nlc.hu
Szabadidő
Bepasiztak a Miskolci Állatkert ritka szarvasai

Bepasiztak a Miskolci Állatkert ritka szarvasai

Aymen jelenleg nem túl vonzó, éppen vedlik.

Bika került a tehenek közé a Miskolci Állatkertben. Két közép-ázsiai gímszarvas osztozkodik majd egy fiatal bikán, aki nem titkolt céllal azért érkezett az állatkertbe, hogy borjút köszönthessenek a világ legritkább szarvasai egyikénél.

(Fotó: Veress Tamás)

A közép-ázsiai gímszarvas (Cervus elaphus bactrianus) természetes élőhelye Kazahsztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Türkmenisztán, elsősorban az Amu-darja és Szir-darja folyók ártéri ligeterdeiben honos. Mivel a két folyó között elterülő száraz, sivatagi, félsivatagi területek nem kedveznek a szarvasoknak, így viszonylag szűk területen találják csak meg életfeltételeiket. A folyóvölgyek erdeinek irtása, valamint az állatok vadászata azt eredményezte, hogy az 1960-as évekre alig 300 közép-ázsiai gímszarvas élt az eredeti élőhelyén. Több programnak köszönhetően ma már újra több mint 2000 egyede élhet Közép-Ázsia két legnagyobb folyama mentén, és számuk évről évre gyarapodik.

Az európai állatkertekben élő közép-ázsiai gímszarvasokat az Európai Törzskönyvben tartják nyilván. Ennek adataiból kiderül, hogy nemcsak a természetben, hanem az állatkertekben is ritkán lehet találkozni velük: mindössze 9 intézményben alig több mint 60 egyed él.

Ebből a kevés állatból immár három boldogítja a Miskolci Állatkert látogatóit. A fiatal, kétéves hím Skóciában, a Highland Wildlife Parkban született, onnan utazott Magyarországra. Szülőhelyén kapta az Aymen nevet, ami szerencsést, áldottat jelent. Az állat jelenleg kevésbé tűnik vonzó szarvasbikának, hiszen a szokásos tavaszi vedlése eredményeképp szőrzete most kicsit ütött-kopott, ráadásul a szállítást megelőzően, az esetleges balesetek elkerülése végett agancsát is le kellett fűrészelni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top