Mit tehet egy XIX. századi nő, aki a Brit Birodalomban születik, és elkezd érdeklődni az orvostudomány iránt? Ez a kérdés futhatott át Margaret Ann Bulkley agyán is, amikor megismerkedett nagybátyja egy orvos ismerősével. De ne szaladjunk ennyire előre.
Bulkley 1789-ben született, az írországi Corkban. Édesapja, Jeremiah Bulkley zöldségesként dolgozott, ugyanakkor a városi vezetésnek is tagja volt. Margaret Ann-nek két testvére is volt, egy John nevű bátyja, valamint egy lánytestvére is, akinek a neve nem maradt fenn. A család viszonylagos jómódban élt, amíg apjuk el nem vesztegette a családi vagyon jelentős részét, amikor Johnt szerette volna beházasítani egy másik helyi családba. Miután csődbe ment, „rendkívül elegánsan” elhagyta a családját, és Dublinba költözött.
Margaret Ann és édesanyja, Mary Ann Barry ekkor kapcsolatba léptek a lány anyai nagybátyjával, James Barryvel, aki Londonban élte a művészek életét. Elmesélték neki a család szerencsétlen helyzetét, ezt követően pedig a brit fővárosba költöztek, ahol több éven át laktak. A nagybácsi ekkor mutatta be őket az orvosként dolgozó Edward Freyernek és Francisco Miranda venezuelai tábornoknak. Ők hamar a szárnyaik alá vették Margaret Annt és segítettek pótolni, amiről az iskolában lemaradt.
Nem sokkal ezután James Barry máig tisztázatlan körülmények között elhunyt. Margaret Ann eközben viszont szép tanulmányi eredményeket ért el, sikereit látva pedig Miranda kitalálta, hogy az orvosi egyetemre kellene beiratkoznia. Igen ám, de akkortájt erre a nőknek nem volt lehetősége. Miranda azonban egy cselt javasolt: azt mondta Bulkley-nak, öltözzön férfinak, és így próbálja megszerezni a diplomáját, ha pedig ez sikerült, tartson vele Venezuelába.
Így történt, hogy a nő 1809-ben, elhunyt nagybátyja nevét használva felvételizett a skóciai University of Edinburgh orvosi karára. Miranda azonban sajnos már nem válthatta be az ígéretét, ugyanis 1812-ben, éppen amikor „James Barry” megkapta orvosi diplomáját, a tábornok spanyol fogságba esett, ahol tífuszban meghalt. Bulkley számára így megszűnt a venezuelai orvosi karrier lehetősége, mivel azonban Nagy-Britanniában továbbra sem praktizálhatott volna nő orvosként, ezért megőrizte álcáját, és James Barry néven kezdett praktizálni.
Nem sokkal ezután belépett a brit hadseregbe, ahol sebészasszisztensként kezdett dolgozni. Ebben a pozícióban a waterlooi csata áldozatait is gyógyította, ezt követően pedig a dél-afrikai Fokvárosba költözött.
Ott hajtotta végre az ország első sikeres császármetszését is, 1826. július 26-án. Bár akkoriban még sem a fertőtlenítés, sem a fájdalomcsillapítás nem képezte az orvosi gyakorlat részét, a kockázatok ellenére mind az anya, mind az újszülött túlélte a beavatkozást. A babát egyébként a szülők, hálájuk jeléül Jamesnek nevezték el.
Az álruhás doktor eközben a helyi flórát is kutatta, hogy hatásos szereket tudjon kifejleszteni a szifilisz tüneteinek kezelésére, illetve elemezte a dél-afrikai vízvezetékrendszert is, hogy kidolgozzon egy módszert a korrodálódó csövekből kioldódó, egészségre káros anyagok kiszűrésére.
Két évvel később, 1828-ban elhagyta Fokvárost, és Máltára költözött, ahol fontos szerepe volt egy kolerajárvány kitörésének megakadályozásában. Érdemei elismeréseként Wellingtoni hercege személyesen mondott neki köszönetet, nem sokkal ezután pedig előléptették, és kinevezték a brit hadsereg orvosi ellenőrének, ami nagyon előkelő pozíciónak számított, és sok utazással is járt.
Bulkley, vagyis Barry 1857-ben Kanadába költözött, ahol a katonák lakhatási körülményeinek és étrendjének fejlesztésén dolgozott. A nagy hideg azonban megártott az egészségének, 1859-ben először influenzás lett, majd krónikus hörgőgyulladás alakult ki nála. Még ugyanabban az évben visszatért Londonba, ahol egészségi állapotának romlása miatt leszerelték. Hat évvel később elkapta a vérhast és 1865. július 25-én meghalt.
Halálát követően derült csak ki, hogy James Barry valójában egy álruhás nő volt. Az újságok országszerte beszámoltak róla, hogy egy nő megszerezte az orvosi diplomát, majd neves sebész lett belőle, ezt követően pedig negyven éven keresztül szolgált a hadseregben.
A brit hadi vezetés igyekezett eltusolni a rájuk nézve kínos esetet, Barry aktáit ezért több mint száz évre titkosították. Végül 1950-ben egy Isobel Rae nevű történész kapott engedélyt rá, hogy betekintsen a dokumentumokba, egészen addig szinte senki sem tudta, hogy a XIX. század egyik legnagyobb hatású orvosa valójában nő volt.