nlc.hu
Szabadidő
18 emeletet árasztott el a szállodában, egy felmosóval próbált segíteni

18 emeletet árasztott el a szállodában, egy felmosóval próbált segíteni

A tűzcsapokból 432 ezer liter víz folyt ki. A férfi szervezetében háromféle kábítószert találtak.

Egy ausztrál férfit azzal vádolnak, hogy vízzel árasztotta el egy melbourne-i szálloda 18 emeletét, és ezzel több mint 600 millió forintos kárt okozott.

Bradley Vogt május 27-én a 18. emelettől lefelé haladva kinyitotta az Experience Bella Hotel összes tűzcsapját, egészen az első emeletig. A kiérkező tűzoltók szerint több mint 432 ezer liter víz folyt ki.

Alig hittek a szemüknek, amikor a 10. emeleten meglátták a 28 éves férfit, amint egy felmosóronggyal próbálja feltakarítani a bokáig érő vizet. Kizavarták az épületből, de később a nyolcadikon találták meg, amint a vízben fekve szorítja a felmosót.

Később kiderült, hogy a férfi szervezetében marihuána, kristálymet és a Gina néven ismert, GHB nevű kábítószer volt, és jelentős mennyiségű drogot tartott magánál.

A férfi beismerte hogy ő nyitotta meg a tűzcsapokat, ügyének tárgyalása jelenleg a bíróságon folyik.

(The Age)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top