„Imádtam Michael Jacksont, de a Neverland elhagyása után soha többé nem leszek képes meghallgatni a dalait.” Ez a címe az Independent magazin kritikájának az HBO nagy port kavart dokumentumfilmjéről. A Neverland elhagyásában két férfi, Wade Robson és James Safechuck részletekbe menően beszélnek arról, hogyan molesztálta és erőszakolta meg őket Michael Jackson a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, amikor Safechuck, 11-12, Robson pedig 7-8 éves volt.
Kritikusunk is bevallotta, hogy soha többet nem tud ugyanúgy tekinteni Jacksonra, ez a vélekedés pedig általánosnak mondható a nyilvánosságban. A Guardian kifaggatott néhány Jackson-rajongót arról, mihez kezdenek a dokumentumfilmből kiderülő információkkal, hogyan változtatnak azok a 2009-ben meghalt sztárról kialakított elképzeléseiken. Egyikük azt mondta, az első gondolata az volt, hogy kihajítja a Jackson áttörését hozó Off the Wall lemezt a kukába, amikor pedig meghallott tőle egy számot a rádióban, inkább másik állomásra kapcsolt. Ez a megszólalás megint csak jól példázza a leggyakoribb reakciókat.
Michael Jackson egy 1993-as koncerten (fotó: STR / AFP)
Olyan morális pánik, mint ami most Michael Jackson viselt dolgai miatt kialakult, utoljára a #MeToo botrány körül volt tapasztalható, és az onnan továbbgyűrűző erkölcsi felháborodás a popsztár megítélését is alapvetően befolyásolja. De Jackson ügye súlyosabb Harvey Weinstein, Kevin Spacey vagy Louis C.K. bűnénél, mert gyerekeket bántott, és mert nagyobb sztár, fontosabb példakép volt mindannyiuknál. A szélsőséges reakciókat Jackson különleges státusza magyarázza, és éppen azért fontos újra átgondolni azt, hogy mit gondolunk róla, mert ami most körülötte történik, az nemcsak az áldozatok számára személyes ügy, hanem – persze egészen máshogy – a rajongói számára is.
„25 éve vádolják alaptalanul”
Az össznépi felháborodással párhuzamosan a Jackson ártatlanságában mélyen hívő rajongók is beindultak. Dan Reed, a Neverland elhagyása rendezője beszámolt róla, hogy több száz gyűlölködő levelet kapott Jackson rajongóitól. Az első üzenet 20 perccel az után jött, hogy januárban beharangozták a film premierjét. Reedet és a film két főszereplőjét is megfenyegették. A rendező szerint a Jackson-rajongók olyanok, mint a vallási fanatikusok, egészen pontosan a „rajongói kultúra Iszlám Államaként” jellemezte őket.
A gyűlölködő üzeneteknél azért hallani visszafogottabb és pont ezért meggyőzőbb Jackson-párti véleményeket is. A józanabb rajongók azt állítják, nincs itt semmi látnivaló, Michael Jacksont 1993 óta próbálják hasonló vádakkal lejáratni és zsarolni. 1993-ban egy akkor 13 éves fiú, Jordan Chandler családja vádolta meg Jacksont szexuális zaklatással. Jackson végül peren kívül egyezett meg a családdal, és összesen 23 millió dollárt fizetett nekik. Ezek után folyamatosan érték őt hasonló vádak, és néhány per is elindult. Az egyik perben, 2005-ben, Wade Robson is tanúskodott, méghozzá Jackson mellett, állítva, hogy soha nem volt szexuális kapcsolata az énekessel. Az MJInnocent weboldal szerkesztői hasonló tényeket szedtek össze, utalva rá, hogy Robson az után kezdett el máshogy emlékezni a Jacksonnal közös múltjukra, hogy pénzzavarba került.
„A tények nem hazudnak, csak az emberek” – szól a Jackson-védők jelmondata, amelyet a londoni buszok oldalán is hirdetni kezdtek március elején. (Az állítással nehéz vitatkozni, ennek ellenére tökéletesen tartalmatlan.) Londonban, ahol 11. éve játsszák sikerrel a Thriller Live című, Jackson slágereire épülő musicalt, a rajongók felvonultak a Neverland elhagyását műsorra tűző Channel 4 csatorna székháza előtt, a film letiltását követelve. De nem csak Angliában indultak be az események Jackson körül: három kanadai rádióadó közleményben jelezte, hogy nem játsszák tovább a számait, egy dániai bevásárlóközpontból pedig eltávolították a sztár viaszszobrát.
Természetesen Jackson örökösei sem mentek el szó nélkül a film mellett: 100 millió dollárra perelték a gyártó HBO-t egy 1992-ben kötött szerződés megsértése miatt, amelyben egy koncertközvetítés kapcsán vállalták, hogy semmilyen módon nem rágalmazzák meg az énekest. A BBC máris bejelentette, hogy ők is bemutatnak idén egy dokumentumfilmet Jacksonról, amelyben megszólaltatják a családtagjait, a rendezésre pedig azt a Jacques Perettit kérték fel, aki korábban három tévéműsort csinált már a sztárról.
Ki az igazi szörnyeteg?
Tegyük hozzá, hogy a Neverland elhagyása valóban nem a választott témát minden oldalról bemutató, elfogulatlan dokumentumfilmek közé tartozik. Legrosszabb pillanataiban primitíven hatásvadász: miközben a két áldozat elmeséli, milyen szexuális aktusokra kényszerítette őket Jackson, ugyanazt a két-három fotót vágják be az aranyos kisfiúkról és az ördögien mosolygó énekesről, miközben sejtelmes kísérőzene szól.
Mindazonáltal Robson és Safechuck beszámolója őszintének és hitelesnek tűnik. Nézőként a négyórás dokumentumfilm végén, de tulajdonképpen már az elején is azt gondoljuk, ki van zárva, hogy hazudjanak. Valóban áldozatoknak tűnnek, Jackson pedig pedofil erőszaktevőnek. Reed, a rendező ugyanakkor csak szőrmentén firtatja a szülők súlyos felelősségét az ügyben, és nem tesz fel igazán kemény kérdéseket egyik férfi anyjának sem. Pedig melyik szülő menne bele abba, hogy egy hétre egyedül hagyja a 10 év körüli kisfiát egy férfival, akit egyáltalán nem ismer? Ha ez a kérdés felmerül, a szülők csak annyit tudnak mondani: azért hagyták egyedül a gyereküket az énekessel, mert ő volt Michael Jackson.
Ha ez a bálvány ledől, mi is vele zuhanunk
A Neverland elhagyásából kiderül, hogy Robson és Safechuck szülei egyenlőségjelet tettek Jackson, a sztár és Jackson, a személy közé. Az egyikük anyja el is mondja, hogy azért bíztak meg benne, mert olyan volt, mintha ismernék. Most viszont vétek lenne ugyanazt a hibát elkövetni, mint ők: Jackson személyes bűneiből nem érdemes Jackson művészi teljesítményére vonatkozó következtetéseket levonni. Ha valaki a dokumentumfilm után képtelen meghallgatni egy Jackson-dalt, az teljesen érthető. De az, hogy most eltüntessük Jackson lemezeit a polcokról, és 10-20 év múlva is csak arról beszéljünk, hogy pedofil volt, nem tűnik indokoltnak. Közhely, hogy a szerző nem azonos a művel, de ezt az igazságot a tömegkultúra kontextusában ma sem feltétlenül látjuk be könnyen.
Michael Jackson kaliforniai birtoka, Neverland (fotó: Frezer Harrison / Getty Images North America / AFP)
Ráadásul nehéz is lenne megnevezni egy akkora sztárt a mai előadók közül, mint Michael Jackson volt a maga idejében. Nemcsak bődületes sikereiről van itt szó – a harmadik legtöbb lemezt eladó zenész volt, az eladott albumok közül pedig a Thriller a mai napig csúcstartó –, hanem példakép státuszáról. Amikor Jackson azt énekelte, hogy meg akarja gyógyítani a világot, azt fiatalok milliói vették komolyan, és határozták el ők is, hogy jobb emberek lesznek (erről is beszélnek a Guardian idézett cikkében megszólaltatott rajongók). Most, hogy Jackson szobra megingott, sőt bizonyos értelemben már le is dőlt, rengeteg rajongó érzi úgy, hogy ez a saját szégyene, mert annak idején rosszul választott példaképet magának, kígyót melengetett a keblén.
Az elitkultúra nagyjainak, pláne a régi szerzőknek a presztízsét ma már nem ingatja meg, hogy egyébként mit tudunk az életrajzukról. Ahogy Az irodalom visszavág című irodalomtörténeti sorozat friss kötetében olvashatjuk, Balassi Bálint „inkább erőszakolt nőket, mint nem”, de ettől még a versei szerepelnek a középiskolai tananyagban. Martin Heidegger filozófusról nemrég derült ki, hogy kissé tovább volt náci a kelleténél, de ettől még elméleti nézeteit, műveit senki nem vetette ki a filozófiatörténeti kánonból. Talán azért, mert ezekhez a szerzőkhöz összehasonlíthatatlanul kevesebb embert fűz szenvedélyes, már-már személyesnek mondott kapcsolat, mint Jacksonhoz.
Michael Jackson-kiállítás Párizsban (fotó: Sabine Glaubitz/dpa)
Mindez viszont arra is rámutat, hogy kár lenne most, a Neverland elhagyása premierje után röviddel a felfokozott indulatok, a morális pánik hatására ítéletet mondanunk Jackson művészetének értékéről és további sorsáról. Valószínűleg ha várunk egy kicsit, Michael Jackson, a pedofil szexuális ragadozó is a helyére fog kerülni a zenetörténet más nagyjai mellé, akik között nőverők, tolvajok és gyilkosok egyaránt akadnak. Úgy ítéljük meg őket, ahogy akarjuk, és akkor hallgatjuk meg a dalaikat, amikor csak szeretnénk.
