„A kistesóm radírokat gyűjt, én appokat fejlesztek” – Egy véletlennek köszönhetően lett fejlesztő a 15 éves magyar lány

„Úgy tanulok, hogy nem tanulok” – miért éri meg nőként programozónak menni?

A 15 éves Názer Lili szinte már veterán fejlesztőnek számít, több okostelefonos applikáció és játék került ki a keze alól. Nem véletlen, hogy ma már az IT-szektorban tevékenykedő nagyvállalatok közül is felfigyelt rá néhány, így ott lesz az április 27-i DigiGirlz elnevezésű eseményen is. A Microsoft által életre hívott kezdeményezés lényege, hogy a fiatal lányokat megismertessék a programozás, szoftverfejlesztés szépségeivel. Lili azonban már nem tanulóként, hanem mentorként lesz jelen, és a nála fiatalabbaknak mutatja meg, milyen lehetőségek rejlenek a kódolásban. Az eseményt megelőzően a Central Média székházában ültünk le beszélgetni.

Mesélj a kezdetekről, hogyan kezdtél érdeklődni a programozás iránt?

Véletlenül. Néhány évvel ezelőtt nyár elején úgy alakult, hogy mindenféle okok miatt nem jelentkeztem még semmilyen nyári táborba sem. Persze akkor már a legtöbb helyen telt ház volt, így az egyetlen, ahol még tudtam jelentkezni, egy robotikai tábor volt. Azelőtt nem is tudtam, hogy van ilyen, szóval akkor kerültem először kapcsolatba a programozással.

Názer Lili (Fotó: Leéb Ádám)

Erős kezdés, de ezek szerint megtetszett a dolog.

Igen, ez után már tudatosan kerestem a hasonló lehetőségeket, így 2016-ban ott voltam a kódolást oktató Skool első ilyen foglalkozásán, ott ismertem meg a mostani mentoromat is. Ekkor viszont még egészen más pályára készültem, sebész vagy kutatóorvos szerettem volna lenni. Aztán a nyelvek kezdtek el érdekelni, úgy gondoltam, hogy tolmácsként szeretnék majd dolgozni. A programozás viszont felnyitotta a szememet, és rájöttem, hogy ezen keresztül gyakorlatilag bármilyen iparághoz, szakmához tudok kapcsolódni, ez pedig egy csomó új területet, lehetőséget nyit meg előttem.

Az első applikációid is versenymunkának készültek?

Először 11 éves koromban fejlesztettem egy egyszerűbb játékot, aztán az első alkalmazásomat már a UPC Future Makers versenyére csináltam, nagyjából két évvel ezelőtt. Ez a Daily Take Me applikáció, egy családszervező, időbeosztást lehetővé tévő alkalmazás, amelyen a családtagok láthatják, hogy mikor kinek hova kell mennie, ki megy a gyerekért az iskolába és hasonlók.

Több kutatás, de a tapasztalat is azt mutatja, hogy a korodbeli lányokat általában lebeszélik az informatikáról, sőt általában a természettudományos pályákról, mivel ez „nem nekik való” terület. Mennyire találkoztál ezzel a jelenséggel?

Programozni tanul a bölcsész: nem a matekot kell tudni, hanem a logikus gondolkodást

Találkoztam vele, de szerencsére nem volt jellemző, hogy megpróbáltak volna lebeszélni. Az már más kérdés, hogy pont a Daily Take Me kapcsán a sajtóban rólam megjelent cikkekben állandóan úgy emlegettek, mint valami csodabogarat, meg a zseni kislányt, aki applikációkat fejleszt. Ez viszont nem túl önazonos, meg hát nincs is ebben semmi különös. A kis tesóm radírokat gyűjt, én appokat fejlesztek, ennyi. Nincs ebben semmi olyan, ami ne lenne lányoknak való. Viszont van még egy tévhit a programozással kapcsolatban: sokan azt gondolják, hogy ez csak a matekzsenik terepe. Ez nem igaz – persze vannak részei, amikhez kell a matek, de végtére is ez is csak egyfajta nyelvtudás, így akinek van nyelvi kreativitása, nyelvérzéke, annak a programozással sem lesz gondja. A suliban speciális matektagozatra járok, de most tervezem a nyelvi specializációt is. Ez sok egyeztetést igényel, de szeretem, ha sok dolgom van, egyedül az a baj, hogy túl kevés az informatikaóránk.

Fotó: Leéb Ádám

Milyen programnyelvekkel dolgozol?

Az elején a Scratch nevű rendszert használtam, ebben játékos módon, blokkokból álló parancsokat lehet egymás mellé húzni. Ma viszont már kódot írok, Pythonban fejlesztek, de szeretném megtanulni a Javascriptet és a C++-t is.

Említetted, hogy kompetitív alkat vagy. Ezek szerint más versenyeken is indultál a fejlesztéseiddel?

Igen, a már említett Future Makers korosztályos hazai kategóriáját megnyertem, ezzel kijutottam a dublini nemzetközi döntőre. Aztán fejlesztettem egy Granny’s Pills nevű alkalmazást, ami egy virtuális gyógyszeres doboz, ezzel a lányok számára kiírt Technovation nevű versenyre neveztem be. Bekerültem az elődöntőbe, de sajnos az amerikai döntőn már nem lehettem ott. Viszont ez nem vette el a kedvemet, idén is beneveztünk egy csapattal, épp mostanság véglegesítjük az oda szánt alkalmazásunkat, a SmilingTooth-t. A Future Makersen egyébként két évvel később zsűritagnak kértek fel, nagyon érdekes volt a másik oldalról látni a dolgokat.

Mesélsz egy kicsit erről a két applikációról?

A Granny’s Pills segít, ha a nagymama, nagypapa elfelejtené bevenni a gyógyszereit. Be lehet állítani, hogy miből mikor mennyit kell bevenni, az app pedig küld egy emlékeztetőt, de úgy, hogy megjeleníti mellé az adott gyógyszer fotóját is, így elkerülhető, hogy véletlenül rossz tablettát vegyenek be. Emellett be lehet állítani egy családtag elérhetőségét is, aki szintén kap értesítést – akkor is, ha bevette a nagyi a gyógyszert, de akkor is, ha elfelejtette. A SmilingTooth pedig egy olyan alkalmazás, ami a kicsiknek segít a fogmosásban, játékos módon.

Látok némi mintát a témaválasztásodban, ez tudatos volt?

Igen, abszolút, általában valamilyen társadalmi vagy szociális problémára szeretnék megoldást találni. Gyenge pontom az idősek segítése és az őket érintő problémák megoldása, de fontosnak tartom, hogy fellépjünk az ételpazarlás ellen, illetve foglalkozzunk olyan témákkal, mint a szelektív hulladékgyűjtés vagy a klímaváltozás, mivel ez már abszolút az én generációm problémája lesz, mi ebben fogunk élni.

A SmilingTooth még csak készül, viszont a Granny’s Pills már elérhető, mi lett ennek az applikációnak az utóélete?

A Microsoft pályázatának köszönhetően tavaly nyáron részt vehettem egy egyhetes athéni rendezvényen, ahol minden a mesterséges intelligenciáról szólt. Száz lány volt ott, tíz országból tízen-tízen. Nap közben előadásokon, workshopokon vettünk részt, de hagytak időt networkölni, ismerkedni is, nagyon jó élmény volt. Utolsó nap volt egy kihívás is, mesterséges intelligenciát kellett programoznunk, képfelismerőt, csevegőrobotot, ilyesmiket, végül mindannyian a Microsoft Mesterséges Intelligencia Nagykövetei lettünk.

A kis tesóm radírokat gyűjt, én appokat fejlesztek, ennyi. Nincs ebben semmi olyan, ami ne lenne lányoknak való. (Fotó: Leéb Ádám)

Ebben a minőségedben mit csinálsz?

Például a most április 27-i DigiGirlz során mesélek majd a tapasztalataimról, de segítek is a résztvevő lányoknak. Korábban pedig a Prezinél mentoráltam BME-s fiúkat–lányokat.

Várj egy picit! Már műszaki egyetemistákat mentorálsz?

Igen, kicsit csodálkoztak, de nyitottak voltak, sok mindent kérdeztek, olyasmit is, amit még én sem csináltam, de közösen megoldottuk. De a Preziben voltam „shadowingon” is, amikor az ottani szakemberek munkáját figyelhettem.

Visszatérve a mesterséges intelligenciára, ez ma egy nagyon pezsgő terület, ilyesmivel szeretnél foglalkozni a jövőben?

Ismerd meg Kristófot, a 16 éves, gyengénlátó programozót

Igen, ez most nagyon érdekel, sokat olvastam róla, több podcastot is meghallgattam. Úgy látom, hogy egyelőre még csak a határait feszegetjük a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeknek, de éppen az a legizgalmasabb benne, hogy ez egy folyamatosan fejlődő terület, így lehet, hogy valami olyasmit fogok csinálni, ami ma még nem is létezik. De továbbra is foglalkoznék alkalmazásfejlesztéssel, és a mixed reality is nagyon érdekes. Viszont a mesterséges intelligenciát végtelenül izgalmasnak tartom, főleg, mert pár éve még azt sem tudtuk, hogy lesz ilyen, most pedig olyan kapukat nyit ki, amik egészen megdöbbentőek. Például az egyik podcastban hallottam olyan mesterséges intelligenciáról, ami agysejtekből nyer ki információkat.

Nem tartasz a mesterséges intelligencia veszélyeitől?

Úgy látom, hogy a mesterséges intelligencia olyan innováció, amit mi magunknak hozunk létre. Valamennyi veszélyét látom, de szerintem idővel megtanuljuk majd megfelelően kezelni és beépíteni a használatát a mindennapokba.

Ebben szinte biztos vagyok. A nagy IT-cégek még nem ostromolnak ajánlatokkal?

Egy-két megkeresés már volt, például az Oracle Young Talent munkatársai épp az NLCafé egyik cikke alapján kerestek meg, hogy támogatnának, ezt ezúton is köszönöm nekik. Egyszer pedig találkozhattam a Microsoft vezérigazgatójával, Satya Nadellával, amikor Magyarországon járt.

Fotó: Leéb Ádám

Hoppá, ezek szerint nem kispályázol!

Tőle azért egyelőre még nem állásajánlatot kaptam. A skoolosoknak szerveztek egy foglalkozást a BME-n, egy kis játékot fejlesztettünk, ő pedig egyszer csak besétált a testőrei körében, aztán leült mellém, így lehetőségem nyílt beszélgetni vele, bár elképesztően zavarba jöttem. Meséltem neki a Daily Take Me appomról, ami igazán megragadta. Hihetetlenül karizmatikus személyiség, sehova nem tudtam nézni közben, csak a szemébe.

Dolgoznál neki?

Persze, ha úgy alakul, de egyelőre még nem tartok ott. Viszont szívesen kipróbálnám magam hazai cégeknél, vállalkozásoknál is, meg remélem, hogy tudok majd külföldi tapasztalatokat is szerezni. Jó lenne minél több workshopra és eseményre eljutni, hogy tudjak tovább fejlődni.

Minecraft és Instagram az osztályteremben: így lesz a leglustább diákból a legaktívabb

Mennyi időt töltesz a számítógép előtt naponta?

Attól függ, hogy mikor érek haza. Leigazolt versenyzője vagyok az UTE vívó szakosztályának, ahol versenyszerűen tőrözök. Ez napi több órás edzés jelent. Sokat köszönhetek Kreiss Gábor edzőm támogató hozzáállásának, aki elfogadta, hogy a programozás is az életem része. A versenysportolóknak komoly nehézséget jelent, hogy összeegyeztessék a civil életüket és a sportot. Az edzés után kódolással általában napi 1-2 órát töltök, emellett nagyjából napi négy óra a mindenféle egyéb tevékenységem – persze ebben a tanulás is benne van, mivel sok mindent ma már online kell megírnunk, beadnunk. Egyébként még csak a gépírást sem tanultuk, viszont én külön elkezdtem képezni magamat ezen a téren is.

Visszatérve a „lányok és az informatika” kérdésére, mit üzennél, mit tanácsolnál azoknak a lányoknak, akiket érdekel ez a terület, viszont esetleg már találkoztak az ehhez kötődő negatív sztereotípiákkal, elutasítással?

Sok lányt ismerek, akinek ha valaki azt mondja, hogy „ez nem neked való”, akkor csak azért is megmutatják, hogy igenis ez az ő területük. A lényeg, hogy az embernek önmagában kell hinnie, elhinni, hogy képes erre, nemtől függetlenül, és nem szabad, hogy mások véleménye negatívan befolyásolja ezt. Viszont fontos, hogy a pozitív üzeneteket meghalljuk, amiben sokat segíthetnek az inkubátorprogramok, mint a Skool, és a vállalatok eseményei is, mint a DigiGirlz. Ami még fontos szerintem, az az egyensúly. Én sem egy szobában ülő tipikus kocka vagyok, igyekszem törekedni rá, hogy kiegyensúlyozottak legyenek a mindennapjaim.