A Facebook vezére, Mark Zuckerberg nemrég az április végi F8 fejlesztői konferencián ünnepélyesen bejelentette, hogy a közösségi oldal mostantól sokkal áttekinthetőbb lesz, emellett pedig egy komoly újítást is bevezetnek: a személyes adatok védelmét. Bizony, ezt mondta a több mint kétmilliárd felhasználót tömörítő oldal első embere, mintha egy gyorsétteremlánc bejelentené, hogy mostantól a szendvicseikhez kizárólag 100 százalékben valódi húst fognak használni. A vendégek (vagyis ez esetben a Facebook felhasználói) jogosan húzhatják fel a szemöldöküket: „Miért, eddig mi volt helyette?!”
A bejelentés ellenére ráadásul nem is indul túl jól a Nagy Kék átláthatóbb időszaka. A Facebooknak az elmúlt években jó néhány esetben kellett bocsánatot kérnie különféle adatszivárgások és manipulációk miatt, emlékezetes például, hogy a 2016-os amerikai választás – és azóta több hasonló referendum – során álhírekkel manipulálták a szavazókat, sokszor akár milliós nagyságrendben.
Most pedig a BoingBoing számolt be arról, hogy a Facebook több mint 250 indiai partnercégnek adott hozzáférést a felhasználók privát üzeneteihez és szintén privát Instagram-posztjaihoz, hogy azokat megfelelően felcímkézzék, mielőtt egy mesterséges intelligencia tréningezéséhez használt adatbázisba kerülnének.
A mesterséges intelligenciáknál sok esetben szükség van hasonlóra: egy cicás fotók felismerésére „szakosodott” mesterséges intelligenciának például először meg kell mutatni, hogy néznek ki azok a fényképek, amelyeken macskák láthatók. Ha ezek közé olyan fotók is kerülnek, amelyeken mondjuk jegesmedvék szerepelnek, a mesterséges intelligencia nem tudja megfelelően ellátni a feladatát.
A BoingBoing értesülései szerint a posztokat véletlenszerűen választották ki és mutatták meg a partnercégek két vagy három alkalmazottjának, akiknek megfelelő címkékkel kellett ellátniuk a különféle tartalmakat. A probléma abból fakad, hogy nemcsak a nyilvánosan elérhető tartalmak, hanem a kifejezetten magánjellegű üzenetek közül is válogattak, amiket elvileg a feladón és a címzetten kívül másnak nem lenne szabad látnia. Persze ne felejtsük, a Facebookra való regisztráció pillanatában elfogadjuk a felhasználási feltételeket, amelyek apró betűs részei bizonyára rendelkeznek hasonló lehetőségekről is.
A Facebook többek között azt szeretné elérni, hogy a jövőben a rendszer automatikusan felismerje a sértő vagy felzaklató tartalmakat, és ne jelentessen meg mellettük hirdetéseket.
A sztorit egyébként először a Reuters újságírói szellőztették meg, miután felfigyeltek rá a Wipro IT-tanácsadó cég szakértői, akik névtelenséget kérve nyilatkoztak a hírügynökségnek. Egyelőre nem tudni, hogy európai felhasználók adatai is szerepeltek-e az így elérhetővé tett posztok között – ha igen, az a GDPR értelmében súlyos törvénysértésnek minősül.
A Facebook még tavaly decemberben ismerte be, hogy hozzáférést adott a felhasználók üzeneteihez a Netflixnek és a Spotifynak. A közösségi oldal egyébként több mint egy éve ígérte meg, hogy bevezet egy olyan funkciót, amellyel a felhasználók törölhetik összes korábban feltöltött posztjukat, képüket és üzenetüket, erre azonban még nem került sor.
A BoingBoing felidézte, hogy a 2004-ben indult Facebook alapítója, Mark Zuckerberg még abban az évben írt az egyik ismerősének egy csodálkozó üzenetet, miután látta, mennyi adatot töltenek fel az oldalára a felhasználók. Az üzenetben Zuckerberg nem finomkodott:
Több mint 4000 e-mail-címem, fotóm, lakcímem van. Az emberek csak úgy feltöltötték őket. Nem tudom, miért. Ezek az ostoba faszok megbíznak bennem.
Emlékezzünk erre, amikor legközelebb bejelentkezünk a közösségi oldalra….