Szabadidő

Kreatív ajándékokkal halmozzák el megmentőjüket a varjúcsalád tagjai

Stuart egész életében rajongott a madarakért, azt viszont álmában se gondolta, hogy egyszer a madarak is rajongani fognak érte.

Pedig nagyon úgy néz ki, hogy az 56 éves férfi védencei, az a varjú család, amelyet évek óta etet, igenis megszerette őt. Ezt bizonyítja, hogy a közelmúltban, egymás után két napon is kreatív ajándékkal lepték meg a férfit: egy-egy Douglas-fenyőágat hoztak neki, amit mindkét esetben egy dobozos üdítő nyitókájával díszítettek. „Minél többet gondolkodom rajta, annál inkább le vagyok nyűgözve a varjúink viselkedésén” – írta az ajándékokról készült fotók mellé Stuart Dahlquist a Facebookon.

Az amerikai férfi a posztban leírta, először néhány éve lett figyelt fel az otthona közelében lévő varjúcsaládra. „A kertünkben lévő fán költöttek. Egyik nap arra lettem figyelmes, hogy a négyből két fióka ott üldögél a fa tövében: már nem voltak aprócskák, de még nem tudtak repülni, ezért azonnal tudtam, hogy segítenem kell nekik visszajutni a fészekbe.” Dahlquist a Bored Pandának elárulta, a szülők nem voltak túl boldogok, mikor a fiókák közelébe ment, de végül megbékéltek vele.

Azóta rendszeresen kapnak tőlünk enni, mostanra azt is megtanulták, hogy jelezzék, ha éhesek” – magyarázza a férfi, akiről az interjújából kiderült, egész életében rajongott a madarakért, de egészen mostanáig sosem gondolta volna, hogy egyszer majd a madarak is rajongani fognak őérte. „A gyerekkoromat vidéken töltöttem, közel a természethez. Akkoriban az életemnek szerves részei voltak a madarak. A lehető legkülönbözőbbek.

Dahlquist azt mondja, kamaszként szokott rá arra, hogy figyelje a madarakat, hogy hallgassa és azonosítsa őket. No és persze, hogy segítsen nekik, ha épp arra van szükség. „Félreértés ne essék, nem vagyok szakértő, még távcsövem sincs. Egyszerűen csak rajongok a madarakért, szeretek a közelükben lenni, ha épp olyan kedvem van.”

Stuart egy ponton bevallotta, nem a posztban említett madárcsalád az első, akikről hosszabb ideig gondoskodott. Elmondta, évekig gondozgatott egy, a fészkéből kieső dolmányosvarjú-fiókát, sőt volt nála egy törött szárnyú példány is. „Mindkét madarat visszaengedtem a természetbe, mikor úgy éreztem, készen állnak rá.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top