ugyanis egy elegáns talpas pálinkáspohárba ki is adagol egy keveset az italból – ez jár a jegy mellé.
A végső állomás pedig egy kis játékra hívja az érdeklődőket: három, falra szerelt parfümszóróból lehet különféle illatokat kipumpálni, majd egy érintőképernyőn kiválasztani, hogy milyen gyümölcsből készült pálinka aromájával találkoztunk. Kipróbáltuk, a dolog nem olyan egyszerű, mint elsőre hangzik.
Fotó: Vadnai Szabolcs
„Ezt is nagyon élvezik a látogatók, amennyire analóg, annyira jó élményt ad a felismerés öröme. A kóstolókon is sokan ujjonganak, ha rájönnek, hogy a pohárban lévő marcipánillat meggypálinkából származik” – mondja az alapító.
Bár csábítóak a szép formájú üvegekben kiállított párlatok, sajnos nem ülhetünk le, hogy a múzeumhoz tartozó bárt is kipróbáljuk, mert vár minket a munka. De Almási szerint ez amúgy sem az a hely, ahol a péntek esti buli előtt „alapoznának” az emberek.
A legvégén a látogató meg is kóstolhatja a saját főztjét (Fotó: Vadnai Szabolcs)
„Tény, hogy itt vagyunk a bulinegyed közepén, de nem a brit legénybúcsús csapatokat szeretnénk a földig leitatni – mondja az alapító. – A múzeum arra szolgál, hogy a pálinkát mint gasztrokulturális jelenséget mutassuk be, és ennek természetesen része a kóstolás is, de ezt érdemes különálló programként kezelni. Aztán ha valakinek kedve támad bulizni egyet, csak kilép az ajtón, és már bele is vetheti magát a bulinegyed forgatagába. Még csak most indultunk, de máris nagy az érdeklődés a múzeum iránt, így komoly terveink vannak a következő évre is. Sokat szeretnénk fejleszteni, hogy még tökéletesebben mutathassuk meg: a magyar pálinka valóban lehet világhírű, csak tudatosan kell építeni, hogy mondjuk a negyvenezer forintos viszkikkel vagy rumokkal emelkedjen egy szintre.”