nlc.hu
Szabadidő
Ilyen szomorú látvány a számítógép előtt ebédelő irodai munkás

Ilyen szomorú látvány a számítógép előtt ebédelő irodai munkás

Egy amerikai fotós rendhagyó képsorozaton keresztül mutatja be az irodai dolgozók egyik nyomasztó szokását.

Egy 2017-es felmérés kimutatta, hogy az irodai dolgozók megdöbbentő, 65 százaléka fogyasztja az ebédjét a monitor előtt görnyedve, ami több szempontból sem egészséges: rontja a teljesítményt, erősíti a depressziós tüneteket, növeli a stressz szintjét, ráadásul akár elhízáshoz is vezethet, mivel a képernyőt bámulva könnyen előfordulhat, hogy többet eszünk, mint amennyire szükségünk lenne.

Erről a jelenségről készített fotósorozatot Brian Finke, aki tíz amerikai vállalathoz költözött be néhány napra Kaliforniától Illionis államon át New Yorkig. A képek készítése során nem finomkodott, két vakut is felhasznált, hogy megfelelő megvilágításban mutathassa be alanyait.

Az irodai dolgozók 65 százaléka csinált már hasonlót (Fotó: Brian Finke)

„Szeretem, amikor a fotóim belemásznak a nézők arcába” – mondta a Wirednek nyilatkozó fotós. „Ez a történet pedig csodálatosan bizarr képek elkészítésére adott lehetőséget. Volt, akit nem érdekelt a fotózás, míg mások tisztában voltak a jelenlétemmel, de külön örültem annak, amikor a CNBC egyik munkatársa még az ujjait is lenyalogatta, miután elfogyasztott egy kosárnyi sült bordát, akkor azt mondtam magamban: ez csodálatos!”

Aki a gép előtt eszik, többet stresszel, és könnyebben el is hízhat! (Fotó: Brian Finke)

A képek valóban nyomasztó természetességben adják át a görnyedt testtartásokat, az üveges szemeket, és bár ételmaradékot nem látunk, nem nehéz elképzelni a zsírral borított billentyűket, illetve az asztalokat elborító morzsákat, szalvétát és csomagolópapírt.

Volt, aki a több ezer dolláros laptopját használta tálcának (Fotó: Brian Finke)

Finke elárulta, képeivel nem volt célja, hogy ítéletet mondjon bárkiről, de alighanem a fotók láttán sokan inkább felállnak majd a számítógép elől, amikor a holnapi ebédjüket fogyasztják.

A képek eredetileg Brian Finke saját weboldalán voltak elérhetőek, ám az cikkünk írásának pillanatában csak részlegesen volt elérhető. A teljes sorozatot szerencsére lehozta a Wired is, náluk most is látható az összes kép.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top