Retro szilveszter – ezekre a zenékre roptuk a rendszerváltás előtt

Petrás Gabriella | 2018. December 30.
Szécsi Pál, Németh Lehel, Illés, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta, Koncz Zsuzsa, Komár László, Hungária, Omega, Neoton – ha megszólaltak a slágereik a szilveszteri bulikban, biztos, hogy senki nem maradt ülve.

A 60-as, 70-es és a 80-as évek előadói, együttesei valami olyat tudtak, amit azóta sem sokaknak sikerült. A rendszerváltás előtt a legnagyobb magyar együttesek, énekesek zenéjére tekerték a csípőjüket anyáink, majd később mi magunk is – lehet, még az unokáinkat is meghódítják ezek a slágerek.

Németh Lehel, az erdélyi származású énekes a Kádár-korszak első táncdalénekes generációjának kiemelkedő alakja volt. Ő volt az első, nyugati értelemben vett sztár itthon, akinek olyan slágereket köszönhetünk, mint a Reszket a tó a hold vizén vagy a Nekem a Balaton a Riviéra.

Szécsi Pál 1967-ben lépett fel a Táncdalfesztiválon, és hangjával, mosolyával egyből rabul ejtette a női szíveket. Szécsi egyből férfiideállá vált, akiről nők ezrei álmodoztak, miközben a Pacsirta rádiókból a slágereit hallgatták.

Koós János első nagy sikereit énekesként a Táncdalfesztiválokon aratta, és kétszer is megnyerte az első helyezést. Először a Kislány a zongoránál című slágerrel, azután a Nem vagyok teljesen őrült cíművel. El tudod képzelni, erre a számra hogy tekerték a csípőjüket anno a lányok?

Koncz Zsuzsa még kamaszlányként indult gimnáziumi osztálytársával, Gergely Ágival a Magyar Televízió első Ki mit tud nevű vetélkedőjén, majd a beat, a pop és a rockzene meghatározó alakja lett. Az Illés-együttessel közösen előadott számuk, a Miszter Alkohol biztos, hogy sok szilveszteri házibuliban felcsendült.

Zalatnay Cini a ’60-as évektől kezdve aktívan jelen van a magyar zenei életben. Az 1966-os Táncdalfesztiválon 2. helyezést ért el a Hol jár az eszem című számával, majd 1 évvel később megnyerte a tehetségkutatót. Dolgozott együtt a Metróval, a Bergendyvel, Komár Lászlóval, az Omegával és az LGT-vel is. A dalait ma sem tudjuk megunni!

Az Omega 1962-ben alakult rockegyüttes anno elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, és a magyar együttesek közül ők adták el itthon és külföldön is legtöbb lemezt. A kelet Rolling Stones-a a világ egyik legrégebbi, ma is aktív rockzenekarai közé tartozik.

A Metro, Zorán beatzenekara 1962-ben megnyerte a Ki mit tudot, és később a Táncdalfesztiválon is nagy sikert arattak. Dolgoztak együtt Zalatnay Cinivel, Kovács Katival és Koncz Zsuzsával is. A szilveszterkor ez a sláger is szólt minimum egyszer:

A Hungária együttes slágerei 1967-től minden házibuliban felcsendültek. Az eredetileg beat zenekarnak indult Hungáriának a ’70-es években nem volt könnyű dolga, azonban a ’80-as évektől, a jampi stílussal és Dollyval megállíthatatlanok lettek.

Fenyő Miklós 16 évesen írta meg a Csavard fel a szőnyeget című számot, amivel az 1968-as Ki mit tudon a közönség továbbjuttatta az együttest. Ma sincs olyan retro házibuli, ahol ez a szám ne szólalna meg:

A másik örök házibuli-klasszikus a Limbo hintó:

Miután Szikora Róbert 1982-ben kivált a Hungária együttesből, megalapította az R-Gót. A latin-amerikai, a funky és a rock zenei elemeinek elegyéből megszületett a csikidám:

Szintén a Hungária feloszlása után alakult meg a Dolly Roll, és tovább vitte a Hungáriától megszokott zenei stílust. Első lemezük 1983-ban jelent meg, és 3 hónap alatt aranylemez lett.

A Neoton Familia is beat zenekarnak indult eredetileg, majd 1972-ben összeálltak a Kócbabákkal, vagyis Csepregi Évával, Fábián Évával és Pál Évával. A Kócbabák feloszlott, Csepregi Éva pedig a Neoton Familiával folytatta tovább. Az együttes nemcsak itthon, hanem Japánban, Nyugat-Németországban, Argentínában és Spanyolországban is adott ki lemezt.

A Bergendy 1958-ban alakult mint jazz együttes, de azóta rock and roll, jazz, swing, és még sok más műfajban is alkottak. Dolgoztak együtt Zalatnay Cinivel, Korda Györggyel, Kovács Katival, Máté Péterrel, Katona Klárival, Koncz Zsuzsával, Cserháti Zsuzsával is, és rengeteg külföldi koncertet adtak Európában. Szilveszterkor erre is képtelenség ülve maradni:

Kovács Katit édesanyja nevezte be az 1965-ös Ki mit tudra, ami meghozta számára élete első igazi sikerét: megnyerte a vetélkedőt, és ő lett az év hangja. Ezt követően az 1966-os Táncdalfesztivált is megnyerte, és slágereit még a mai napig is dúdoljuk.

Az Illés-együttes a legsikeresebb beat zenekarok közé tartozott. Többek között Bródy János, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Illés Lajos és Pásztory Zoltán munkásságának köszönhető, hogy itthon a zenei kultúra része a pop és a rockzene is.

Az 1971-ben alkult Locomotiv GT a magyar rockzene meghatározó együttese. 1974-ben Amerikába is kijutottak, az együttes legendásan nagy sikereket ért el itthon, valamint a határon túl is. A kultikus együttes 2016-ig, Somló Tamás haláláig együtt zenélt. Szilveszteri boogie:

Komár László,magyar Elvis Presley zenekarokban kezdte a pályafutását, majd rögtön az után, hogy szóló karrierbe kezdett, felkerült a Magyar Rádió slágerlistájára. Rock and roll stílusú számaira még ma is imádjuk rázni:

Máté Péter szívszorítóan szép és melankolikus számai a ’60-as, ’70-es évek legnagyobb slágerei közé tartoztak. A főleg viszonzatlan szerelmekről, csalódásokról szóló slágerein fiatalok és idősebbek is merengtek. De szerencsére, született olyan dal is, amire ma is felállunk a kanapéról:

Exit mobile version