Piros betűs ünnepnap lehet február 1. az indiai LMBTQ+ közösség számára, pénteken került ugyanis mozikba az első mainstream bollywoodi film, amelyben egy család megérti és elfogadja, hogy a lányuk leszbikus. Nem kell az indiai film szakértőjének lennünk ahhoz, hogy felmérjük ennek a jelentőségét, elég, ha annyit tudunk, hogy a dél-ázsiai országban csak múlt szeptemberben dekriminalizálták a homoszexualitást, ami azt jelenti, hogy
egészen tavaly őszig bűncselekménynek számított az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat.
Amikor a legfelsőbb bíróság eltörölte az indiai büntető törvénykönyv 377. cikkelyét, csaknem két és fél évtizedes harc ért véget, a melegjogi aktivisták ugyanis 1994 óta küzdöttek azért, hogy befejeződjön üldöztetésük. A törvényt azonban ennél is sokkal régebben, több mint másfél évszázaddal ezelőtt vezették be, amikor India a Brit Birodalom része lett, és a konzervatív viktoriánus értékrendet ráerőltették a helyiekre. Persze az azóta eltelt időben Indiában is sokkal elnézőbbé vált a hatalom (az utóbbi évtizedekben szerencsére már viszonylag ritkán ítéltek el embereket homoszexualitás miatt), de még így is a mindennapok része maradt a törvény által legitimmé tett hátrányos megkülönböztetés.
Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a generációs beidegződéseket most sem tudták egyetlen tollvonással eltörölni – ezért is lehetnek annyira fontosak az olyan filmek, mint az Ek Ladki Ko Dekha Toh Aisa Laga (ez magyarul körülbelül annyit tesz: Ahogyan akkor éreztem, amikor megláttam azt a lányt).
Shelly Chopra Dhar rendező új filmje úgy kezdődik, mint megannyi más indiai tömegfilm: a főszereplő egy tipikus indiai lány, akit az édesapja férjhez szeretne adni, hősünk azonban rúgkapálva tiltakozik az apa jelöltje ellen, hiszen mást szeret. Tiltott szerelem, tánc, ének – szokásos bollywoodi bonyodalmak. Igen ám, de egy adott ponton kiderül, hogy hősnőnk szíve nem egy szegény legényért, hanem egy másik nőért dobog. Innentől pedig a konfliktus az lesz, hogyan fogadtassa el másságát a családjával.
Bár az indiai film nem éppen a társadalomban marginalizált csoportok és szexuális kisebbségek körültekintő reprezentációjáról vált híressé, azt azért nem mondhatjuk, hogy eddig teljesen száműzték volna a melegeket a mozivásznakról. Még az sem igaz, hogy csak a független és művészfilmek privilégiuma lett volna a homoszexuális szereplők felvonultatása. Ám azt, ahogyan a bollywoodi mainsteam eddig ábrázolta őket, finoman szólva is problémásnak kell neveznünk: az indiai filmben a melegek többnyire vicces(nek szánt) mellékszereplőkként vagy a hősöket erkölcsi romlásba taszító gonosztevőkként szerepeltek, és általában véve a szexuális irányultságuk határozta meg jellemüket.
Persze az elmúlt évtizedek során létrejött mozgalmak Indiában is kifejtették a hatásukat. Lassan és eléggé bátortalan módon, de megjelentek a szimpatikus karakterekként ábrázolt melegek is a vásznon. Ilyen volt a 2014-es Dedh Ishqiya című film is, abban azonban egyszerűen nem mondták ki, hogy a két hősnő szexuális kapcsolatban áll egymással, csak utaltak rá. Üdítő kivételt jelentett a 2016-os Kapoor & Sons című film is, amelyben fontos szerephez jutott egy szimpatikusnak ábrázolt meleg férfi, ám őt, miután a szerepre lasszóval sem tudtak indiai színészt fogni, egy pakisztáni férfi játszotta el.
Olyan mainstream film azonban még nem készült Bollywoodban, ami annyira nyíltan támogatta volna a homoszexualitás – azon belül is a leszbikus szerelem – elfogadását, mint jelen cikk tárgya, az Ek Ladki Ko Dekha Toh Aisa Laga. Nem csoda hát, hogy a film bemutatóját nagy figyelemmel kísérik a helyi melegközösségek. Bár a forgalmazó nagyon igyekezett, hogy a lehető legkevesebb utalást tegyék a leszbikus románcra a film reklámanyagában – s ez a fentiek ismeretében egyáltalán nem meglepő –, bizakodásra adott okot számukra, hogy a film társírója, Gazal Dhaliwal transznemű nőként tekint magára, és elmondása szerint saját élményeit is beleírta a történetbe.
IMDB.com
Shelly Chopra Dhar rendező szerint nagyon fontos, hogy a nézők egy minden ízében szórakoztató filmet kapnak, ami a tiltott szerelem klasszikus narratívájával teszi könnyebben befogadhatóvá a „szubverzív” tartalmat. Ahogyan az is, hogy egy sztárokkal teletűzdelt, nagy költségvetésű filmről van szó, amelyben a hollywoodi mozikból is ismert Anil Kapoor és lánya, Sonam Kapoor alakítják a főszerepeket. Mindez azért kiemelendő, mert minél több emberhez jutnak el ezek a filmek, annál nagyobb segítséget nyújthatnak a hamis és káros sztereotípiák feloldásában.
Senki sem szereti, ha prédikálnak neki. (…) Én nem mondom el a közönségnek, hogy mi a helyes, ők maguk tapasztalhatják meg a szereplőimen keresztül
– mondta erről a film rendezője, aki szerint az is nagyon fontos, hogy a film szándékosan nem a liberálisabbnak számító nagyvárosi közegben játszódik.
A kritikusok gyakran mondják itt, hogy a homoszexualitás a modern emberé, és hogy nyugatról érkezik. Én nem ezt a képet erősítem.
A mai korban, amikor a nyugati kultúrában évről évre egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a korábban meg nem mutatott, ezáltal szimbolikusan is kirekesztett és a valóságban is elnyomott kisebbségek reprezentációjára, a kérdés nem csak Indiában válik parázs viták tárgyává – elég csak beleolvasni a magyar hírportálok kommentszekciójába, hogy tudjuk ezt. A tények azonban makacs dolgok, a becslések szerint pedig az indiai népességnek mintegy 8 százaléka (!) vallja magát leszbikusnak, melegnek, biszexuálisnak vagy éppen transzneműnek – már Bollywood is rájött, hogy ennyi embert elég nehéz a szőnyeg alá söpörni.
