Szabadidő

Kosztolányi felesége így osztotta ki férje szeretőjét

Szókimondó, zseniális nyelvezettel megírt fenyegető levelet küldött a szépasszonynak.

Egy igazán talpraesett és harcias feleség mindent megtesz azért, hogy elhessegesse a nőket a férje közeléből. Ha pedig már baj van, akkor sem hátrál meg.

Kosztolányi Dezső felesége, Harmos Ilona pontosan ezt tette, amikor Radákovich Mária 1935-ben lángoló szerelmet lobbantott a rákkal küzdő Kosztolányiban. Szókimondó, zseniális nyelvezettel megírt fenyegető levelet küldött a szépasszonynak. Szenvedélyes soraiban férjét is indulatos szavakkal illette.

Kosztolányiné Harmos Ilona levele Radákovich Máriához, 1935. szeptember 30.:

„Maga szerencsétlen, tájékozatlan lúd, ha én magát még egyszer meglátom az erkélyén szenvelegni, ha maga még egyszer csak egyetlen izenetet, levelet, apróhirdetést vagy csak jelt is ad vagy jelet elfogad az én szerencsétlen, haláltól és öregségtől – sajnos joggal – rettegő, gyönge jellemű uramtól, akkor én magát a nyílt utcán, a fia szeme láttára összeverem, mint egy haszontalan, rossz és ostoba dögöt, de az is lehet, hogy lelövöm, mint valami veszett kutyát.

Figyelmeztetem, hogy az én uram, aki – sajnos – súlyosan beteg és idegbeteg, alig várja, hogy megszabaduljon magától. Ezt nekem – maga jól tudja, hogy én nem szoktam hazudni – többször hangoztatta, s csak tévesen értelmezett férfiúi büszkeségből s a maga aprócska méregadagjaitól és eltűnéseitől nem tudta a döntő lépést megtenni. Szégyellje magát, még szép emléket sem tud hagyni egy férfiban, még elmenni se tud szépen. Van arról magának sejtelme, hogy micsoda tragikomikus helyzetet idézett fel szenvelgő ostobaságával?”

Ha kíváncsi vagy, mit írt még a férjéről Kosztolányiné, és mit tanácsolt Radákovich Máriának, olvasd el a Diamonds.cafeblog.hu bejegyzését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top