A mozirajongók számára bizonyára ismerősen cseng David Fincher és Tim Miller neve. Előbbi olyan klasszikusokat jegyez, mint a Hetedik vagy a Harcosok Klubja, míg utóbbi a Deadpool című Marvel-agymenéssel írta be magát Hollywood nagykönyvébe. Ők ketten hozták létre a Love, Death & Robots című sorozatot, amellyel szemben így jogosak voltak a magas elvárások, amelyeknek szerencsére többé-kevésbé sikerült is megfelelni.
A Love, Death & Robots mindegyik epizódja más stílusú, de ízig-vérig sci-fi (Fotó: Netflix)
A készítők nagyot vállaltak: a 18 részes széria epizódjainak hossza és története teljesen különbözik egymástól, mivel mindegyik epizód más-más szerző novellája alapján készült, és más-más alkotói gárda hozta létre azokat. Éppen emiatt látványra és hangulatra sem lehet összehasonlítani az egyes részeket, ezért az egész sorozatot önmagában nehéz pontozni.
Ami közös bennük, az a sötét jövőkép, a nyomdafestéket nem tűrő szöveg, valamint a cím által is sejtetett témák: halál, szex, erőszak és természetesen robotok, androidok, mesterséges intelligenciák és hasonlók. Míg az egyik epizód betonkemény cyberpunk anime világot idéz, a következőben képregényszerű, de valós szereplőkkel leforgatott szürreália érkezik, majd egy teljes egészében CGI-animációval életre keltett világ, amelyben az emberiséget egy tál joghurt (!) uralja. Emiatt a minőség sem egyenletes, mint ahogy az egyes epizódok játékideje is eltér egymástól.
A nézők így inkább azon elmélkedhetnek, hogy melyik rész lett a legerősebb, hiszen a színvonal nem mindig egységes. Vannak gyengébb és erősebb epizódok, amiből akár egy egész estés játékfilm készülhetne, és még tovább nézné a néző, mint az a pár perc. A pár perc jelző viszont lényeges, hisz a részek 5-15 percesek, és az ember pár óra alatt végig tudja nézni az egész évadot, ezáltal pedig betekintést nyer ebbe a különös, néhol véres, gyomorforgató, máskor fülledt világba.
Az ember azt gondolná, hogy egy ez egy animált film, és nem lehetnek olyan ütősek az erőszakosabb jelenetek, mint egy élő szereplős filmnél. Ezt a Love, Death & Robots egyértelműen megcáfolja. A szintén netflixes antológiasorozat, a Black Mirror kiegészítésének várták, de annál többet is kínál audiovizuális tekintetben és az animációkat nézve is. A sorozat néhány részénél CGI-animációt alkalmaztak, aminek köszönhető a szinte teljesen élethű látványvilág, máshol pedig hagyományos 2D technikát használtak, különféle digitális effektekkel felturbózva.
Rendkívül pörgős, lenyűgöző és megrendítő évad, amelyből jó lenne még sok-sok további. Bár egyelőre nem tudni, hogy érkezik-e a folytatás, az eddigi, túlnyomórészt pozitív kritikát látva nincs kétségünk felőle, hogy a Netflix megpróbál majd még egy (pár) bőrt lehúzni az antológiáról.
Azért is szurkolunk, hogy a legjobb alkotások között említsék a magyar Digic Pictures által készített két részt, a 16. (Ice Age) és a befejező 18.-at (Secret War).
