nlc.hu
Szabadidő
Új családra lelt a rettegő pitbull

Új családra lelt a rettegő pitbull

Amerikában elütöttek egy pitbullt, ám a kutya sorsa a baleset után változott jó irányba.

Florida utcáin leltek rá a tévelygő pitbullra, miután elgázolták, és gázolója értesítette a helyi gyepmestert. Bár a Meatloaf nevű kutya állapota és viselkedése szörnyű múltról árulkodott, megmentői szerint rettegése ellenére is mindig barátságosan csóválta a farkát. Feltehetően ugyanis csalikutyának használták kutyaviadalokon, rossz állapotáról árulkodott számos bőrfertőzése is, amely mellett még rühességét és fülgyulladását is kezelték.

Metaloaf már biztonságban. Fotó: Facebook

Az alultápláltsággal is küzdő állatot gyógyulását követően egy nevelőotthonban helyezték el, ahol a nevelők feladata volt Meatloaf állandó otthonának megtalálása is. Azok után, amin a kutya keresztülment, a nevelőszülők aggódtak, hogy hogyan találják majd meg számára a megfelelő otthont. Aggodalmuk tovaszállt, amikor találkoztak Brittney-vel, aki legjobb barátjának segített kutyát találni.

A lány persze, amint meglátta Meatloaf fotóját, tudta, hogy ez a kutya neki kell, pontosabban társnak Sky nevű pitbullja mellé.

Azonnal beleszerettem Meatloafba, és tudtam, hogy magunkhoz kell vennünk őt!” – mesélte a megmentő izgatottan. Mivel Brittney és párja másokkal éltek egy háztartásban, ezért Sky nevű kutyájukon kívül nem volt több hely egy másik kutyának.

Végül a költözés mellett döntöttek, az új főbérlő pedig beleegyezett, hogy két pitbull is lehet a házban. A költözést követően így Brittney-ék azonnal jelentkeztek Meatloafért, öt nappal később pedig már az otthonukban is üdvözölhették a még mindig nagyon félős új családtagot. „Tudtam, hogy nagyon sok munka lesz a kutyával, de ettől függetlenül része akartam lenni a dolognak” – szögezte le Brittney. Bár Meatloaf kezdetben még rettegett a hirtelen zajoktól, hamar megszokta új, szerető környezetét, Sky-ban pedig egy megbízható társra lelt. Most ő a legboldogabb és legszeleburdibb pitbull a környéken, imádja, ha gazdái ölelgetik, néha azért hisztizik, ha a ház lakói dolgozni mennek, de tudja, hogy ha a családjával van, soha többé nem kell félnie.

(Forrás: The Dodo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top