Szabadidő

Rakonczay Gábor keresztben átfutja Magyarországot

A Déli-sarkról nemrég hazatért Rakonczaynak társa is lesz a vállalkozásban, Ötvös Ádámmal fut.

Egy hét alatt 630 kilométert akar futni Rakonczay Gábor és társa, Ötvös Ádám. A két futó azt tervezi, hogy Garbolctól Felsőszölnökig, vagyis az az ország legkeletibb pontjától a legnyugatibbra lévőig fut – olvasható a Délmagyarországban.

Rakonczay Gábor. Fotó: Vadnai Szabolcs/NLC.hu

A sportemberek útközben megállnak egy-egy iskolánál, hogy közösen fussanak egy kicsit, és a mozgás fontosságáról, szépségéről beszélgessenek a gyerekekkel. Ötvös Ádám arról is beszélt a lapnak, hogy a gyerekekkel együtt is futnának egy iskolakört.

A tervek szerint az első pár napban napi kilencvenöt kilométert futnak, ezt pedig fokozatosan csökkentik, hogy a túra végén már „csak” napi ötven-ötvenöt kilométert kelljen megtenniük.

Rakonczay Gábor korábban egyedül kenuzott át az Atlanti-óceánon, majd elgyalogolt a Déli-sarkra. Ötvös Ádám pedig rendszeresen fut hosszútávokat, hetente 90-140 kilométert tesz meg. Gáborral nemrég interjút olvashattatok az nlc.hu-n.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top