Technóval tiltakoznak a kormányzati elnyomás ellen a grúz nők

Az Electronic Beats oldalán jelent meg Hatala Noémi kisfilmje, amely különleges világba kalauzolja a nézőket. A The City Where Women Run The Nightlife című, szűk tízperces alkotás a grúz főváros, Tbiliszi technoszcénáját mutatja be. A bő egymilliós városban öt technoklub várja a veretés rajongóit, közülük pedig négyet nő vezet, illetve nő a tulajdonosa. Hatala rövidfilmje a velük készült interjúkon keresztül mutatja be ezt a különös világot.

„Négy háborút éltünk át, ezek a mi generációnkban csapódtak le. Túléltünk éhezést, elszigeteltséget, megtapasztaltuk, hogy milyen egy posztkommunista rezsim, milyen egy diktátor, milyen a terrorizmus” – mondja a filmben Naja Orashvili, a Bassiani nevű klub egyik alapítója, Sophy Ebralidze, a Khidi nevű klub vezetője pedig hozzáteszi: „A férfiak háborúzni mentek, közülük sokan pszichológiai problémákkal jöttek vissza.”

Ekkor a nők vették át először a családok irányítását, aztán a társadalomét is. A nők felügyelték, hogy mi történik nappal, és most ők felügyelik azt is, mi történik éjszaka. „Amikor az emberek a klubokban táncolnak, szinte állatias energiák szabadulnak fel, mert így akarnak szabadulni ezektől a tragédiáktól” – mondta erre Naja.

A grúz technopartik az ellenállás színhelyei is egyben (Fotó: iStockphoto)

Együtt léptek fel a szexuális zaklatás ellen is

„Korábban nagyon rossz élményeink voltak a klubokban – folytatja a Bassiani alapítója. – A régi klubszcénában, amit »megörököltünk«, a férfiak gyakran csak azért jöttek, hogy a nőket bámulják, és sokszor fordult elő szexuális zaklatás is. Az egyik legkomolyabb eredményünk, hogy sikerült ezt visszaszorítani, most pedig a kezünkben a lehetőség, hogy ezeket a témákat kivigyük az utcára is. Viszont ebben a kormánynak is segítenie kell, a klubok egyedül nem fogják tudni megoldani ezt a problémát.”

Az ország, ahol életveszélyes melegnek lenni

Grúziában papíron ugyan tiltják az LMBT+-közösség tagjaival szembeni diszkriminációt, a valóságban azonban a „másmilyen” embereket gyakran éri szóbeli vagy akár fizikai inzultus – a hátrányos megkülönböztetés elleni törvény ugyanis csak 2014-ben született, így még lenne hová fejlődni. Éppen ezért kifejezetten bátornak számít a filmben szintén bemutatott Nia Gvatua, aki a Success nevű bár tulajdonosa, ahol rendszeresen tartanak melegbulikat.

„A Georgian March nevű szélsőjobboldali szervezet közzétett egy rólam szóló posztot a Facebook-oldalukon – meséli Gvauta Hatala Noéminek. – Azóta napi szinten kapok fenyegetéseket, az oldalamat pedig annyian jelentették, hogy a Facebook törölte is.”

„Mi vagyunk a világ egyik legsúlyosabban homofób országa. Ami nem is értem, hogy honnan jön, mert a grúz emberek nagy általánosságban nyitottak és toleránsak”– teszi hozzá Naja. 

„A klubok viszont támogatják az aktivistákat, ezért havonta rendezünk különféle queer eseményeket – ezt már Sophy mondja a rövidfilmben. – Ilyenkor nagyon boldogok az emberek.”

Több technót a parlamentbe!

A nagy szervezkedés persze a grúz vezetésnek nem tetszett annyira, így a klubokban elkezdtek razziázni a rendőrök, és több száz embert vittek el kihallgatni mindenféle indok nélkül. „Ez egy jel volt, azt üzenték, mi diktálunk” – magyarázza Keta Gabuna, a Mtkvarze Club tulajdonosa. Ez azonban már sok volt a fővárosi fiataloknak, akik százával vonultak a grúz parlament elé, hogy ott demonstráljanak.

Ilyen egyszerűen beszélhetsz a homoszexualitásról a gyerekkel

„Amikor kimentem, először megdöbbentem a táncoló emberek látványától – mondja Naja. – Fel voltam háborodva, nem értettem, miért buliznak az emberek, amikor komoly dolgokról van szó. Aztán rájöttem, hogy ez az a tüntetés, ahol táncolnunk kell, mert ha éjszaka nem hagynak, akkor nappal muszáj folytatnunk. Három napon keresztül táncoltunk a parlament előtt, hogy így tiltakozzunk a politika ellen. Csodálatos egység volt, mindenki összefogott. Történelmi napként fogunk erre visszaemlékezni, mert senki sem foszthat meg minket a tánc örömétől!”

A rövidfilm végén Naja még azt is elmondja: nehéz dolog Grúziában nőnek lenni, ugyanakkor jó is, mert így példát mutathatnak az utánuk jövő generációknak.