nlc.hu
Szabadidő
Magyar vizsgafilmet is beválasztottak a cannes-i mezőnybe

Magyar vizsgafilmet is beválasztottak a cannes-i mezőnybe

Moldovai Katalin Ahogy eddig című rendezői diplomafilmje is meghívást kapott a május 14-én kezdődő 72. cannes-i fesztiválra.
cannes 2019 ahogy eddig vizsgafilm

A 24 perces alkotás a Budapesti Metropolitan Egyetemen Mozgóképművész mesterképzésén készült. A film Tóth Krisztina azonos című novelláját dolgozta fel, főszerepeiben Venczel Vera és Tóth Ildikó látható. A Magyar Nemzeti Filmalap tájékoztatása szerint a film története során egy idős nő életébe pozitív fordulatot hoz egy tragikus hír.

„A remény az, ami értelmet ad életünknek. A film összes szereplője – középpontban az idős és nagyothalló Margittal és lányával, Judittal – egy reményt adó kegyes hazugság részese lesz, amikor Margit megbetegszik. Ez a hirtelen jött esemény változást hoz mindkettőjük életében, és egy új kezdetet is a kapcsolatukban” – olvasható a közleményben.

Az Ahogy eddig forgatókönyvét Moldovai Katalin rendező Palóczi Zitával közösen jegyzi, az operatőr Táborosi András volt, a vágó Soltész Orsolya, a gyártásvezető Makkos Zsófia. A diplomamunka során Moldovai Katalin témavezetője Balogh Zsolt volt.

A válogatás zsűrijének elnöke idén Claire Denis francai író–rendező lesz. A vizsga- és diplomafilmeket bemutató rangos programban korábban Mundruczó Kornél, Kocsis Ágnes, Szimler Bálint, Kárpáti György Mór, Andrasev Nadja és Szentpéteri Áron filmjei is szerepeltek.

A 72. cannes-i filmfesztivál Jim Jarmusch The Dead Don’t Die című zombifilmjének díszbemutatójával május 14-én veszi kezdetét a francia Riviérán. A fesztivál május 25-ig tart, a hivatalos versenyprogram zsűrijének elnöke Alejandro González Inárritu ötszörös Oscar-díjas mexikói filmrendező lesz, a 83 éves Alain Delont életművéért tiszteletbeli Arany Pálmával tüntetik ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top