Szabadidő

Vadidegen férfit talált a gardróbjában a diáklány

A lányban még az is felmerült, hogy kísértet jár az otthonában. Aztán kiderült, hogy a betolakodó nagyon is életben van.

Az Észak-Karolinak Egyetem egyik hallgatója, egy Maddie nevű lány furcsa dolgokat tapasztalt a lakásában. Matatást hallott a gardróbjából. Először mosómedvére gyanakodott, ám eltűnt néhány ruhája is, és idegen kéznyomokat talált a fürdőszobai tükrön, illetve a csempén. Már kezdte azt hinni, hogy kísértet jár az otthonán. Elhatározta, hogy végére jár a dolognak.

Múlt szombaton, amikor ismét zajok hallatszottak a szekrényéből, kezét az ajtóra tette és megkérdezte: ki van odabent? Kérdésére pedig választ is kapott: „Oh, a nevem Drew!”

Amikor kinyitotta a gardrób ajtaját, egy vadidegen, felnőtt férfi állt előtte, Andrew Clyde Swofford személyében, aki a lány ruháit viselte. A döbbent diáklány igyekezett nem felingerelni a férfit, közben arra várt, hogy a barátja hazaérjen. Swofford időközben levette Maddie ruháit, majd újabb ruhákat próbált fel, és a fürdőszobatükörben nézegette magát. Megdicsérte a lányt, hogy mennyire csinos, és azt kérte, hogy ölelje meg.

Andrew Clyde Swofford (Guildford County Jail)

A nem sokkal később kiérkező rendőrök letartóztatták Swoffordot.

Maddie és a lakótársa azóta sem tudtak rájönni, hogy a férfi hogy juthatott be a lakásba, mivel az ajtókat mindig rendesen zárták. A történtek miatt azonban már nem érzik magukat biztonságban az épületben, ezért úgy döntöttek, hogy máshová költöznek.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top